A Meidzsi-restaurációról és annak hatásairól és ellentmondásairól már beszéltünk a Kuroszava mester remekműve, a Yojimbo kapcsán. Most ismét egy olyan filmet veszünk elő, ami ezt a témát dolgozza fel, egészen átfogóan és valósághűen. A film nem konkrét történelmi eseményekkel és valaha élt személyekkel dolgozik, de valós forrásokból merít és történelmileg hiteles. Kiindulópontként szolgált a már említett császári reformok, a Satsuma lázadás és a Bosin-háború.
A John Logan által papírra vetett történet a következő: Az Amerikai Indiánháborúkban való részvétele miatt lelkileg megtört Nathan Algren századost felkeresi egykori bajtársa Bagley ezredes azzal a kéréssel, hogy segítsen a japán császári hadsereg kiképzésében és modernizálásában. Ezt az teszi szükségessé, hogy megfékezhessék a nyugatiasodás ellen ágáló szamuráj felkelőket. Algren elfogadja az elutasíthatatlan ajánlatot és a benne dúló démonok ellenére a felkelő nap országába utazik. Felettesei a tanácsára fittyet hányva túl korán vetik be az újonnan kiképzett erőket, akik emiatt már az első csatájukban vereséget szenvednek. Nathan pedig a lázadók fogságába esik, ahol kezdi felfedezni, hogy a japán hagyományok és értékrend sokkalta közelebb áll hozzá, mint azt elsőre hitte.
Azt egyértelmű, hogy az alapfelvetés és a nyers történet nem eredeti, ám nem is ez adja az utolsó szamuráj lényegét. Ami behúz, és a filmben tartja a nézőt az a frappáns forgatókönyvi megoldások, a közvetített erények és a remek párbeszédek. A szkript és a diskurzusok zsenialitása Algren százados és Kacumoto beszélgetéseikor domborodik ki a legjobban, ott tényleg érezni, hogy minden szónak súlya van. Erre még rádobhat egy lapáttal, ha az ember átfogóan ismeri a jelenetek mögött rejlő, keleti kultúrára reflektáló jelentéstartalmat. Azért pedig plusz pont jár, hogy a háborút nem próbálták heroizálni és misztifikálni, hanem olyannak mutatták be amilyen valójában: borzalmas és lélekpusztító.
Ennél valamivel kevesebb sikerrel oldották meg a karakterek megalkotását. Egy-két részlettől eltekintve mindegyik sztereotíp. Vannak ugye a nyugati pénzéhes kereskedők és tisztek, akik a karddal és íjakkal harcoló szamurájokat csak barbároknak tekintik. Ezzel szemben foglalnak helyet a karót nyelt japánok, akik a nyugati tahókat tekintik barbároknak, mert azoknak vajmi fogalmuk sincs az általános emberi morálról. Erre a leegyszerűsítésre némileg szükség van az akkori kor átfogó bemutatásának érdekében, de néhol azért utat engedhettek volna az alkotók a fantáziájuknak.
A karakterekhez némileg jobban sikerült a szereplőgárdát összeválogatni. A japán színészek mindegyike kiválóan játszik, Ken Watanabe pedig már korábban is bizonyította, hogy megérdemli az ehhez hasonló munkákat. Tom Cruise pedig a átlagosnál valamivel jobban adja a már megszokottat. Ebből a filmből is tökéletesen leszűrhető, hogy egy karakterszínész. Ha írnak neki egy ráillő, Tom Cruiseos szerepet, azt tökéletesen eljátssza, de ennél többet ne várjunk tőle.
Az operatőri munka már kevésbé kiemelkedő. Természetesen nem a csatajelenetekre gondolok, azok, mint egy ilyen filmtől elvárható, tökéletesen rögzítettek. Ám azoktól és néhány más képkockától eltekintve a fényképezés teljesen átlagos. A forgatási helyszínek viszont gyönyörűek, remek atmoszférát és csodálatos képi világot kölcsönöznek a filmnek, ami illik a kissé giccses történethez és végkifejlethez. Ezért ismét dicséret illeti Új-Zélandot.
A rendezést is hasonlóan jellemezném. Edward Zwick, mint szinte minden filmjében, a dirigáláson túl itt is besegített a forgatókönyvbe és a produceri teendőkbe. Ennek ellenére a filmen sehol sem érezni a keze nyomát. Én személy szerint egy középszerű rendezőnek tartom, pláne ha azt figyelembe veszi az ember, hogy a Véres Gyémánt után képes volt egy Szerelem és más drogokat letenni az asztalra.
Az utolsó szamuráj mindent összevetve az a történelmi film, ami nem újít a már bevált recepten, de annak minden összetevőjét nagyszerűen alkalmazza. Realisztikusan ábrázolja az alapanyagul vett történelmi korszakot és eseményeket, a Meidzsi-restauráció kétarcúságát. Néhol giccses, de nem a rossz fajtából, hanem abból, aminek tartalma és üzenete van.Ha valakit kicsit is érdekel az Edo-kor vége és az, hogy miként született meg a mai japán annak mindenképp érdemes belepillantani.
8/10
