Felséges olvasmányélmény. Mert mi lehetne nagyobb öröm egy könyvmolynak, mint az olvasásról olvasni, hát, még ha közben olyan exkluzív társaságba kerül, mint maga a királynő. Őfelsége már nem fiatal, amikor egy véletlennek köszönhetően rádöbben arra, hogy az olvasás mennyire jó dolog, és olyannyira elhatalmasodik rajta ezen szenvedélye, hogy szinte már elhanyagolja a kötelességeit. Ismerős helyzet, ugye? Mert minden könyvet szerető ember küzd ezzel a dilemmával, hogy szíve szerint minden pillanatban olvasna, azonban erre a rengeteg kötelezettség miatt nincs ideje, márpedig olvasni muszáj, mert különben nem érezzük teljesnek az életünket. Mit ad az olvasás, miért fontosak a könyvek, ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a szerző, és mi tagadás, jó volt olvasni ezeket a gondolatokat. Nem szájba rágósan tudatja velünk a szerző a mondanivalót, nincsenek nagy szavak és teátrális körmondatok, annál inkább elgondolkodtató szöveg. Az igazi pikantéria azonban maga a királynő, akit mindannyian tiszteltünk, azonban erről az oldaláról biztosan nem ismertük ezidáig. Bepillantást nyerhetünk az udvar intrikáiba, a királynő nem mindennapi életébe, amelybe különös fényt csempésztek a könyvek, ennek azonban a személyzet meglepő módon nem annyira örül, és mindent megtesznek, hogy leszoktassák legújabb szenvedélyéről. Nagyon angol ez a könyv, amelyben egyszerre fordul meg Shakespeare és Proust, és még megannyi más író, akikről azonban nem fest tisztelettudó képet a szerző, sőt, kiderül, hogy az írók egyáltalán nem jó beszélgető partnerek, mert mindannyian a most íródó könyvükről beszélnek, nem pedig arról, amit már megírtak. Különleges közegben hódolhatunk az olvasás iránti elkötelezettségünknek egy jó könyv keretében, amely az olvasást ünnepli, és egyáltalán nem mellesleg tisztelettel beszél a királynőről. Kár, hogy ilyen rövid, de talán pont ebben rejlik a varázsa, hiszen sűrítve tárja elénk a mondanivalóját, amely egyáltalán nem meglepő módon az, hogy olvasni jó, és még arra is talál időt, hogy az írásra is ráterelje a figyelmet. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a könyveket, és tiszteli a királynőt.
A királynő a kutyáit követve véletlenül rátalál a könyvtárbuszra, szóba elegyedik a könyvtárossal, és az egyik konyhán dolgozó alkalmazottjával, Norman-nel. Végül kikölcsönöz egy könyvet, amelyet azonban nem olvas el, de végül mégis rászánja magát az olvasásra, amelyből hamar szenvedély lesz...
Nem tudom, ki hogy van vele, én minden szabad percemben olvasok, és igyekszem mindig letudni egyéb kötelességeimet, hogy minél előbb könyvet vehessek a kezembe. Ez így van gyerekkorom óta, és valószínűleg így is marad, és mindig nagy örömömre szolgál, ha olyan kötet kerül a kezeim közé, amely az olvasásról szól. Márpedig ez az alkotás abszolút erről szól, és nagyon okosan beszél róla, egyáltalán nem tanárosan, hanem érdekfeszítően, mégis mély mondanivalóval övezve. Könyvmolynak lenni életérzés, és jó látni, hogy a királynő is csatlakozott a klubhoz, tiszteletre méltó, hogy a történet szerint már nem fiatalon ilyen elánnal veti bele magát az olvasásba. Ismerős az érzés, hogy mennyi könyvről maradunk le, pedig éjjel-nappal olvasunk, nem kímélve időt és energiát, mégis rengeteg a restancia, amit le kell dolgozni, soha nem érünk a listák végére. Mert lista mindig van, és ahelyett, hogy csökkenne az idő előrehaladtával, egyre csak nő, mert minden újabb könyv egy újabb világot nyit meg, egyik szerző hozza a másikat, egyik mű a másikat, és egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy újabb és újabb címeket vésünk fel a soha véget nem érő listára. Érdekes volt arról olvasni, hogy miként jut el valaki az írás gondolatáig, és hogy mi a különbség a két időtöltés között, és kinek ne jutott volna eszébe a rengeteg könyv közepette, hogy egyszer most már írni is kellene egyet.
Az olvasás ünneplésén túl egyfajta társadalomkritika is ez az alkotás, megismerhetjük az udvaroncok világát is, akik bizony egyáltalán nem örülnek annak, hogy a királynőnek új szenvedélye van, melynek eredményeként megváltoznak az unalmas, ámde mindenki által jól ismert hétköznapok az udvarban. Döbbenet, hogy mennyi intrika húzódik a háttérben, és arra is látunk példát, hogy a kedves királynő bizony kegyetlen is tud lenni, ha úgy látja szükségesnek. Abszolút mértékben áthatja a kisregényt a jellegzetes angol stílus, annak minden jellegzetességével, és nem hiányzik a csattanó sem a végéről. A királyi körítés mellett nagyon erős mondanivalóval bír a kötet, igazi ajándék a hozzám hasonló könyvmolyoknak, mert mi lenne annál érdekesebb az olvasás szerelmeseinek, mint ha legnagyobb szenvedélyükről olvashatnak. Mégsem csak dicshimnusz ez az alkotás az olvasás szépségeiről, sokkal inkább egy sokat látott, tapasztalt asszony töprengései, aki történetesen királynő, és aki osztozik velünk a könyvek szeretetében.
Pillanatok alatt el lehet olvasni, mégis sokáig velünk marad ez a történet, annyira eredeti, és annyira jó érzés az olvasásról olvasni. Otthonos ez az érzet, hiszen a mindennapjaink része, a királynő személye azonban felülemeli a mindennapokon, nem érezzük közhelynek a leírt gondolatokat, inkább egy "aha"-élmény, amelyet ugyan eddig is tudtunk valahol mélyen, de most, hogy ki lett mondva, sokkal fajsúlyosabb. Az egyetlen baj vele, hogy nagyon rövid, tényleg hamar a végére lehet érni, de talán ezért tud olyan esszenciális lenni, ennyi volt a történetben, se több, se kevesebb. Elsősorban az olvasás szerelmeseinek ajánlom ezt a rövidke kötetet, de mindenkinek, akit érdekel a téma, szereti az angol stílust, és kedveli a királynőt. Egyáltalán nem bulvár, sőt, nagyon is szépirodalom, annak is a legjobb fajtájából. Bevallom őszintén, engem a borító ragadott meg, és a királynő személye, fogalmam sem volt róla, hogy ilyen kiváló alkotáshoz lesz szerencsém. Különleges olvasmányélmény, a maga rövidségében nagyon is magvas gondolatokat hordoz, ugyanakkor a történet is érdekes, minden adott egy jó könyvhöz.
9/10
A könyvet a Magvető kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
