Az utóbbi időben erőteljesen megszaporodtak a különböző zenés vígjátékok és vígjáték sorozatok. A High School Musical által megszabott irányt a Glee folytatta a tv-k képernyőjén, egyben meglovagolva a feltörekvő Youtube-sztárok által készített cover-videók népszerűségét. (Újaknak: ez az a műfaj, amikor a srác/csaj egy szál gitárral elénekel valami menő slágert, és "ez mennyivel jobb, mint az eredeti".) Persze ezeknek a cover-öknek is vannak al-műfajai, az általam már korábban felhozott Wedding Band például a mindent rockba transzformáló előadók közönségét célozta meg, az itt szereplő film pedig a hangszerek nélkül előadott, acapella feldolgozásokkal foglalkozik.

Becca (Anna Kendrick) éppen megkezdi egyetemi életét, de ez őt különösebben nem hozza lázba, ugyanis a lány egyetlen álma az, hogy DJ és zenei producer lehessen. Ennek megfelelően szorgalmasan gyártja a mash-upokat a Macbookján, és mással nem is foglakozik. Egyetlen kapcsolata Jesse-vel (Skylar Astin) van, akivel együtt végzi az egyetemi rádió üzemeltetője által kiszabott kulimunkát, annak reményében, hogy talán egy mixe adásba kerül végre. Azonban Becca idővel bekerül a komoly válságban lévő női acapella-kórusba, akik az egyetemek közötti verseny megnyeréséért mindent megtennének, viszont a lány stílusa nem feltétlenül illik hozzájuk.

Hadd szögezzem le előre: nagy meglepetésekre senki ne számítson. A fenti leírást megpróbáltam összeállítani úgy, hogy ne spoilerezzek, de ez egyszerűen lehetetlen, amikor már az alapszituációból is messziről látszik a végkifejlet. És a film tényleg nem tesz semmit azért, hogy sekélyes karaktereket, motivációkat, kiszámítható fordulatokat és gyenge konfliktusokat elkerülje. A humor néha még célba talál, de a viccek többnyire csak kínosak, mint ténylegesen nevettetőek. Ugyanakkor az vitán felül áll, hogy az untig ismételt sablonokat az alkotás tulajdonképpen korrektül, és viszonylag nézhető módon valósítja meg.

Viszont azt a pluszt, ami miatt ténylegesen nézhető is lett a végeredmény, azt a zenei betétek adják hozzá. A számok kiválasztása és feldolgozása remekül sikerült, az előadásról már nem is beszélve. Ráadásul megvan bennük minden, amiért az ember egy üres délutánján a "mashup" és "cover" szavakat képes gépelni órákon át a legnagyobb videómegosztó keresőjébe, és őszintén szólva ebben a pillanatban is ez megy aláfestő zeneként nálam. Ezek mellett pedig a dalok vizuális része is nagyon rendben van a fényképezéstől kezdve a koreográfiáig. Alapvetően tehát ezek a pillanatok voltak azok, amelyek időről-időre átlöktek a viszonylag minimális élvezetet nyújtó történeti részek fölött.

Ha nem lennének a zenék ilyen jól összerakva vizuálisan is, alapvetően azt mondanám, hogy ezt a művet inkább csak a fülünkkel élvezzük a soundtrack formájában, de így végső soron ha úgy hozza a helyzet, hogy igénytelen pillanatunkban vagyunk, akár meg is nézhetjük. És vitathatatlan, hogy a fent említett üres délutánjaim folyamán néha ezt a címet is be fogom ütni a "cover" és "mashup" mellé a keresőbe, de azt hiszem ez a maximum, amit ez a film nyújtani tudott.

6/10