A filmet a 14. Anilouge filmfesztiválon volt lehetőségem megtekinteni

Utólag már egyértelműnek tűnik, hogy a Train to Busan egyik legfőbb erénye az volt, hogy a zombiapokalipszis kötérének káoszát a bambuló utasok mögött felvillanó képekbe száműzte, ahogyan címadó expressze kihajtott a szöuli pályaudvarról. A Szöul, végállomásban erre a helyszínre, illetve a cím ellenére inkább a szöuli utcákra térünk vissza másfél óra erejéig, hogy kiderüljön, mi zajlott le a busani vonat végzetes útját megelőző éjszaka. Spoiler: éppen ugyanaz, mint bármelyik másik zombifilmben.

A rövid bevezetés után ugyanis gyakorlatilag két szálon követhetjük az eseményeket: Hye-Sun, a prostitúcióból menekülő lány, illetve az őt kereső édesapjának és alkalmi stricijének párosa rohan végig a városon, tanújaként az összeomló egészségügyi rendszernek, a rendőrség és a hadsereg kivezénylésének és általánosságban az elszabaduló pokolnak. Azonban azt ettől függetlenül is a Szöul, végállomás javára lehet írni, hogy nem feltétlenül csak a zombifilmek megszokott kliséit helyezi át Koreába, hanem igyekszik valamennyi eredetiséget meríteni ebből a kulturális hatásból. A játékidő első fele például komoly hangsúlyt helyez a hajléktalanok világára (ahonnan maga a vírus is elterjed), látványossá téve az ázsiai társadalmakra jellemző lenézést a lecsúszott rétegek felé. A továbbiakban ez fordul át a jóléti állam kritikájává, ahogyan az élőhalottak elől menekülő lakók azzal szembesülnek, hogy vezetőik minden további nélkül hajlandók feláldozni őket a járvány megfékezése érdekében. Továbbá a Train to Busanhoz hasonlóan itt is kifejezetten érdekesen a zombik kontrollálatlansága, hol a káosz súlyosságát hangsúlyozva ki a magaslatokról magukat öngyilkos módon levető élőhalottakkal, hol egy kis humort csempészve egy autó biztonsági övébe belegabalyodó zombival.

Ugyanakkor mindez még kevés ahhoz, hogy a Szöul, végállomás magával ragadjon. A karakterek túl passzívak, helyenként komikusan teátrális gesztusaik teszik őket komolyan vehetetlenné, összességében pedig bár érdekesek lennének, hiányzik belőlük az a mélység, amire a forgatókönyv építkezni tudna. A Train to Busanhoz hasonlóan itt is túl sok a felépített feszültséget gyengítő kitérő (a finálé az addig látottakhoz képest különösen is furcsa irányt vesz), ráadásul itt még a zárt helyszínt sem hívhatják segítségül az alkotók a feszültség fokozására. Az animációs stílussal pedig mintha a folytatás meghatározó vizuális jegyei is eltűntek volna, egy sokkal generikusabb külsőt eredményezve.

Végeredményben tehát a Szöul, végállomás is pont egy olyan felesleges betoldás egy alkotás mitológiájába, mint a Fear the Walking Dead volt a The Walking Dead kapcsán: nem hogy nem veszített semmit az eredeti azzal, hogy nem láttuk a világvége kitörésének körülményeit, de még egyenesen profitált is ennek a kötelező körnek az átugrásával. Azaz hiába tűnik úgy, hogy ez az alkotás a Train to Busan rajongóit szolgálja is, valójában éppen számukra a legkevésbé ajánlott.

6/10

A Szöul, végállomás teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán