Az acélember / Man of Steel (2013)
2013. június 21. írta: danialves

Az acélember / Man of Steel (2013)

mos.jpgSzámomra az új Superman az év egyik legjobb várt filmje volt, elsősorban a Nolan-Snyder páros egymásra találásának köszönhetően. Azonban több helyen is hiba csúszott nálam a gépezetbe, ugyanis például nem gondoltam bele abba, hogy a TDK-trilógia és azért lehetett jó, mert Goyer ötleteiből Nolan írta a forgatókönyvet, és amint szerepet cserélnek, semmi sem sikerül. Márpedig az általam egyébként nagyon kedvelt David S. Goyer most arról tett tanúbizonyságot, hogy nagyon nem jó forgatókönyvíró. És még csak nem is ez a produkció egyetlen baja.

Na, de kezdjük az elejéről, egy epikus nyitójelenetben rögtön a pusztuló Kryptonon találjuk magunkat, ahol Jor-El (Russel Crowe) újszülött fiát és egyben a faj genetikai állományát próbálja menteni, miközben a gonosz Zod tábornok (Michael Shannon) vadászik rá. (Abba most ne menjünk bele mélyebben, hogy egy szuperfejlett faj hogyan nem realizálta időben, hogy a saját bolygója fel fog robbanni, és hogy miért élnek egy ultrakonzervatív és autokratikus társadalomban.) Így érkezik meg a Földre a kis Kal, avagy nevelőszülei révén Clark Kent (Henry Cavill), aki állandóan embereket akar megmenteni, annak ellenére, hogy apja (Jonathan Kent) igyekszik a fejébe verni, hogy nem kéne ily módon felfednie földönkívüli származását. És ezzel még a film felénél sem tartunk, de ne aggódjatok, lesz idegeninvázió, rombolás, világmegmentés meg minden.

mos2.jpgElsőként hadd írjam le a szkript egyetlen pozitívumát: nem fáraszt minket egy hosszú és unalmas eredettörténettel, hanem inkább flashback-eken keresztül ismerhetjük meg Clark Kent gyerekkorát. És akkor jöhetnek is a negatívumok. "Egy párbeszéd vagy áruljon el valamit a karakterről, vagy vigye tovább a cselekményt". Ezt a forgatókönyvírói alapvetést hágja át Goyer módszeresen, de olyannyira, hogy a Nokia-termékmegjelenítések jobban megmaradtak, mint az ő szövegei. A történet legalább valamennyire korrekt, legalábbis az utóbbi 5 év Marvel-termését nem múlja alul, de azokhoz hasonlóan klisékből építkezik, és csak a felszínt kapargatja, legyen szó morális dilemmákról vagy karakterekről. Sőt, így igazán "karakterekről" sem beszélhetünk, már csak azért sem, mert a szkript borzalmasan fókuszálatlan ilyen szempontból, gyakorlatilag egy-egy önálló történetszálat adva Kentnek és Lois Lane-nek, ebből kifolyólag pedig a 2 és fél órás hosszúság ellenére sincs senki kidolgozására elég idő. Innentől kezdve pedig csak semmitmondó és felesleges párbeszédeket lehet írni nekik, és az ördögi kör be is zárult. (A színészi játékok meg ismét a "nincs mit eljátszani" logika mentén véreznek el, bár legalább a Crowe-Costner-Shannon trió tud valamit menteni az erős kisugárzásával.) 

Persze ebből még egy jó rendező sokat kihozhat, és Snydernél azért van is értelme reménykedni abban, hogy megmenti a produkciót. Ehelyett viszont hitetlenkedve néztem, ahogy a Watchmen-t létrehozó úriember a legfrissebb Star Trek-ből kispórolt lens flare-ekre és Bay-t idéző rombolás-pornóra, felhőkarcoló-zúzásra meg hadsereg-fetisizmusra cserélte mindazt, amiért szerettem. Igaz, Metropolis porig rombolása legalább hihetetlenül látványos, úgyhogy ha másért nem, ezért érdemes megnézni a filmet, még az átlagon aluli fényképezés ellenére is.

Úgyhogy szerintem amint New York aktuális leamortizálásának képsorait ki tudjuk verni a fejünkből, azzal együtt ez a mű is nagyon hamar el fog felejtődni. Ami teljesen jogos abból a szempontból, hogy pont ugyanolyan, mint bármelyik másik szuperhősfilm (csak kicsit több benne a reklám meg a zúzás, illetve Hans Zimmer zenéje is jelent valami pluszt). Annak a csalódásnak az élménye viszont jóval tovább meg fog maradni, amit ezzel az alkotással producerként Nolan, illetve rendezőként Snyder okozott nekem. (Már ha tényleg ő rendezte, és nem JJ. Abrams és Michael Bay közös munkáját láthattuk)

7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr475370999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.21. 00:10:42

Azért egy eredetfilmnél nagyon nehéz megtalálni azt az összhangot, ami miatt a film tökéletesen mozog. Itt sem jött össze, de ez elfogadható lesz, HA a 2. rész nagyot robban. Superman esetében nem egy halandó embert kellett megismernünk. Ezáltal sokkal, de sokkal nehezebb dolga volt a rendezőnek, forgatókönyvírónak, hogy egy viszonylag hosszú, 2 és fél órás játékidőbe belesűrítse az információkat (igen, még ez is kevés volt). Az eddigi szuperhős filmeknél nem ez volt a helyzet, mind mind ember gyermeke, ezáltal nem kellett egy új világot feltárniuk, nem kellett egy új fajt bemutatniuk. Ez sok időt, és információ áramlást eredményez. Kellett ez, mert csak így lehet felépíteni. Úgyhogy véleményem szerint ez egy elfogadható hiba jelenleg. De a legfontosabb kérdés, hogy vajon szintet tudnak-e lépni a 2. részben.

Superman kényes téma, ha filmről van szó. Sose fog olyan film készülni, ami mindenkinek tetszeni fog, mert a köröket újra, és újra le kell futniuk, mert nem tehetik meg, hogy ne mutassák be az eredetét.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.21. 00:40:34

@REMY: Nem oldották meg a feladatot, ennyi a lényeg. A Batman Begins is ilyen lett volna, ha a fél film Rachelről meg Ra'as al Ghulról szól. (És ebből kiindulva igazán nagy balfarokság, amit Goyer művelt). A Michael Bay-féle hadsereg propaganda is rengeteg játékidőt elvett, nem kevésbé az olyan dolgok, mint pl. a teljesen felesleges Jor-El-Zod párbeszéd a film vége felé és még sorolhatnám ezeket...
Azzal sem értek egyet, hogy most kell felvázolni az egész eredettörténetet, mert igazából az pont egy remek módszer, hogy azzal adnak mélységet a karakternek, hogy szép lassan, a megfelelő időben fedik fel a múltját (ld. mondjuk Lost, Dexter, rengeteg sorozatnál működik ez). Itt viszont Goyer nekiállt belesűríteni mindent, amit összeolvasott, csak éppen nagyot markolt és keveset fogott, semmi nincs igazán kidolgozva. Bőven elég lett volna, ha ebből a részből kihagyják Kryptont, csak a földi apjára fókuszálnak, és ennek megfelelően egy földi ellenfelet kap (Lex Luthor?), aztán majd az egész kriptoni körítés jöhet hozzá a második filmben. De úgy érzem azzal egyébként is meg fogják szívni, mert minden áron überelniük kell ezt a zúzást, ezt az ellenfelet. (Mondjuk most is látszott, hogy nagyon überelni akartak, elsősorban a Transformers 3-at és a Bosszúállókat)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.21. 01:22:03

@danialves: Luthor olyan, mint Batmannek Joker, nem lőhették el az első részben.

Ha csak a földi apjára koncentrálnak, akkor a plusz univerzumot 5 részben sem lehetett volna rendesen bemutatni. Persze mind 2 oldal szerintem elfogadható, de okosabbak csak a 2. rész után leszünk. Ha ott nem tudják kihasználni a kibontott eredet storyt, akkor nagy a baj.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.21. 10:14:58

@REMY: Azért gondolom érted, h Luthor egy példa volt, van még rajta kívül földi gonosz gondolom.

A másik felét meg nem értem, most akkor a plusz univerzumot nem lehet 5 részben sem bemutatni, de azért jó volt, hogy megpróbálták egy filmbe beleerőszakolni mégis?

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.21. 10:23:40

@danialves: azt arra a csak földi apás dologra értettem. Ha ennyire lassan vezetnék fel, akkor nem lenne elég a trilógia, ami ugye a jelek szerint el is fog készülni. És mivel egy trilógiáról beszélünk, így kénytelen voltak ennyire belesűríteni a dolgokat.

Emberi ellenfele meg, ha volt is Luthoron kívül, akkor az annyira jelentéktelen, hogy semmi értelme nem lett volna beletenni. Ezért is nehéz megteremteni Superman világát, mert nem csak a Földön lévő dolgokat kell belevonni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.21. 10:56:53

@REMY: Szerintem pont, hogy az lenne a lényeg, hogy lassan vezetik fel és később adnak lehetőséget a kibontakozásra. Az most jobb volt, hogy benne volt minden, csak éppen semmi jelentősége nem volt, annyira elkapkodták? És akkor most miről szóljon a 2-3. (esetleg 4. rész)? "Hé, Superman, itt egy gonosz, le kéne nyomni" ? Mert jelen állás szerint Superman minden komplexusával, problémájával stb. könnyedén megküzdött, és minden ok. (Természetesen így is ki lehet találni még konfliktusokat, csak ez már sokkal nehezebb és erőltetettebb lesz)
Persze ilyen mértékű előre tervezést én Hollywoodtól nem várok, inkább gyorsan belesűrítenek mindent ide, aztán majd szenvednek, amikor valami tartalmas sztorit kéne kitalálni a következő részre.

A gonoszokra ugyanez vonatkozik, pont hogy érdemes lett volna egy relatíve "jelentéktelen" emberrel indítani, mert innen már szinte nem lesz hova emelni a tétet. (És itt is érthető, hogy muszáj volt nekik is porig rombolni New Yorkot, csak éppen saját magukkal toltak ki így)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.21. 11:00:40

A 2. rész elvileg már az Igazság Ligájára fog rávezetni, így nem elég, hogy meg kell majd küzdenie valakivel (szerintem Luthor), még a háttérben már alakulgat a JL. Olyanokról is pletykálnak, hogy feltűnik majd néhány új karakter (Wonder Woman, Flash stb), tehát lehet vele dolgozni.

Anno a TDK-nál könnyebb dolguk volt, mert abban a világban nem létezett a többi hős, így csak és kizárólag Batmanre kellett koncentrálni a folytatásokban, de itt majd másként lesz.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2013.06.24. 10:19:26

Nekem a Nolan-féle Batmanek eléggé felemásak lettek. Az utolsó részt nem is szerettem. Éppen ezért féltem kicsit, hogy Az Acélember sem lesz jó. Realisztikus Superman? Na ne. No de jól volt felépítve, nem untam, szóval most örülök:D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.24. 11:16:29

@koimbra: Igazából legkevésbé sem a realisztikusságával (nem realisztikusságával) volt problémám, mert még egy-két fantomhajtóműből átalakuló féreglyukat és társait elviseltem volna, hanem hogy sztem pont, hogy rosszul volt felépítve, alapvető problémák voltak ezzel a forgatókönyvvel.
Csak, hogy értsd, h én mondjuk a Bossszúállókat sem tartanám rosszabb filmnek bármelyik Batmannél (amik mondjuk tényleg kicsit kiegyensúlyozatlan színvonalúak), csak mert kevésbé realisztikus.

Jamal_Fraser 2016.03.23. 09:27:23

Rettenetesen rossz film, logikátlan, a forgatókönyv nevetséges, ahogy a csatajelenetek is. Olyan, mint egy gagyi élőszereplős Dragon Ball. Costner és Crowe is harmatgyengék.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.09.16. 10:06:08

Hatalmas, grandiózus mű. Óda ahhoz, hogy Snyder nem ismeri, nem érti Supermant. Nem az az érdekes, hogy a Liga az utolsó filmje, hanem, hogy ezután még kapott bármit is!
Ezek mellet egy tipikus eredettörténet, közepes #mcu szint, az előző Superman filmnél azért jobb (az mondjuk egy nagyon mellément alkotás volt, szóval igazából nem színt).
A cast nem rossz, Cavill kifejezetten jó Clark/Superman. Nem vagyok szomorú, hogy eddig kimaradt na, az a konklúzió.
süti beállítások módosítása