"Ne sírj, leány,
A férfiért,
Légy hetyke, fürge, pörge,
Csak vállat vonj, ha bánat ért -
Hej, táncra, körbe-körbe!"
Bizony, a jó Shakespeare mester nem csak veretes drámákat, hanem vérbő vígjátékokat is írt. Ki más készített volna filmet az egyik leghíresebből, a Sok hűhó semmiért-ből, mint korunk legjobb Shakespeare színésze, Kenneth Branagh? A színészek között igenis van rangsor, ami nem esik egybe a mozinézők listájával. Nem a filmsztárok az elsők, hanem a Shakespeare színészek, vagyis a klasszikus színjátszás legjobbjai, akik természetesen szinte kivétel nélkül angolok. Sir Laurence Olivier sok évvel a halála után is etalon, én már nem láthattam színpadon, csak egy tévéfelvételhez volt szerencsém, melyen Hamletet játssza. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, és utána gondolkodjon el azon, hogy mit jelent az, hogy színészi játék. Kenneth Branagh méltó utód, nem gondolom, hogy bárki is kétségbe vonná kivételes tehetségét.
Klasszikusokat ritkán visznek filmre, pláne Shakepeare-t, mert a kötelező olvasmányokról mindenki azt hiszi, hogy unalmasak, porosak, dagályosak. Tényleg azok? Vajon fel lehet használni a film eszköztárát ahhoz, hogy a mai nézőkhöz közelebb hozzuk a reneszánsz kori mester világát? Kenneth Branagh több rendezése is bizonyítja, hogy igen, lehetséges, "csak" egy jó forgatókönyv és kiváló színészek kellenek hozzá. Na és persze néhány aktuális filmsztár is, hogy bejöjjön a nép a moziba, de ne bízzunk rájuk komoly szerepet, nehogy túlságosan elrontsa a filmet, ő elmondhatja magáról, hogy "komoly" filmben játszott, a producerek pedig a sztár nevével hamarabb összeszedik a forgatáshoz szükséges pénzt. Gonosz vagyok? Nem, realista. Mindenki jól jár, a nézők pedig láthatják kedvencüket és ráadásul még egy jó filmhez is szerencséjük lesz. A legjobb példa erre ez a film.
A történet elején egy vidéki nemesi ház gondtalan piknikjébe csöppenünk, amelyet megzavar a hír, hogy Don Pedro (Denzel Washington) a háborúból visszatérve a ház vendége lesz. Vele érkeznek bajtársai, Claudio (Robert Sean Leonard), Benedek (Branagh), valamint fattyú testvére, Don Juan (Keanu Reeves), akivel most békültek ki. Természetesen azonnal elkezdenek dúlni az érzelmek, a ház urának leánya, Hero (Kate Beckinsale) beleszeret Claudioba, elég gyorsan sor kerül a lánykérésre. Don Pedro nagyon ráér, és új kihívást keres magának, amit meg is talál: Hero kuzinja, az éles nyelvű Beatrice (Emma Thompson) és a megrögzött agglegény Benedek már régen vitriolos szócsatákat vívnak, ki nem állhatják egymást. Adott a feladat: legyen egy pár ez a kettős is. A terv jól halad, azonban Don Juan nem viseli jól azt a sok boldogságot, ami körülveszi, ezért muszáj belerondítania az idillbe: Claudioval elhiteti, hogy Hero megcsalta,a frigy elmarad. Nem kevés fortély kell ahhoz, hogy ebből a helyzetből happy end legyen..
A film nagyon jól indul, azonnal magával ragad a hangulat, a csodálatos Shakespeare szöveg saját korszakába helyezve nem tűnik ódivatúnak, teljesen természetesen zeng a szereplők ajkán. Aztán a vége felé ellaposodik, az utolsó fél óra már nem annyira érdekes, elfárad a történet. Addig azonban csodálatos képsorokat láthatunk, jól dramatizált klasszikus szavakat hallhatunk, általában nagyon jó, sőt kiváló színészi alakításokhoz van szerencsénk. Néhány kameraállás és vágás elhibázott, de ez nem zavarja a történet folyását, eszünkbe sem jut, hogy most valami kötelező olvasmányt kell az alapműveltségünk kötelező elemeként letudni, hanem egy nagyon is izgalmas, fordulatos vígjátékot nézünk kíváncsian, akár egykor Shakespeare kortársai. Mert az író azért volt népszerű a saját korában, mert a nézőknek írt, és azért lett klasszikus, mert emberi drámákról, illetve a szerelemről, a nagy sorskérdésekről írt, melyek az idők során nem változtak semmit.
Meglepő módon nem Kenneth Branagh alakítása a legerősebb (muszáj megemlítenem, hogy egy-két jelenetet erősen túljátszott), hanem Emma Thompsoné. Közös jeleneteik élmény számba mennek, valami olyasmiről szól a színjátszás, amit tőlük láthatunk. Robert Sean Leonard és Kate Beckinsale nagyon helyesek a szerelmesek szerepében, de ilyen partnerek mellett csak a tisztes helytállás lehetett a kitűzött cél a számukra, ezt teljesítették is. Keanu Reeves kapott néhány szépen megvilágított jelenetet, azonban a játéka teljesen közepes. Denzel Washington vele szemben lubickol a szerepében. A legnagyobb meglepetést nekem Michael Keaton okozta, ragyogóan játszotta el epizódszerepét.
Meg kell említenem a kivételes szinkront, mely nagyon sokat tett hozzá a filmhez. Cserhalmi György, Gálfi László, és mindenki, aki a hangját adta, kiváló munkát végzett. Ennyit jelent a színpadi rutin, Shakespeare szöveget ilyen hitelesen csak olyan tud elmondani, aki már színpadon is játszott a mester darabjaiban.
A rendező - aki természetesen Kenneth Branagh volt, ki más - jól oldotta meg a feladatot, közel hozta Shakespeare-t a nézőkhöz, a színészvezetés kiváló volt, ironikus módon csak saját magával nem sikerült időnként dűlőre jutnia. A párbeszédek pergőek, nagyon jól sikerült megragadni a kort, amelyben játszódik a darab, csak a végére fogyott el a szufla.
Összességében egy szórakoztató, nézőbarát Shakespeare - adaptáció került vászonra, melynek megvannak a maga hibái, azonban a kiváló színészi alakítások és a sodró erejű történet miatt kár kihagyni az életünkből.
8/10
