Angol-olasz fúziós konyha. Stanley Tucci nemcsak kiváló színész, gasztronómusnak sem utolsó, ezért nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet el fogom olvasni, mert nagyon kíváncsi voltam, milyen ételek kerülnek az asztalára. Némileg meglepő módon a tradicionális angol és olasz fogásokkal találkoztam az oldalakon, azonban nagyon ínyenc módon elkészítve. A hozzávalók minden esetben rendben felsorolásra kerültek, a receptek jól követhetőek, mindegyik előtt olvasható egy kis szösszenet a színész életéből, ezért úgy érezhetjük, hogy nem csak sima leírásokat kapunk, hanem bepillantást nyerhetünk a mindennapjaiba is, ezáltal sokkal személyesebb lesz a könyv hangulata. A borító nagyon hívogató, rendkívül otthonos, ezáltal tovább erősíti azt a hiedelmet, hogy valóban helyet kapunk a művész úr konyhaasztalánál. A receptek után mindig vannak tippek, amelyekkel tovább fokozhatjuk az ízhatást, ezáltal újabb bizonyosságot nyerhetünk arra vonatkozóan, hogy Tucci nem most kezdett el a konyhában tevékenykedni. A fotók nagyon szépek, a szerkesztés kiváló, a leírások precízek, az ételek sokfélék, nem lehet okunk panaszra. Elsősorban az angol és olasz konyha szerelmeseinek ajánlom ezt a könyvet, és az ínyenceknek, akiknek nem elegendő az alaprecept, mindig jólesik egy kis ízcsavar, és egy kicsi, de tuti tipp a minél finomabb étel elkészítéséhez. Látszik, hogy nagy a család, bőségesek az adagok, van itt minden, ami szem-szájnak ingere, mindenki kedvére válogathat a receptúrákból, amelyek hívogatnak, hogy minél előbb elkészítse őket az ember lánya/fia. 

Levesek és saláták, falatkák, pasta, rizs, gabonafélék, halak és tenger gyümölcsei, húsok, szárnyasok, vadak, köretek, desszertek, alapreceptek -  csak győzzön válogatni a kedves olvasó, jobbnál jobb receptek sorjáznak az oldalakon...

Bevallom őszintén, én nem szeretem a halat és a tenger gyümölcseit, ezért ezt a részt átugrottam, a többit azonban alaposan áttanulmányoztam. Az összbenyomásom az volt, hogy a színész valóban szeret főzni, nem fél használni különféle alapanyagokat, és ismeri mind az olasz, mind az angol konyha klasszikus fogásait, amelyeket a saját szája ízére formált. A gyerekek is be lettek vonva a családi buliba, az egyszerűbb ételeket már ők is el tudják készíteni, de azért nyilván a csülkös borsóleves a felnőttek feladata. A saláták hidegen hagytak - hiába, egy kicsit válogatós vagyok -, de azért feltűnt, hogy ebben a műfajban is szeret kísérletezni a színész, és széles palettán mozog az alapanyagok sora. A levesek közül Emily tésztás tyúkhúslevese ragadta meg leginkább a fantáziámat, akkora ötlet szerintem a sima húslevesbe széles metéltet tenni. Érdekes, hogy az uborkasaláta teljesen másként készül Tucciéknál, mint nálunk, és található náluk olyan egészséges saláta is, ami quinoa-ból készül. A falatkák közül a kolbászos tekercs lett a kedvencem, pedig nem is olyan könnyű elkészíteni, mint elsőre látszik. Az ínyencek találhatnak szőlőlevélből készült receptet is, de akad itt rántott tintahal is.

Egy olasz gyökerekkel bíró embernél természetesen nem maradhatnak el a pasták, legyen az olyan egyszerű, mint a koktélparadicsomos-bazsalikomos változat vagy olyan kifinomult, mint a tojássárgájával töltött ravioli. A bolognai természetesen nem maradhatott el, de a kedvenc gombás tésztám receptjével is találkoztam, és csak álmélkodtam, hogy milyen ízeket hoztak ki ebből a nagyon alap módozatból. Megtanulhatunk rizottót főzni, és találkozhatunk olyan különleges hozzávalóval, mint a gyöngykuszkusz. A húsos receptek nagyon ínycsiklandozóak, sokat tanulhatunk belőlük, hiszen nem mindennap főzünk nyulat, bárányt vagy császárhúst. Abszolút kedvencem a nagy klasszikus Wellington-bélszín lett, amelynek olyan alapos volt a leírása, hogy komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy egy hosszú téli estén belevágok az elkészítésébe. A másik, ami teljesen lenyűgözött, az a pásztorpite, amelyben látszólag semmi különös sincs, mégis olyan ínycsiklandozóak a képek, hogy szívem szerint azonnal nekiállnék elkészíteni. A köretek közül a sült polenta volt a legszimpatikusabb a számomra, mert ebben a formátumban még nem volt szerencsém ehhez a finomsághoz.

A legvégére maradtak a desszertek, amelyek közé, annak ellenére, hogy a család nem tartja magát édesszájúnak, nagyon is érdekes receptek kerültek. Itt van mindjárt kezdetnek az áfonyás pite, amelybe azonnal beleszerettem, pedig látszatra semmi extra nincs benne, mégis annyira otthonos az ízvilága, hogy már mennék is a konyhába elkészíteni. A blondie-ba álmomban nem gondoltam, hogy Tobleronét is lehet keverni, ezt muszáj kipróbálnom, a répatorta műfajában is sikerült újat tanulnom, és akkor a vörösborban párolt körtéről még nem is beszéltem. Nagyon szomorú voltam, hogy ilyen hamar vége volt ennek a remek könyvnek, egy ültő helyemben olvastam végig, nem engedett a hangulata, és az ínycsiklandozó fotók és leírások. Tényleg csak a halak és a tenger gyümölcsei hagytak hidegen - na és persze a saláták -, minden más receptúrába annál alaposabban belemélyedtem, fejben már el is kezdtem főzni sok esetben, és mindig megdöbbentem azon, hogy milyen ízgazdagon főznek Tucciék. Ez egy jó kis szakácskönyv, jól van szerkesztve, szépek a képek, nagyon gyorsan bele lehet feledkezni, jönnek a hosszú téli esték, lehet kísérletezgetni. Tetszett.

9/10

A könyvet a HVG könyvek jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.