Álláspontom szerint a sci-fiben talán még vannak járatlan utak, de egy krimiben már elég kevés új dolgot lehet mondani. A bűnesetek elkövetőinek kilétére vonatkozó variációk száma elég véges, talán csak olyan nem volt még, hogy maga az olvasó legyen a gyilkos. Az acél emléke című rendhagyó fantasyvel a látóterembe került Richard Morgan a sci-fi és a krimi határterületén mozogva - némi akciót is belekeverve a képletbe - próbál maradandó hatást gyakorolni az olvasójára. Nem árulok zsákbamacskát, ha megsúgom: sikerrel teszi mindezt, annak ellenére, hogy nem reformálja meg egyik választott műfaját sem.

A történet szerint a huszonkettedik századi jövőben járunk, ahol az emberiség már kolonizálta a Marsot, a Földön pedig béke uralkodik. Ez utóbbi azonban nem jelenti azt, hogy megszűntek volna a társadalmat széttagoló ellentétek, sőt! A világot uraló nemzetközi szervezetek árnyékában egy újfajta rasszizmus ütötte fel a fejét, ami éket ver a genetikailag módosított és a "normális" emberek közé. A címszereplő fekete férfi Carl Marsalis egy olyan tizenhármas variáns (genetikailag módosított szuperkatona), aki azzal keresi a kenyerét, hogy a saját számkivetett fajtájára vadászik. Carl a kiégett nyomozónő, Sevgi Ertekin és ambíciózus társa, Tom Norton hatására belekeveredik egy rejtélyes sorozatgyilkos utáni nyomozásba. A gyilkos minden jel szerint egy, a Marsról a Földre szökött tizenhármas variáns...

Kezdjük a Morgan által felépített világgal! A szerző egy egészen érdekes világot álmodott meg, amely egyrészt meglepően kevéssé elrugaszkodott a mai valóságtól, másrészt minden hihetősége és valószerűsége ellenére jól megférnek benne az olyan hamisítatlan sci-fi elemek is, mint az űrutazás, a virtuális tér, a génmanipulácó vagy éppen a gyógyíthatatlan vírussal felturbózott Haag-fegyver. A környezet azonban egyértelműen háttérbe szorul a karakterekkel szemben, megmarad egy sajátos, és érdekes díszletnek.

A hangsúly tehát a főszereplőkön van, akik Az acél emléke alakjaihoz hasonlóan kiválóan és életszerűen meg lettek írva - és az említett fantasyhez hasonló módon nem éppen hótiszta lelkületű figurák, sokkal inkább kiégett és cinikus hősök. A főszereplő triászból Carl Marsalis mutáns "alfahím" figurája lett legjobban kibontva. Érdekesség, hogy Morgan gyakorlatilag a '80-as évek "egyszemélyes hadsereg"-jellegű akciófilmes hősfiguráját írta bele a történetbe, csak éppen a manipulált génjeivel, harcra kondicionált múltjával, lobbanékony természetével, antiszociális viselkedésével és mesh-függőségével lehozta a hihetőség szintjére a fickót. Kifejezetten furcsa élmény volt belelátni annak a hősnek a fejébe, aki szemrebbenés nélkül megöli a rá támadókat vagy az útjába állókat - és még csak lelkiismeret furdalása sincs miatta. Carl Marsalis lényegében egy, a tudomány által újjáteremtett gyűjtögető-vadászó-kefélő vadember, aki nem tud, és nem is akar megfelelni a társadalmi elvárásoknak.

Carl után a második legemlékezetesebb figura a Sevgi Ertekin, a török felmenőkkel és sötét titkokkal rendelkező nyomozónő. Sevgi alakja szintén nagyon jól átgondolt, ő is küzd a saját függőségeivel, természetének hibáival és a múltjában gyökeredző gyötrő emlékekkel. Az öntörvényű Marsalis-Ertekin páros mellett a skatulyából kihúzott, és általában megfontoltan cselekvő Tom Norton alakja kissé szürkébb lett, viszont irodista középvezetőként én jól át tudtam érezni az ő helyzetét is.

A kiváló karakterek egy olyan történethez asszociálnak, amely, bár nem rúgja fel a krimik kliséit, de igencsak jól kihasználja azokat. Spoilerek nélkül nem egyszerű a sztoriról beszélni, de annyit leszögezhetek, hogy Morgan sem a nyomozást, sem az akciókat, sem a drámai fordulatokat nem hanyagolta el, ráadásul az utolsó pillanatra is tartogatott izgalmakat, valamint arra is nagyon figyelt, hogy soha ne üljön le a történet, és mindig történjen valami izgalmas vagy érdekes.

Richard Morgan egyébként alapvetően jól ír, bár nem kifejezetten etalonszerűen. Az akciói gyorsak és brutálisak, a szexjelenetei igencsak pikánsak (Az acél emlékével ellentében itt homoerotikus tartalommal nem találkoztam - szerencsére), és mind a szereplőit, mind a világot élvezetesen és hatékonyan vázolja fel. Néhol kicsit az ad hoc fejezetkezdéseivel ugyan bajban voltam - nem mindig tudtam, most éppen hol is járunk - de a kötet végére megszoktam az író sodró lendületű stílusát.

A kötet egyik fontos érdeme, hogy a jó sci-fik szokásának megfelelően kifejezetten mélyen szántó kérdéseket vet fel magáról az emberről. A harcra termett tizenhármas variánsok, a szexre kifejlesztett bonobók és a téli álmot alvó hibernoidok nem kifejezetten emberek: génjeikbe kódoltan mások, mint mi. De mekkora is ez a különbség, és miben nyilvánul meg? Együtt lehet-e ezzel élni, és milyen áron? Ezek a mutánsok veszélyesek a társadalomra, vagy csak a társadalom démonizálja őket? Morgan alaposan körbejárja az előítéletek, és a faji illetve vallási különbözőség témakörét, és bár érdemi választ nem feltétlenül fogalmaz meg, komolyan elgondolkoztatja az olvasóját.

Persze számos erénye mellett nem hibátlan ez a regény sem, "csak" nagyon jó. Néhol jobban is ki lehetett volna használni az egyébként ügyesen felépített sci-fi világot, hogy ne csak díszletként funkcionáljon - a marsi "távvallatás" a hatalmas távolság miatti megszakítássokkal kiváló példa arra, hogy milyen ötletekkel lehet feldobni egy ilyen típusú sci-fi/krimi könyvet. Bizonyos elemek nem lettek a teljesen átgondolva a történetben (pl. arra, hogy a telet átalvó  hibernoidok létének mi az értelme, én nem találtam választ a kötetben), és a maga a nyomozás, a rejtély felgöngyölítése sem minden esetben lett olyan élvezetes együtt gondolkodás a szereplőkkel, mint amilyen lehetett volna (néhol bizony csúnya deus ex machinák viszik előre a történetet lsd. ide Carmen Ren utolsó meglepetésszerű felbukkanását).

Mindegy, mindezen hibák fényében is egy kifejezetten olvasmányos és profin megírt, nagyszerű karakterekkel, emlékezetes sci-fi világgal és korrekt krimi-szállal dolgozó regény lett az A fekete férfi. Lehet, hogy hamarosan próbát teszek Morgan más sci-fi köteteivel is, hiszen az írót híressé tevő cyberpunk akció-krimiket, a Takeshi Kovacs-trilógiát még nem is olvastam, annak ellenére, hogy már mindhárom kötet megjelent magyarul.

8,5/10

A könyvet az Agave kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.