Minden idők legjobb Shakespeare színésze meglepő módon nem tősgyökeres angol volt, francia felmenőkkel büszkélkedhetett. Még meglepőbb módon anglikán lelkész apja színésznek szánta, kimaradt az életéből a családdal való harc az életet jelentő deszkákért. 1922-ben lépett először színpadra A makrancos hölgy Katájaként (!). Lenyűgöző tehetségének köszönhetően hamar jöttek a sikerek, 1927-ben már a West Enden játszott. 1931-ben már Amerikában volt próbafelvételen, bár akkor még nem igazán kedvezett neki a szerencse. Az igazi áttörést a londoni Rómeó és Júlia előadás jelentette 1935-ben, hamarosan Anglia legnagyobb Shakespeare színészét tisztelhettük benne.

De mint minden színész, ő is világhírű akart lenni, ezért Hollywoodot sem hanyagolta el, az 1939-es Üvöltő szelekben (Örökké volt a film címe hivatalosan) nyújtott játékáért Oscar díjra jelölték, innentől kezdve a filmsikerek sem maradtak el. Erről majd később, előbb egy mondat erejéig térjünk vissza Angliába. Művészetének elismeréseként 1947-ben lovaggá ütötték, 1970-ben pedig első színészként bekerült a Lordok Házába.

Habár hatalmas filmsztár volt a saját korában, a színpadhoz is hű maradt, az Old Vic társigazgatója, majd az újjászerveződő angol Nemzeti Színház első igazgatója volt.

.A sok felejthető film után az Oscar-jelölés következtében már minőségibb alkotásokban is szerepelhetett. 1940-ben jött a Manderley - ház asszonyának Maxim Wintere. A film zseniálisan jó, naná hogy az, hiszen maga Hitchcock rendezte.

Nem Colin Firth volt a legjobb Mr. Darcy, hanem Olivier, csak persze 1940 már régen volt, és a film sem sikerült olyan jól, mint a BBC tévésorozata.

Aztán jött a Lady Hamilton, Alexander Korda rendezésében, melyben együtt játszott második feleségével, Vivien Leigh-vel. A kor Brangelinája voltak, azonban a kezdeti rózsaszín felhő hamar elúszott. Leigh-nek ugyanis elég komoly mentális betegsége volt, ami az évek során egyre súlyosbodott, ráadásul nimfomániában is szenvedett, a rosszabbik fajtából, érthető módon Olivier sem volt hűséges, mégis sokáig együtt maradtak. Aztán jött Joan Plowright, aki ugyan nem volt olyan kiemelkedő színésznő, mint Leigh, viszont kedves volt és békés, boldog családi hátteret biztosított Olivier-nek. A filmet én nagyon szerettem, bár eléggé felszínes alkotás, mégis a két főszereplő játékának köszönhetően emlékezetes maradt.

Olivier nem hazudtolta meg magát, szépen sorban filmre vitte Shakespeare darabjait. Az V. Henrik nekem csalódást okozott, habár a színészóriás játéka lenyűgöző, mint mindig, maga a film nem sikerült igazán jól.

Nem így az 1948-ban készült Hamlet, ami véleményem szerint minden idők legjobb Shakespeare filmadaptációja. Az első angol film volt, ami Oscar-díjat nyert, mindjárt négyet is, melyből az egyikkel Olivier mosolyoghatott a kamerába.

William Wyler kedvéért kicsit elhagyta Shakespeare-t, a Carrie -t mindjárt 2 Oscarra jelölték. Ha már Oscar, legyünk tiszteletlenek, és meséljük el, hogy 1984-ben cserbenhagyta az emlékezete a színpadon, amikor fel kellett olvasnia az Oscar-díjra jelölt filmet, ezért fel kellett nyitni a borítékot, és onnan kellett megnéznie a címet: Amadeus.

A Koldusopera az impozáns színészgárda és Peter Brook rendezése ellenére sem lett filmtörténeti mérföldkő.

Újra Shakespeare, újabb jól sikerült feldolgozás: 1955-ben a III. Richárd meghozta a következő Oscar-jelölést.

Ez után törvényszerűen egy bukta következett: A herceg és a táncosnőből én csak fél órát tudtam megnézni, mert annyira nem működött a színészkirály és a szexistennő Marilyn Monroe között a kémia, hogy rossz volt nézni.

A Shakespeare filmeken túl meglepően sok kommersz filmben fordult elő, amelyek közül akad több jól sikerült alkotás is.

Stanley Kubrick Spartacusában ő volt Crassus, közös jeleneteik Kirk Douglass-el élményszámba mennek.

A Khartoum- A Nílus városa Charlton Hestonnal nem a filmművészet csúcsa, de mai szemmel nézve is szórakoztató filmhez van szerencsénk. Az angliai csata Michel Caine-el szintén ebbe a kategóriába tartozik.

Nagy kedvencem A mesterdetektív szintén Michael Caine-el, zseniális film, a természetesen osztályon felüli színészi játékon túl a film által teremtett hangulat is maradandó élmény volt számomra.

A Brazíliai fiúk Mengele doktorról szól, Gregory Peck-kel a főszerepben, nagyon jó film, mindenkinek ajánlom, bár nem habos-babos film, sokkal inkább egy kőkemény dráma, ragyogó színészi alakításokkal.

Az ő életéből sem maradt ki a vámpírkodás, az 1979-es Drakula című filmben Van Helsinget alakította. Nekem a film nagyon nem tetszett, de Olivier-re természetesen egyetlen rossz szavam sincs.

Az életkorom miatt én először nem Shakespeare darabban láttam a színészkirályt, hanem az 1981-ben készült Titánok harcában, ami a saját korában ikonikus film volt. Még ma is nosztalgikus érzelmek fűznek hozzá, a remake-t nem is voltam hajlandó megnézni.

A Bounty nem nyerte el a tetszésemet, Mel Gibson nagyon nem volt meggyőző szerintem, Anthony Hopkins és Olivier miatt viszont egyszer érdemes megnézni a filmet.

Muszáj még megemlítenem a Nagy Péter című tévésorozatot 1986-ból, amelynek Maximilian Schell játszotta a címszerepét, Olivier csak mellékszerepet kapott, de természetesen abban is kiváló volt.

Kivételes orgánuma volt,mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, a Shakespeare filmjeit szinkron nélkül nézze. Örök bánatom, hogy én már nem láthattam színpadon a zseniális színészt, de emlékét megőrizték a filmkockák.

A temetése is méltó volt hozzá: Shakespeare-t olvastak fel a szertartás során, koporsóját a mester műveiben szereplő virágokból készült koszorú díszítette, hamvai a londoni Westminster apátságban nyugszanak.

Vannak sztárok és vannak nagy színészek. Olivier talán az egyetlen színész, aki mindkét kategóriában vita nélkül  ülhetett fel a trónra. Kivételes tehetség volt, a klasszikus színjátszás legragyogóbb csillaga.