Ez lehet az év egyik legfontosabb filmje
2017. január 30. írta: danialves

Ez lehet az év egyik legfontosabb filmje

(Az írás nem feltétlenül spoileres, de igazán csak a film ismeretében érthető.)

Amióta világ a világ, egy díjátadón jó pontokat lehetett szerezni azzal, ha az elnyomottak küzdelmét vittük a vászonra - lehetőleg abban a tudatban, hogy mi, modern emberek szerencsére már mennyire meghaladtuk azokat a történelmi állapotokat. (De tényleg, mikor láttunk egy olyan Oscar-jelöltet, amely a kortárs szegregációval, egyenlőtlenséggel szállt volna szembe? Mondjuk a District 9-t leszámítva?) A számolás jogáról például mindenkinek rögtön eszébe juthat a 60-as évek emberi jogi mozgalmába betekintést adó A segítség, illetve az ugyanezt a "zseniális kisebbségi tudós"-motívumot felhasználó Kódjátszma, és akkor még csak az elmúlt 5 évről és nagyon triviális párhuzamokról beszéltünk csak.hidden2.jpg

A számolás joga azonban jóval túlmegy azon, hogy csak egy Oscarra kalibrált, történelmi igazságosztó dráma legyen: a nagy dobása nem az, hogy a fekete nőket, illetve a jogaikért folytatott küzdelmüket állítja a középpontjába (noha a jelenlegi közhangulatban ez újra kezd kényelmes megoldásból bátor vállalássá alakulni), hanem az, hogy ezen túl is szakít a többségi szemlélettel. Bár a geekség már egyenesen divatossá vált (többek között a Jim Parsonst szintén foglalkoztató Big Bang Theorynak hála), a mi kockáink nem Star Trek-idézetekkel dobálózó női Sheldonok (igaz, ez kissé anakronisztikus is lenne), hanem kőkemény stréberek, akik csak a matematikának élnek. És céljaikat is ennek hála érik el: nem szépségideálok, nem kőkemény harcosok (sem fizikai, sem ideológiai értelemben), egyszerűen csak döbbenetesen jók abban, amit csinálnak.

Pedig Hollywood a mindenen és mindenkin keresztülgyalogló hősöket szereti, erre nem is kell jobb példa, mint hogy ha nincs Nate Parker nemi erőszak-botránya, valószínűleg a díjszezonban többe között a The Birth of a Nation képviselte volna A számolás joga mellett az afro-amerikai közösséget. Katherine, Dorothy és Mary azonban szinte még a fejüket is elfordítják, amikor az egyenlőségért tüntetőkkel vagy a feketéket érő atrocitásokkal találkoznak, ők hangos tüntetések helyett inkább a bíróságon vagy kiváló munkájukkal harcolnak ki előrelépést.hidden_1.jpg

A számolás joga úgy áll ki az emberi jogok mellett, hogy példátlan módon képes történelmi kontextusban és nem a modern ember felsőbbrendű értékítéletével beszélni róluk. Magyarul felismeri azt, hogy csak akkor jön létre valódi szabadság és egyenlőség, ha azt nem kényszerrel és erőszakkal, hanem egy eleve demokratikus rendszeren belül sikerül kivívni - és ha eleve jól működik ez a rendszer, akkor semmi sem állhat a fejlődés útjába. Ugyanezt láthatjuk egy kicsit más megközelítésben Al Harrison karakterén keresztül is: ugyan nem történik direkt szembeállítás a szovjet rendszerrel, de egyértelmű, hogy Harrison össze jó döntését annak köszönheti, hogy alkalmazkodik a piaci verseny diktálta követelményekhez. A filmben sehol nincs kimondva, hogy a nagyfőnök azért tenne gesztusokat Katherine felé, mert ő korát meghaladóan felvilágosult vezető lenne (sőt, érdemes megfigyelni, hogy a "hívják fel feleségeiket" mondatban tudomást sem vesz a jelenlévő nőkről), hanem mert belátja, hogy a szegregáció a hatékonyság útjában áll. Akár úgy, hogy alkalmazottjának 40 perc, mire eljut a WC-re, akár úgy, hogy megbecsülés és hatáskör híján nem tudja képességeit a cél szolgálatába állítani.

Az ő szemléletében az inkluzivitás és az esélyegyenlőség nem felülről jövő elv, morális kényszer, még csak nem is "az egynyelvű és egyszokású nemzet esendő" intelem belátására, hanem annak felismerése, hogy az általa üzemeltetett szervezet saját magával tol ki, ha néhány indokolatlan berögződés miatt elzár bizonyos embereket és csoportokat az érvényesüléstől. Harrison vezetői működése kiváló példája annak, hogy a valódi eredményességre törekvés és az alulról jövő kezdeményezésekre mutatott nyitottság - szemben a szovjetekre is jellemző tekintélyalapúság kontraszelekciójával - hogyan transzformál át egy ideologikussága miatt rugalmatlan rendszert .

És elsősorban ezért beszélhetünk különösen is fontos filmről: A számolás joga egy olyan korban áll ki a demokratikus berendezkedés és a versenyszféra mellett, amelyben a társadalmi és piaci szabadságjogok korlátozását látják egyre többen megoldásnak, a szabályok szerint játszó stréberség helyett pedig a forrófejű rombolás nyer teret. Ennek megfelelően pedig nem csak az meríthet inspirációt belőle, aki elnyomott kisebbségnek vagy áldozatnak érzi magát, hanem kortól, nemtől és bőrszíntől függetlenül bárki.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr10012152191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.01.30. 12:20:49

Kéne egy szűrő a TVmbe. Zsidózós, négerezős, buzizós filmeket szűrné. Nem maradna meg, csak a 20 %a a filmeknek. Tiszta agymosás.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.30. 13:05:00

@David Bowman: Vigyázz, mert aztán még megtetszik az ötlet nekem is, és én meg a blogra alkalmazok egy szűrőt, ami a zsidózós, négerezős, buzizós kommentelőket szűri...

David Bowman 2017.01.30. 14:48:36

Tedd azt. Elveszted az olvasóid 20%át. Inkább gondolkodj el rajta. Ellenőrizd, bármelyik esti programon.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.30. 16:09:53

@David Bowman: Oké, engem nem kell sokat győzködni...

Csak a tisztesség kedvéért:
1. Ha minden ember, akit minket önként vagy nem önként elhagyott, annyi olvasót képviselt volna, mint azt ő gondolta, akkor már jócskán negatívban tartana az olvasottság, ehhez képest az köszöni szépen, jól van. Másrészt aki azon az alapon olvas egy oldalt, hogy lehet-e ott buzizni vagy zsidózni, az szerintem eleve nagyon rossz helyen van egy filmes blogon, és inkább a kuruc.info-t kéne látogatnia helyettünk, szóval szerintem ez abszolút win-win szituáció lenne. Magyarul engem felesleges ilyenekkel fenyegetni.
2. Jellemzően nem működik, ha indirekt módon próbálok kommunikálni veled, szóval akkor inkább megpróbálom egyértelműen: magasról leszarom, hogy mi milyen arányban megy a tévében, egyrészt akármennyit erőlködsz sem fogok belemenni ebbe a fotelnáci-kultúrharcos témába, másrészt úgy végképp nem, te sem tisztelsz meg azzal, hogy az én gondolataimra reagálj... Szóval kérlek fogd már fel végre, hogy a posztom alatt a posztról szeretnék beszélgetni, nem valami egymondatos offtopic faszságról és nem az írást el sem olvasva - filmet meg sem nézve, csak a téma alapján benyögött kopipészt közhelyekről. És ha ez ennyire nem megy, akkor nem tudom, miért várja el bárki is, hogy foglalkozzak vele vagy hogy egyáltalán platformot kapjon itt...

midnight coder 2017.01.30. 20:20:42

"És elsősorban ezért beszélhetünk különösen is fontos filmről: A számolás joga egy olyan korban áll ki a demokratikus berendezkedés és a versenyszféra mellett, amelyben a társadalmi és piaci szabadságjogok korlátozását látják egyre többen megoldásnak, a szabályok szerint játszó stréberség helyett pedig a forrófejű rombolás nyer teret"

A szabályok szerint játszó stréberség csak a körülmények nagyon ritka együttállásánál jelent sikert. És a piacok kinyitása bizony szépen mattot adott az USA gazdaságának is, és Európának is. A fenti számolgatós csajok ükunokái pedig majd mehetnek szépen vissza majd gyapotot szedni. Amúgy pont ezért volt brExit, ezért jutott hatalomra Trump - és persze ez az egész már valóban eső után köpönyeg.

midnight coder 2017.01.30. 20:25:22

Amúgy egyébként már tényleg picit uncsi Hollywoodtól ez a szájbarágós PC. Lassan már csak akkor nem nő, néger egy-egy film főszereplője, ha természetfilmről vagy állatmeséről van szó. Lásd Star Wars 7, ahol a lihegő néger egyértelműen azért került bele mert kellett egy néger a filmbe, és a főhős sem véletlenül nő. Vagy a szerencsére látványosat bukó Szellemirtók.

AldoWinnfield 2017.01.31. 10:13:32

@midnight coder: Jah, jó karaktert meg jó filmet csak fehér férfi hős köré lehet írni!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.01.31. 16:07:42

@midnight coder: "A szabályok szerint játszó stréberség csak a körülmények nagyon ritka együttállásánál jelent sikert"
Igen, ezt hívják úgy, hogy kiszámítható piaci és szabályozási környezet, efelé a ritka együttállás felé szokás törekedni nálunk sikeresebb országokban, mert különben csak egy bazi nagy randomgenerátoron pörgünk...

"És a piacok kinyitása bizony szépen mattot adott az USA gazdaságának is, és Európának is"
Nem.

"Amúgy pont ezért volt brExit, ezért jutott hatalomra Trump"
Nem (bár itt nem is tudom, mi lenne az "ezért").

"Lásd Star Wars 7, ahol a lihegő néger egyértelműen azért került bele mert kellett egy néger a filmbe"
Nem.

Élmény volt veled beszélgetni. (Mondjuk te legalább már egy bekezdést ki tudtál idézni és legalább egy mondat erejéig hozzászólni, alakul ez, én bízom benne, hogy a 8-9. kommentnél csak eljutunk odáig is, hogy valaki felfogja a posztot és tud is érdemben reagálni rá.)

Gery87 2017.02.27. 16:06:10

"az egynyelvű és egyszokású nemzet esendő" intelem belátására, "

Ami egy sokat emlegetett és félremagyarázott szöveg, egy ostoba dogma hivatkozása lett mára...és ami kiragadva még téves is a mai korra kivetíteni!

Szent István azt mondta, sugallta: hívd be a hasznos szakembereket, népeket....
Rómával példálózik, de Róma - ne felejtsük el - addig tette ezt sikerrel és a maga hasznára amíg ezekből a "vendégekből" rómait tudott asszimilálni!!!!!
Amint ez már nem sikerült, csak kárára lett és végül összeomlott.

Erre hivatkozik valójában Szent István is!

Hogy ezt nem túl szerencsésen, emelkedetten fogalmazta meg és kiragadva alapja lett a sok felületes hülyének....az egy dolog.

Szó sem volt semmiféle multikultiról, bábeli sokféleség éltetéséről!!!!!

Ezt mutatják későbbi törvényeink is a zsidók és muszlimok(!) széttelepítéséről, egy csoportban való letelepedésének tiltásáról....

Mindig a relatíve homogén nyelvű, kultúrájú, szokású, vallású társadalom volt sikeres és egységes, legfőképp TARTÓS! Ami kisebbségben tartotta vagy beolvasztotta a "másokat"....Pont.
A többi csak modern kori szépelgő naív ostobaság.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.02.27. 18:50:14

@Gery87: Mondjuk azt nem értem, hogy 1) az általad leírtak szerint miben vannak félremagyarázva ezek a szavak és ezt mire alapozod 2) bármilyen későbbi példa hogy lenne releváns ezzel kapcsolatban.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.07.10. 21:34:08

Off:

Na nekem is sikerült végre megnéznem. Alapvetően azt kaptam, amit vártam. Egyetértek a cikkel: tényleg örvendetes, egy olyan elnyomásról szoló film, amelynek olyan (többszörösen) hátrányos helyzetű hősei vannak, akik aktív cselekvők és alakítják a saját sorsukat (és a cselekményt), illetve nincs az egész gicsbe/white-first world guiltbe csomagolva. (bár nekem kissé didaktikus volt az elején, de mindenképpen fontos film, hiszen, az, hogy fekete-nők dolgoztak a Nasaba egy olyan tény, amit Hollywood eddig szépen elhallgatott. Nyilván nem szándékos raszista összeesküvés van, de meg lehet nézni, hogy a különböző űrhajós filmekben kik kísérik figyelemmel az asztronauta útját :) A kommersz filmek pedig igenis formálják a közvéleményt, közgondolkodást.

" a szabályok szerint játszó stréberség helyett pedig a forrófejű rombolás nyer teret"

Ezzel csak annyiban nem értek egyet, hogy bár valóban fontos, hogy legyenek működő, betartható (piaci) szabályok. Azért az innováció sokszor a szabályok megszegéséből fakad. Vicces - a filmhez kapcsolódó - példa: A filmbeli szegregált wc-s jelent a valóságban úgy zajlott, hogy hősnőnk éveken keresztül, használta a fehérek wcjét. :)

Na, de akkor ennyit az offtopicról:

MÁR MEGINT MI EZ A MOCSKOS USA_NASA Propaganda?!! A SZARMAGEDDON NEM VOLT ELÉG??? AMúgy töK MINDegy, hogy négrus nŐk vagy kik vannek benne, mert ez úgy is csak MESE. Ajánlom, hogy a szerző is tájékozódhatna, mielött benyal ilyen hüjeségeket!!44!

http://www.laposaföldmegazagyam.org.gov.hu

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.07.10. 21:56:33

@The Man Who Laughs: De te is látod, hogy az a mondat nem az innovációra vonatkozott. :) Hanem arra, hogy az alt-right jelenleg pont azt az "akkor vagyok faszagyerek, ha mindenkin átgyaloglok az igazamért"-hozzáállást vette át, amibe Hollywood az évtizedek során teljesen belecsontosodott, és ez a pionírság talán még igaz volt a kultúrájuk hajnalán, de mára már csak romantika (ld. Make America Great Again), és mellesleg pont a tradicionális amerikai értékek ellen fordult. És talán pont ennek hatására is születnek ilyen művek (ld. még Handmaid's Tale), amelyek pont az igyekeznek kihangsúlyozni, hogy ha igazad van, akkor semmi szükség arra, hogy az asztalra csapj és leizmozz mindenkit. Meg nem az a legmenőbb, akinek jó a sales pitch-e (khmm... Trump... khmm), hanem aki le is tud tenni valamit az asztalra. Lassan amúgy megérne egy posztot az is, hogy ezt a klasszikus hősképet hogyan nyugdíjazta Hollywood a politikai szelek változása nyomán. :D

Szóval ennek nem sok köze van az out-of-the-box gondolkodáshoz, arról nem is beszélve, hogy az innováció jelentős része ma pont, hogy a szisztematikus stréberség gyümölcse.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2017.07.10. 22:00:30

@danialves: Jó, nyilván nem az Alt-Rightat akartam védeni én sem. Nyilván ez az "anti pc" szöveggel előadott vérparaszt tahóság valóban rohadt káros. Gyakorlatilag már itthon is megölte a közbeszédet. :(
süti beállítások módosítása