A szamurájos filmek nem csak annyiból állnak, hogy Tom Cruise és Az utolsó szamuráj, no meg az idei 47 Ronin. Akira Kurosawa az egyik legnagyobb személyként van elkönyvelve a filmek történelmében. A japán rendező 57 éves filmes tevékenysége hatalmas életmű, amelyből talán a legismertebbek a szamurájos művei, például A hét szamuráj. Ám véleményem szerint hasonlóan fontos a mester életművében a jelenlegi cikk alanya, a Yojimbo. Ha más nem, hát a tény, hogy Sergio Leone ezt a filmet dolgozta át az Egy maréknyi dollárért filmben, ami miatt egy peres ügybe is belekeveredtek, Leone ezt elveszítette. Nem kérdés tehát, óriási a hatása a filmes világban, de a képregények esetében is. Ott van például a négyszeres Eisner-díjas Usagi Yojimbo sorozat. És ez még mindig csak egyetlen film a legendától.

Valamikor az Edo-kor végén egy rónin (uratlan szamuráj) (Toshiro Mifune) elvetődik egy településre, amelynek lakóit állandó rettegésben tartja a selyemkereskedő és a szakékereskedő zsoldosainak háborúsága. A szamuráj hihetetlen erejű harcos, ám nem áll egyik oldal mellé sem, így azok a viszálykodás közepette folyamatosan a kegyeiért harcolnak, próbálják testőrnek felfogadni. Ő az ajánlatokat sorra elutasítja, mondván, hogy neki mások a szándékai.

A film a japán művészetben gyakori stílusú, jidageki, azaz a történelmi dráma, jellemzően a Tokugava-sógunátus idején játszódó harcos történet. A polgárháborúk közepette született, merev feudális, ám mégis fényes időszak remek alapanyag a drámákhoz, hős szamurájok meséihez. Kurosawa nem véletlenül ezt a műfajt választotta (a Seven Samurai is pont ilyen). Ám ő egyáltalán nem egy teátrális, szájbarágós és romantikus mesét hozott össze ezzel. Az ő alkotása a végtelenségig kiábrándult, rideg, komor és erőszakos. Az ő hősei nem magasztosak és csodálatra méltóak, hanem ugyanolyan hidegek, szűkszavúak. Filmjei már a sógunátus végét, a modernizálódó japánt, a folyamatosan be-betörő nyugati kultúra és pénz által elhaló feudális kort mutatják be, a Meidzsi-restauráció előtt. A hanyatló időszaknak köszönhetően erős társadalmi ellentétek is húzódnak a háttérben, amelyek már-már feloldhatatlanok. Itt egyik oldal sem végletesen jó vagy rossz, mindenhol ott az emberi gyarlóság és gyávaság. Ám Kurosawa mégis képes relatíve igazságot tenni a filmjeiben feszülő ellentétek között, és mégis valahogy tiszteljük a névtelen hősöket. Ez a kegyetlen szürkeség rengeteg szociális, erkölcsi dilemmát hoz a felszínre már önmagában is. Kurosawa ezzel a stílussal, megteremtette az „easternt” amit éveken keresztül finomítgatott megannyi megjelent alkotásában. Később a már említett Leone ezt emelte át a spagettiwesternekbe. Kissé ironikus, hogy a legmaradandóbb, legtisztelendőbb westernek nem a hagyományos USA-beli verzióban készültek, hanem a kölcsönösen egymásra ható olasz-japán vonal valósította meg a forradalmiságot, innovációt. Pedig ennél amerikaiasabb zsáner kevés van.

Nem fogok finomkodni és mellébeszélni, azonnal el is mondom A testőr egyetlen negatív pontját. Már több mint 50 évvel ezelőtt készült, és emiatt rendesen megkopott. A mai laikus nézőnek nehezen emészthető élmény, akár unalmas is lehet. Ez nem csak annak okán merül fel, mert fekete-fehér, hanem egész egyszerűen azok a megoldások, amelyek akkoriban újítóak voltak, ma már beépültek a filmművészetbe. Kurosawa innovatív operatőri újításai, beállításai és módszerei ma már nem hatnak semmiképp sem újnak. Ha valakinek anélkül vetítenénk le, hogy ismerné a munkásságát illetve az akkori idők jellemzőit, akkor nem tűnne fel neki. A tálalás tehát egy hatvanas évekbeli stílus rengeteg újítással. Ám nem szájbarágós a mondanivalója, az időtlen gondokra való reflektálása örök érvényű. Igazából ez az igazi érték.

A harcok korhoz képest remek levezénylésűek, és a lassú, kissé vontatott és lehangoló narrációt remekül felpezsdítik. Szerencsére semmi emelkedett nincs bennük, magukon hordozzák a fentebb felsorolt általános jellemzőket. Érdekes még, hogy annak ellenére, hogy mennyire profin vannak megcsinálva az akciójelenetek, a véresség itt nem került kiemelésre (nem az exploit hiányzik, hanem a realizmus). Ez még sokat dobott volna rajta, de így is megteszi a dolgát. Még lényegesek a szereplők és a szimbolikus elemek, Mifune játéka egyszerűen beleég az ember retinájába, olyan erős. Teljesen egyesül a szűkszavú senki karakterével, akinek egyetlen kiemelkedő erénye a harci tudása, gyakorlata, ám ez ebben a világban már élet-halál urává teszi és tőle függ egy teljes település sorsa. Rajta múlik, milyen célra használja fel, igazságérzete alapján, ez a végén el is dől. Az egyetlen dolog, ami megállíthatná az a nyugat, ami a pisztoly képében érkezik el a faluba, rémisztő mementójaként az elkerülhetetlen modernizációnak, amelyben a kardos nemes harcosoknak semmi keresnivalójuk. Unosuke (Tatsuya Nakadai), akinek a kezébe kerül ez a fegyver, tökéletesen hozza az alávaló karaktert, remek hátteret adva a tragikus jelképnek. Mert az új kultúrát, a változást párhuzamba hozza a negatív történésekkel. Tudjuk, hogy a változás nem színtiszta pozitív dolog, pláne japánt és az Edo-bakufu hátterét, utána pedig a császárság helyreállítását tekintve.

Így a hagyományos jidageki zsánerből nem maradt hát már semmi, csak az egyetlen és legfontosabb elem, a hű történelmi háttér, a történelmi elemek, amelyeket öröm nézni. Összképét tekintve egy egyszerű, elsőre klisésnek ható alkotásról van szó, amelynek a tartalma pontosan azért tud olyan tömör és mélyreható lenni, mert Akira Kurosawa úgy használja fel az összes szimpla elemet, hogy annak a legutolsó kis fogaskereke is tökéletesen működjön, és egy kerek, teljes értékű egészet alkosson.

Összefoglalva tehát a Yojimbo megkopott, ám mégis örök érvényű alkotás így fél évszázados távlatból tekintve is, annak ellenére, hogy nem olyan elismert, mint például a Seven Samurai. A filmművészeti jelentősége miatt is ajánlott minden komolyabb rajongónak, ám bárkinek, aki egy kicsit többé szeretne válni a filmek által, nyugodt szívvel felírható. Az Edo-korban játszódik, 1961-ben készült, és 2014-ben is katartikus. Értékelésembe belevettem az idő hatását, annak figyelembe vétele nélkül a tízes pontszám is megadható.

9/10