Könyvkritika: John Cure - A Gonosz új arca (2015)
2016. október 27. írta: Werewolfrulez

Könyvkritika: John Cure - A Gonosz új arca (2015)

Nem biztos, hogy látni akarod ezt az arcot...

gonosz_borito2015_egyben_web.jpg

Valami megmagyarázhatatlan balsejtelemmel eltelve közelítettem John Cure (valódi nevén: Győrffy-Kiss József) tavaly megjelent horrorregényéhez, és sokáig csak húztam-halasztottam a kötet elolvasását. Most, hogy megismertem A Gonosz új arcát, azt mondhatom nektek, hogy néha bizony van alapja a megérzéseknek. Az én sejtelmem ezúttal beigazolódott, ugyanis ez a könyv sajnos a gyengébben sikerült alkotások közé sorolható. Nagy kár, mert szerettem volna szeretni a kötetet, és az angol álnéven alkotó írót is szívesen méltattam volna egy kicsit...

Mielőtt nekiugranék a szerző által vétett hibák felleltározásának, előtte ejtek pár szót a regény történetéről. Az események középpontjában John Marllow, a Véres Casanova nevű sorozatgyilkos áll. Az erőszaktevő-sorozatgyilkos a hatóságok elől menekülve egy elhagyatott házban végez magával. Közel húsz évvel a halála után valaki ugyanazzal a gyomorforgató módszerrel kezd el áldozatokat szedni, mint anno Marllow. Mi köze van a véres eseményekhez Joseph Church nevű feltörekvő krimiírónak, a feleségének, Agathának, valamint a fiuknak, Eddie-nek? A nyomozás vezetőjeként Gemsinek, az agilis nyomozónőnek kell rájönnie a rejtélyek megoldására, és elkapnia a veszedelmes gyilkost.

A gondok a történettel kezdődnek. A kötet hátoldalán az ajánlószöveg "lebilincselő történetvezetést" ír, ami álláspontom szerint barokkos túlzás. A sztori egy nem túl eredeti, valódi fordulatoktól, és csúcspontoktól mentes, kiszámítható  sorozatgyilkosos krimi, amely egy, azaz egy darab misztikus elemmel igyekszik kitűnni az ezernyi hasonló történet közül. Ezen felül a történetszövés terén Győrffy-Kiss néhány, számomra meglehetősen zavaró hiányossággal is küzd. Vannak a regényben olyan szálak, amelyek teljesen feleslegesek, öncélúak és csak ímmel-ámmal, vagy sehogy sem lezártak. Ezek jellegzetesen a szerelmi szálak: az Eddie-Kate-kapcsolat hihetetlenül gyorsan elsikkad, pedig Kate apja és a fiatal fiú közötti ellentétből még akár érdekes dolgok is kisülhettek volna. Ugyanígy Gemsi szerelmi életébe is csak kb. azért láthatunk betekintést, hogy némi egészséges  erotika is legyen a kötetben, igazándiból az Marllow-eset semmiféle hatást nem gyakorol a nyomozónő életére, és fordítva, a kapcsolat sincs hatással a nyomozásra. Kicsi úgy tűnik nekem, mintha a szerző nem gondolta volna át az egész történetet az elején, vagy valami okból kifolyólag (kézirat leadási határidő szorítása?) nem sikerült volna a papírra vetnie az egész sztorit, csak a nagy részét. Erre utal az is, hogy hosszadalmas felvezetés után a végső konfrontáció Gemsi és a gyilkos között hihetetlenül hamar és egyszerűen lezajlik.

Győrffy-Kiss írói stílusával is volt némi problémám. Azon még viszonylag könnyen túl tudtam lépni, hogy a szerző mindig többes számban említi a páros szerveket ("lábai megroggyannak", "kezei markolják", "kivillantva a térdeit" stb.), ami nem katasztrofális hiba, de ilyen sűrűségben azért elég hülyén hangzik. Azon is túllendültem, hogy az író többnyire kerek-perec leírja a szereplői aktuális érzelmi állapotát, ahelyett, hogy elegánsan, beszédükkel, gondolataikkal vagy tetteikkel jelezné azt. Semmi gond, egyszerű, de hatékony stílus... a kötetben előforduló párbeszédek viszont kritikán aluliak. Egy tipikus példa, amit a férj vág hozzá az őt megcsaló feleséghez veszekedés közben:

"Olyan mélyen sebeztél meg, amilyen mélyen csak lehet. Belemartál a szívembe és most seblázban ég az egész testem."

Egy brazil szappanoperában talán még elmenne ez a két mondat, de egy pszichothrillerből azért már nagyon kilóg. Ugyanilyen borzasztó a helyzet a legtöbb párbeszédnél, különösen ott, ahol Győrffy-Kiss megpróbál vulgáris kifejezéseket a karakterei szájába adni. John Marllow beszámolói például hemzsegnek a számomra életidegen káromkodásoktól. Nincs ellenérzésem a mocskos beszéddel szemben, itt azonban csak elidegenített a kötetben olvasható művies trágárkodás (pl. "befeszíti a pélót" - van olyan ember, aki így beszél, és könyvet olvas?). Egy szó, mint száz: véleményem szerint az írónak kicsit még dolgoznia kellett volna a párbeszédei életszerűségén.

A horrorisztikus elemek, tehát a gyilkosságok elég jól sokkolnak a könyvben, bár az én ízlésemnek kicsit szűkmarkúan méri a szerző az egyébként ötletes brutalitást. A feszültségkeltés alacsony színvonalon valósul meg. Sok esetben olyan filmszerűen vannak leírva az események, hogy pont a kiszámíthatóság okozza az izgalom elillanását. Én egyedül a nyomozónő és a gyilkos találkozásánál éreztem némi feszültséget, de azt meg olyan gyorsan rövidre zárta a szerző, hogy szinte pislogni is alig tudtam.

john-cure-036.JPGA szereplők kidolgozása és bemutatása a regény jobban sikerült aspektusai közé tartozik. Kis túlzással életszerűnek is lehet nevezni a főbb karaktereket, bár azért itt is találkoztam zavaró momentumokkal. Például értem én, hogy nagy hatással volt a szerzőre Stephen King munkássága, ezért King legtöbb művéhez hasonlóan itt is a főszereplő írófigura tekinthető a szerző alteregójának, de azért a monogramra való rájátszás - John Cure/Joseph Church - azért kicsit túlzás már, nem? Aztán ott van a sorozatgyilkos John Marllow karaktere, aki úgy en bloc egy nehezen elfogadható szereplő, hiszen olyan direkt módon fanatikus GONOSZ figura ("a pokolban minden megölt perszóna a szolgám lesz"), hogy az már erősen szúrja az olvasó szemét. Egyebekben nem találtam kivetni valót a szereplők kapcsán.

Egy-két logikai bukfenc még akad a történetben, mint ahogy elütéseket is fel lehet fedezni a szövegben, azonban mindezen hiányosságok - és akár az eddig említett összes probléma is - kiküszöbölhetőek lettek volna, ha egy "külső szem" jobban ráfigyelt volna az alkotóra.

Szentül hiszem, hogy Győrffy-Kiss József egy ennél sokkal mívesebb regényt tett volna le az asztalra, ha egy szigorú hozzáállású szerkesztő még a kiadás előtt felhívta volna a figyelmét a kézirat neuralgikus pontjaira. Jelenlegi formájában A Gonosz új arca sajnálatos módon csak egy alsó-középkategóriás, nem igazán különleges, és több aspektusában is támadható horror/thriller/krimi regény.

4,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5011779977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Mephistopheles of Los Angeles 2016.10.27. 20:49:24

Az egyik legtrehányabbul megírt regény amit valaha a kezembe vettem. Tudom hogy könyvet nem a borítója alapján kell megítélni, de már az se ígért jót.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.10.27. 23:04:12

@The Mephistopheles of Los Angeles: Ugye?! Az a durva, hogy a Molyon meg tök jóra értékelték a könyvet:
moly.hu/konyvek/john-cure-a-gonosz-uj-arca
Nem értem az embereket...

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.02.16. 15:53:50

Valahol olvastam régebben, hogy a legnagyobb baj a mai magyar szerzőkkel (és most csak azokról beszéljünk, akikben tényleg van tehetség), hogy képtelenek elrugaszkodni a bevált témáktól és sémáktól, nem nagyon van "saját hangjuk", vagyis olyan stílusban írnak, mint száz másik, ez mellett a történeteiket nem dolgozzák ki rendesen, ezért bár kellemes ötletek, de valahogy az az érzésed van, hogy nagyon-nagyon amatőr a dolog.
De itt még nincs is baj.
Szerintem a legnagyobb baj a "mindenki ismeri a tollat-mindenki tud írni" párosítással van, amikor a hülyéje rájön, hogy egy film vagy regény hatására ő is kiötlött valamit és elkezd maszatolni a gép előtt ülve, miközben fogalma sincs a fejezetosztásról, a karakterépítésről, a megfelelő felvezetésről, a párbeszédek (és úgy általában a sztori) ritmusáról... sorolhatnám.

Tényleg nehéz manapság úgy világszerte is jól megírt történethez jutni - a magyar irodalmi életről ne is beszéljünk. De nem köpködök, félre ne értsetek, csak örömmel olvastam, hogy nem mindenki ajnározza (igenis feleslegesen) az ilyen egykötetes "író vagyok, majd én megmutatom nektek mekkora" arcokat.

Gyakorlás. Nem 1-2 éves. Nem is elég a 6-8 év. Több kell. Ez a titok. Folyamatos gyakorlás. Uff.
süti beállítások módosítása