Az utóbbi időben meglehetősen sok, silány minőségűnek kikiáltott horrorfilmet hoztak be a hazai mozikba a forgalmazók. Ott volt az igencsak röhejes Az Arthur-átok, a Bunker Game, ezúttal pedig A meghívással próbáltak minket riogatni, de ezek az alkotások legfeljebb csak a jóízlésünkre képesek frászt hozni. Ez utóbbi alkotás ugyan minőségét tekintve egy picivel magasabb polcon helyezkedik el, mint a másik két fantasztikus mű, A meghívás azonban így sem több, mint egy olcsó, átgondolatlan és vérszegény horror.

A film főszereplője egy amerikai fiatal lány, akinek a leghőbb vágya, hogy főállású művészként kereshesse a kenyerét. Ez persze a mai világban nem olyan egyszerű, ráaadásul szülei halála óta nem maradt már élő rokona. Egy nap azonban felveszi vele a kapcsolatot egy fiatal angol férfi mondván, hogy rokonságban állnak egymással. A lány a családdal való ismerkedés jegyében meghívást kap a dinasztia meglehetősen fényűző birtokára, melynek fénypontja egy nagyszabású esküvő lesz. A lány örömmel veti bele magát a kalandba, de hiába az úri bánásmód, a mesés, kastélyos környezet, hamar kiderül, hogy az újonnan felbukkanó rokonok titkolnak valamit.

A film a klasszikus alapkövet teszi le, miszerint adott egy gyanútlan, mit sem sejtő, kívülálló főhős, aki belecsöppen egy számára idegen világba. Számos ilyet láthattunk már, a horrorok pedig különösen szeretnek erre a koncepcióra építeni. Ebben a helyzetben a főszereplő hivatott megszemélyesíteni a nézőt, hiszen hozzá hasonlóan mi sem tudjuk, hogy mi a fene folyik a kastélyban, és vele egyetemben mi is magyarázatot követelünk. A magyarázatot viszont túl sokára kapjuk meg. Hosszú ideig építik a film misztikumát (amit amúgy a trailerek már félig-meddig lelőttek), addigra pedig már alaposan csökkent a néző érdeklődése is.

Az érdeklődést hiába próbálja fenntartani a film, nem sikerül neki. Ahhoz képest, hogy egy 18-as, echte horrorfilmnek kikiáltott darabbal van dolgunk, arányosan nézve igencsak kevés a horrorelem a filmben. Amikor pedig ezzel próbálkoznak az alkotók, az inkább hat unalmasnak és olykor nevetségesnek, mintsem hátborzongatónak, hovatovább félelmetesnek. Olcsó és kiszámítható jumpscare-ek tömkelegét látjuk és sajnos feszültségteremtésben sem jeleskedik a film. A csendesebb periódusokban igyekszik az alkotás drámát építeni, azonban ezek a próbálkozások sem érik el a kívánt hatást. A karakterek idegesítőek, egysíkúak, és a beszélgetések tárgyát képező témák is unalmasak. A színészi alakítások sem mentik a menthetőt, épp ellenkezőleg. Kriminálisan rossz teljesítményeket láthatunk, amik már-már abszurd módon válnak szórakoztatóvá.

Ami a külcsínt illeti, azért kijár a dicséret a stábnak, ugyanis mind a kastélyos környezet megteremtése, mind a díszletek, jelmezek megvalósításai is adnak egy minimális atmoszférát a látottaknak. Ilyen látványelemekből izgalmas, régies stílusú horrorsztorikat lehetne építeni, a film azonban ezekre fittyet hányva megy a saját feje után, hogy egy ezerszer látott, monoton és érdektelen ökörségbe csapjon át. Hasonlóan Az Arthur-átokhoz, ez a film is inkább lapos és unalmas a játékidő nagy részében, viszont az utolsó harmadához érkezve már bőven tartogat olyan trash-elemeket, amik röhögésre és arckaparásra sarkallják a nézőt. A nagy fináléhoz érkezve hajmeresztő dolgokat képes meghúzni A meghívás, kezdve a főszereplő logikátlan cselekedeteitől, egészen a borzalmas számítógépes effektekig.

Ha már a logika szóba került, nem lehet elmenni amellett, hogy a film jószerivel mindennemű észszerűséget nélkülöz. Ráadásként a történet előrehaladtával sokkal több kérdés merül fel a nézőben, mint amennyit végül megválaszolnak nekik. Nem akarok különösebben belemenni a részletekbe, de engem például nagyon érdekelt volna többek között az, hogy egy ilyen szektaszerű társaság a mai modern világban hogyan tud ennyire észrevétlenül és érinthetetlenül működni. Pedig a film nem rövid, de ahelyett, hogy ezekre a lényeges kérdésekhez adott volna mentőövet, inkább feleslegesen elnyújtott jelenetek képében húzza az időt.

Végszó: Technikailag teljesen rendben van a film, viszont mint drámai horror, meglehetősen silány. Félreértés ne essék, szó nincs arról, hogy egy kimagasló, műfajt megújító mesterművet vártam volna A meghívástól, de még a korrektül elkészített, középszar, átlagminőségtől is igen-igen messze áll.