Kétségkívül az idei év egyik legnagyobb anyagi és kritikai buktája volt az A magányos lovas, amely neves színészgárdája ellenére alig több, mint 100 millió dollárt zsebelt be világszerte. A sok negatív visszhang miatt sokáig nekem sem volt igazán kedvem megnézni, azonban valamiért még is igazán kíváncsi lettem a műre. Lássuk mi sült ki a féleszű indián és az önbíráskodást kerülő, vadnyugati „szuperranger” meséjéből.

Tonto (Johnny Depp), az első látásra is furának tűnő indián egy vadnyugati kiállításon mesélni kezd egy gyereknek. Története a vadnyugat egykori hőséről, a Magányos lovasról (Armie Hammer) szól, aki bátyja halálát megbosszulván lesz törvényen kívüli, azonban azt ő sem sejti, bosszúja milyen bonyodalmakat okozhat.

A film megítélése nagyban függ attól, hogyan állunk hozzá. Ha utálni akarjuk, fogjuk is, hisz a jelenetek többsége hemzseg az apró, vagy hatalmas logikai hibáktól, bakiktól, a történetszálak néha kuszák, máskor túl egyszerűek, és egy-két szcénában óriási baromságokat is láthatunk (kannibál nyulak pl.). Viszont, ha szórakozni akarunk, és ezen hibákat megpróbáljuk levegőnek nézni, akkor egy könnyen eltöltött két és fél órára a székbe tud szegezni A magányos lovas, hisz minden elem meg van benne ahhoz, hogy egy szórakoztató, látványos és szerethető blockbuster legyen.

Ezen potenciál nagy részét ki is használja még akkor is, ha a már említett logikától távol is halad a sztorivonal. Tonto és a Lovas párosa ugyanis nem csak szimpatikus, de poénos kettős is (még ha a humor néha túlzottan burleszkes is ), Depp és Hammer között működik az a bizonyos kémia, amellyel gyakorlatilag el tudják vinni a hátukon a tetemes játékidő nagy részét, pláne ha egy izgalmas lovas üldözés, vonatrablás vagy csatajelenet is zajlik körülöttük. Ezen felül pedig, az akciók nagy része rendkívül jól megkomponált és összerakott, sőt, a látvány is pontosan kielégítő.

Valószínűleg jövőre már emlékünk sem lesz A magányos lovasról (ha csak nem az óriási bukás ürügyén emlegetik majd) , viszont abban a két és félórában, amit előtte töltünk, nagyrészt szórakozni fogunk. Tipikus popcornmozi, amely hangos, látványos, többnyire pörgős és szerethető, de a stáblista lepörgése után már egy kockájára sem tudunk emlékezni. Ez pedig így van a legnagyobb rendben.

6/10