Könyvkritikák frontján a 2016-os évet Richard Morgan Az acél emléke című rendhagyó fantasyjével nyitottam, és most, majdnem napra pontosan egy évvel később már a sötét hangulatú kardozós-varázslós regény folytatásáról vethetem monitorra a gondolataim. A könyv magyar kiadója szokás szerint az Agave (különös, hogy a tavalyi év során az általam olvasott ilyen-olyan műfajú kötetek nagy része az ő gondozásukban jelent meg), a fordító pedig ismét csak cimborám, Benkő Ferenc. Bevallom, hogy a "bevált csapaton ne változtass"-elv alapján A holtak szavától azt vártam, hogy hozza az első rész színvonalát, plusz még meg is fejelje is meg valamennyire az előzmény nyújtotta élményt. Jelentem, a regény a várakozásaimat pontosan tejesítette.

A történet kicsivel azután folytatódik, ahol az első részé befejeződött. A korábban már megismert három bajtárs útjai a dwendák támadásának megállítása után időlegesen szétváltak: a kissé megzuhant Ringil némi mágikus tudással és pár csatlóssal felvértezve rabszolga karavánokat terrorizál;  Archeth a Kormányosok zavaros iránymutatásai nyomán titokzatos expedíciókon vesz részt; míg Egar a távol lévő félkiriath nő városi kúriáját őrzi, és unalmában a saját szakállára nyomozgat. Persze a harcostársaknak a körülmények furcsa összejátszása - és egy kicsit talán az istenek közbenjárása - miatt hamarosan ismét össze kell fogniuk, hogy elhárítsanak néhány veszedelmes eseményt... na de nem akarok spoilerezni.

Ha lusta lennék, simán átmásolhatnám az előző felvonásról szóló kritikám néhány bekezdését, hiszen sok szempontból "nincs új a nap alatt". Ez persze alapvetően nem baj, sőt! Amely recept működik, azon nem is érdemes nagyon változtatni...

A történet megint kissé szedett-vedett és tétova, szóval nem kifejezetten erős, a világ még mindig nem igazán eredeti, ezek helyett - a már megszokott módon - a nagyszerűen megírt főszereplő triász, az életunt, száraz humorú attitűd, és a sajátos, sötétséggel és vérrel átitatott atmoszféra viszi el a hátán a kötetet. A leghangsúlyosabb megint Ringil karaktere, bár most egy félresikerült szerelmi kaland miatt Egar is kiemelt szerepet kap, szegény Archeth pedig megint eléggé háttérbe szorul (még csak igazi akciójelenete sincs, inkább az intrikákban és a szervezkedésben jeleskedik). Morgan pedig újfent elképesztően játszik az olvasójával, eléri, hogy sebezhetőnek, emberinek és esendőnek érezzük a főszereplőket, és kisgyermekként izguljunk értük.

Sajnos Ringil miatt megint kapunk egy adag meleg erotikát, aminek a hiányát azért valahogy el tudtam volna viselni, viszont ezúttal Archeth révén egy kis leszbikus attrakciól is olvashatunk - nos, ezt azt hiszem már minden férfitársam könnyebben tudja tolerálni.

Ha már Ringil, akkor ki kell emelnem, hogy a harcos körül gyülekező szellemek szála megfelelően titokzatos, hátborzongató és eredeti lett ahhoz, hogy mindenképpen a regény legérdekesebb aspektusai között említsem. Ha ezt a vonalat a harmadik kötetben sikerül teljes mértékben kibontani, akkor bizony igazán parádés végkifejletre számíthatunk!

Nem véletlenül emlegetem a harmadik kötetet, A holtak szava ugyanis elég erőteljesen magán viseli egy átvezető regény ismertető jegyeit: nagy mértékben támaszkodik az olvasó első részből származó előismereteire, és rendkívül sokat utal a következő regény - várhatóan - fő témáját képező expedícióra (Archeth sztoriszála ezúttal leginkább ennek a jövőbeli utazásnak az előkészítése körül bonyolódik). Mindezek fényében önmagában azért nem nyújt egy teljesen kerek és egész élményt a könyv, amely probléma Az acél emléke esetében még nem jelentkezett, és amelyet jómagam nem igazán fájdalmas, de letagadhatatlanul jelen lévő negatívumként könyveltem el.

A külcsín nekem most annyira nem tetszett. A borító az én szememben nem hozta az Agavétól megszokott, letisztult és esztétikus stílust, kicsit "ponyvásnak" tűnt számomra ez a sebhelyes arcú harcos a borítón. Én abszolút nem így képzeltem el az olvasottak alapján Ringilt, ráadásul a kezében tartott kard sem stimmel, hiszen nem kétkezes fegyver. A fordításról csak jókat tudok írni, de hát elfogult vagyok, szóval ez ügyben valószínűleg nem tudok mérvadó véleményt formálni.

Igazán bő lére nem is eresztem most ezt a recenziót, hiszen a fentiekből kikövetkeztethető a könyvről alkotott, alapvetően pozitív véleményem. Ami jó volt az előző kötetben, az itt is hiánytalanul megvan, kicsit talán még koncentráltabban, változatosabban és izgalmasabban prezentálva, mint korábban.

Akinek tetszett az első rész, az bátran tegyen egy próbát a folytatással, csalódás semmiképpen nem érheti. Akinek viszont nem jött be Ringilék előző kalandja, az biztos, hogy nem ezzel a regénnyel fogja megkedvelni őket.

7,5/10

A könyvet az Agave Könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.