Úgy sejtem, mindenkinek élénken él az emlékezetében az a pillanat, amikor Spielberg 1993-as klasszikusában, a Jurassic Park széria első részében Dr. Grant és társai először látják meg teljes életnagyságban a dinoszauruszokat. Akárcsak ők, mi is elvarázsolva érezhettük magunkat: a filmezés egyik nagymestere lenyűgöző mozit készített soha nem látott látvánnyal. 'Megcsinálta... Ez az őrült kurafi megcsinálta!" - szól halkan Malcolm professzor az említett jelenetben, s valószínűleg a nézők többsége épp ilyen, vagy hasonlóan nagy szavakkal dicsérte Spielberget és művét. Az úttörő (s mind a mai napig működő) vizualitás, amely rendkívül okosan keverte a megépített robothüllők és a CGI használatát azonban kevés lehetett volna ahhoz, hogy ennyire emlékezetes darab kerekedjen ki a Jurassic Park-ból. Talán éppen ezért készült el egy rendkívül okos forgatókönyv (köszönjük, Michael Crichton!), amely nem elégedett meg annyival, hogy tizenkettő egy tucat karaktereket dobáljon a kiéhezett dinoszauruszok útjába. A Jurassic World előtt újranéztem a franchise indító részt, s most is lenyűgözött az az alaposság és gördülékeny mesélői stílus, amit Spielberg ebben a filmjében járatott a csúcsra. Az erős írott alapanyagra támaszkodva játszi könnyedséggel építette fel a figurákat, ráérősen, mégis feszes tempóban vezetett be minket, a mozi szerelmeseit az ő csodaországába. A dinoszaurusz megeszi az embert alapfelállást rétegelve nem félt érdekes gondolatokat közölni közönségével (Malcolm eszmefuttatásainak mindegyike a film csúcspontjai közé tartozik), s az újra a Földön járó állatok is többek voltak puszta szörnyeknél, cirkuszi látványosságnál. A Jurassic Park legnagyobb erőssége mégis a nagybetűs KALAND volt, amelyet átéltek a karakterek és általuk mi is. Ezt az élményt kellett volna reprodukálni, de legalábbis megközelíteni a két korábbi folytatásnak, s jelen cikk tárgyának is. Egyiknek sem sikerült.

Bő húsz év telt el az első rész eseményei óta. Az Isla Nubaron már tíz éve működik egy hasonlóan nagyszabású vállalkozás, mint amit  John Hammond megálmodott: körülbelül húszezer embert képes szórakoztatni egy időben a Jurassic Worldre keresztelt élménypark. Gyermekek és szülők, öregek és fiatalok egyaránt kíváncsiak a sok millió évvel ezelőtt kihalt lényekre.  Ahhoz azonban, hogy az érdeklődés ne lanyhuljon, a vezetésnek és a tudósoknak évről-évre elő kell állniuk valamilyen újdonsággal. Valami érdekessel, valami naggyal, valami veszélyessel, ami bekerül a médiába. Most éppen egy genetikailag módosított hibridet kotyvasztottak ki a boszorkánykonyhában, kihívva maguk ellen a sorsot: az ember soha nem tanul hibáiból. A szuperdinoszaurusz elszabadul, s a széles mosolyokat felváltják a félelembe forduló arckifejezések. Ahogy Malcolm is mondta: 'Mindig így kezdődik. Aztán jön a rohangászás... Meg a sikítozás..."

Ennél nem is kínál sokkal többet a film, talán csak egy kis jóleső nosztalgiát és hol ötletes, hol tolakodó fanservice-t. Aki pusztán ezekre vágyik, megkapja, amit akar. A második felvonás kiábrándító lélektelensége, illetve a harmadik rész ötlettelensége és visszafogottsága után a Jurassic World jelentősen emeli a téteket. Bár a fókuszban ismét egy kis csoport van, ennyi ember egyszerre talán még soha nem volt veszélyeztetve a dinoszauruszok által. A body count jelentős, a szükséges, bár meglehetősen unalmas bevezetés után erőteljesen felpörög a cselekmény és csak az utolsó jelenetre lassul le újfent. A rohanós tempó a játékidő erejéig elpalástolja a hibák egy részét, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam jól a film középső harmadán. A fináléra azonban teljesen erejét veszti az alkotás, a felvezetett szálak hol didaktikusan (ember és raptor kapcsolata), hol röhejesen (a genetikailag módosított dinoszaurusz halála), hol szimplán csak amolyan elégséges (az emberi kapcsolatok) módon érnek véget, s nyoma sincs meg bennük azoknak a pillanatoknak, amelyek addig a lehető legklisésebb jelenetet, felállást is megmentették. A korántsem tökéletes, s éppen ezért valahol szerethető karakterek közötti interakciók, ügyesen elhelyezett, tényleg üdítő poénok elmaradnak, s hiába a jellemfejlődések, ha éppen ezek igazi lezárása nem veszi a fáradtságot a rendező. Az irány pedig jó volt, mintának egyértelműen Spielberg klasszikusa szolgált: ott sem voltak túlbonyolítottak a figurák, mégis sokkal emlékezetesebbre sikeredtek, mint utódjaik. Mindezek ellenére a fő karakterekkel meg voltam elégedve, a kevésbé fontosak, a mellékszereplők viszont a legkisebb mértékben sem lettek eredetiek, sőt igazából bosszantóan közhelyesre sikeredtek.

Ami a leginkább irritáló a filmben, hogy egy kis odafigyeléssel könnyedén emlékezetes darab lehetett volna. Bár szinte semmit nem ad hozzá az alapmű koncepciójához, s sok helyütt sajnos kifejezetten buta, a rendező némi stílusérzékkel és jóleső visszafogottsággal rengeteget javíthatott volna a végeredményen. Ott van például mindjárt a legszembetűnőbb példa: a CGI borzalmas túlhasználtsága sok helyütt kizökkentheti a nézőt a film világából. Félreértés ne essék, a látvány megfelel a 2015-ös elvárásoknak. Sok helyütt pazarul néz ki a Jurassic World. Valahogy mégis minden olyan puha. Nincs súlya a Tyrannosaurusnak, a raptorok szinte lebegnek a föld felett, s vannak olyan képek, amikor minden számítógéppel generált. Egyszerűen még mindig nem sikerül kellően realisztikussá faragni ezeket a lényeket, s ez főleg akkor domborodik ki, amikor nincsen semmi olyan a képkockában, ami a valós világban is ott volt. Ideje lenne újra felfedezni az épített díszletekben és a makettekben, működő robotokban rejlő erőt a filmeseknek, mert ezek, illetve a CGI megfelelő kombinálása képes szerintem arra, hogy egy blockbuster igazán kiváló vizualitással kerülhessen a mozivásznakra. Colin Trevorrow rendező egyébként többé-kevésbé jól eligazodik a poligonuniverzumban, sok helyütt jól építi a feszültséget és operatőrével együtt képes volt néhány igazán kreatív kameramozgással is feldobni munkáját.

Az előzetesek alapján sokan temették már a filmet, s végül valamennyire igazuk is lett a károgóknak. A tanítható raptorok ötletét például tapasztalatom szerint sokan hülyeségnek tartották, a Jurassic World  viszont megmutatja, hogy működőképes ez az idea. Épp csak az a baj, hogy a biztató kezdés után látványosan nem tudnak mit kezdeni vele (pedig lehetne mit), s ugyanez igaz a hibrid dinoszaurusz vonalra is. Ha ehhez hozzáteszem, amit már írtam korábban is, hogy a karakterek jellemfejlődése is majdnem kielégítő, vagy azt, hogy kis rásegítéssel a látvány is minden igényt kiszolgáló lehetett volna, akkor azért azt hiszem, már tudjátok is, mit gondolok a filmről. Akár jó is lehetett volna. Sőt, remek folytatása lehetett volna egy klasszikusnak, amit utolérni, túlszárnyalni ugyan nem igazán lehet, de próbálkozni azért ennél erősebben is lehetne...

6/10

A Jurassic World teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán