Számomra az új Superman az év egyik legjobb várt filmje volt, elsősorban a Nolan-Snyder páros egymásra találásának köszönhetően. Azonban több helyen is hiba csúszott nálam a gépezetbe, ugyanis például nem gondoltam bele abba, hogy a TDK-trilógia és azért lehetett jó, mert Goyer ötleteiből Nolan írta a forgatókönyvet, és amint szerepet cserélnek, semmi sem sikerül. Márpedig az általam egyébként nagyon kedvelt David S. Goyer most arról tett tanúbizonyságot, hogy nagyon nem jó forgatókönyvíró. És még csak nem is ez a produkció egyetlen baja.
Na, de kezdjük az elejéről, egy epikus nyitójelenetben rögtön a pusztuló Kryptonon találjuk magunkat, ahol Jor-El (Russel Crowe) újszülött fiát és egyben a faj genetikai állományát próbálja menteni, miközben a gonosz Zod tábornok (Michael Shannon) vadászik rá. (Abba most ne menjünk bele mélyebben, hogy egy szuperfejlett faj hogyan nem realizálta időben, hogy a saját bolygója fel fog robbanni, és hogy miért élnek egy ultrakonzervatív és autokratikus társadalomban.) Így érkezik meg a Földre a kis Kal, avagy nevelőszülei révén Clark Kent (Henry Cavill), aki állandóan embereket akar megmenteni, annak ellenére, hogy apja (Jonathan Kent) igyekszik a fejébe verni, hogy nem kéne ily módon felfednie földönkívüli származását. És ezzel még a film felénél sem tartunk, de ne aggódjatok, lesz idegeninvázió, rombolás, világmegmentés meg minden.
Elsőként hadd írjam le a szkript egyetlen pozitívumát: nem fáraszt minket egy hosszú és unalmas eredettörténettel, hanem inkább flashback-eken keresztül ismerhetjük meg Clark Kent gyerekkorát. És akkor jöhetnek is a negatívumok. "Egy párbeszéd vagy áruljon el valamit a karakterről, vagy vigye tovább a cselekményt". Ezt a forgatókönyvírói alapvetést hágja át Goyer módszeresen, de olyannyira, hogy a Nokia-termékmegjelenítések jobban megmaradtak, mint az ő szövegei. A történet legalább valamennyire korrekt, legalábbis az utóbbi 5 év Marvel-termését nem múlja alul, de azokhoz hasonlóan klisékből építkezik, és csak a felszínt kapargatja, legyen szó morális dilemmákról vagy karakterekről. Sőt, így igazán "karakterekről" sem beszélhetünk, már csak azért sem, mert a szkript borzalmasan fókuszálatlan ilyen szempontból, gyakorlatilag egy-egy önálló történetszálat adva Kentnek és Lois Lane-nek, ebből kifolyólag pedig a 2 és fél órás hosszúság ellenére sincs senki kidolgozására elég idő. Innentől kezdve pedig csak semmitmondó és felesleges párbeszédeket lehet írni nekik, és az ördögi kör be is zárult. (A színészi játékok meg ismét a "nincs mit eljátszani" logika mentén véreznek el, bár legalább a Crowe-Costner-Shannon trió tud valamit menteni az erős kisugárzásával.)
Persze ebből még egy jó rendező sokat kihozhat, és Snydernél azért van is értelme reménykedni abban, hogy megmenti a produkciót. Ehelyett viszont hitetlenkedve néztem, ahogy a Watchmen-t létrehozó úriember a legfrissebb Star Trek-ből kispórolt lens flare-ekre és Bay-t idéző rombolás-pornóra, felhőkarcoló-zúzásra meg hadsereg-fetisizmusra cserélte mindazt, amiért szerettem. Igaz, Metropolis porig rombolása legalább hihetetlenül látványos, úgyhogy ha másért nem, ezért érdemes megnézni a filmet, még az átlagon aluli fényképezés ellenére is.
Úgyhogy szerintem amint New York aktuális leamortizálásának képsorait ki tudjuk verni a fejünkből, azzal együtt ez a mű is nagyon hamar el fog felejtődni. Ami teljesen jogos abból a szempontból, hogy pont ugyanolyan, mint bármelyik másik szuperhősfilm (csak kicsit több benne a reklám meg a zúzás, illetve Hans Zimmer zenéje is jelent valami pluszt). Annak a csalódásnak az élménye viszont jóval tovább meg fog maradni, amit ezzel az alkotással producerként Nolan, illetve rendezőként Snyder okozott nekem. (Már ha tényleg ő rendezte, és nem JJ. Abrams és Michael Bay közös munkáját láthattuk)
7/10
