Jupiter holdja (2017)
2017. június 17. írta: danialves

Jupiter holdja (2017)

Utólag visszagondolva őszintén nem tudom, mit vártam még Mundruczó Kornéltól a Fehér isten után. Leginkább úgy voltam vele, hogy ha az díjat kapott Cannes-ban, a Jupiter holdját meg kifütyülték, akkor a fordított pszichológia alapján ezúttal tényleg sikerült egy…

Most és mindörökké / From Here to Eternity (1953)
2017. június 13. írta: FilmBaráth

Most és mindörökké / From Here to Eternity (1953)

Egy kiváló háborús dráma, amelyben a romantikának meglepően kevés szerep jut

Ki gondolná, hogy a filmtörténelem egyik legromantikusabb jelenete egy kőkemény drámában látható? Burt Lancaster és Deborah Kerr legendás csókja a tengerben közismert, de tegye fel a kezét, aki a hozzá tartozó filmet is látta? Fogalmam sincs, hogyan sikerült eddig kihagynom ezt a klasszikust, de…

The Evil Within (2017)
2017. június 12. írta: Werewolfrulez

The Evil Within (2017)

Egy 15 évig készült horror, aminek a megjelenését végül nem élhette meg az alkotója

Figyelem: ennek a filmnek semmi köze nincs a The Evil Within című 2014-es túlélőhorror videojátékhoz. Hölgyeim és uraim, a mai horrorfilmünk egy igazán különleges darab, aminek már a keletkezési körülményei is rendhagyóak. A film egy szerelemprojekt, melynek írója és rendezője Andrew Getty, aki…

The Belko Experiment (2016)
2017. június 11. írta: danialves

The Belko Experiment (2016)

Mi történik, ha egy vállalat 80 dolgozóját összezárják egy óriási pszichológiai kísérletbe zárják össze, ahol a játéknak egyetlen célja van: hogy a kollégák mihamarabb legyilkolják egymást? Avagy mi születhet abból, ha egy filmbe gyúrjuk össze a Fűrészt, a Battle Royale-t és a Das Experimentet? Nagy…

A kőszívű ember fiai (1965)
2017. június 10. írta: FilmBaráth

A kőszívű ember fiai (1965)

Szerethető, remek kalandfilm, nem lehet elégszer látni

A jelszó még mindig: nyergelj, fordulj! Különleges élmény felnőtt fejjel újranézni  ezt a gyerekkorban már ezerszer megunt alkotást, jó néhány év kihagyás után kellőképpen rá lehet csodálkozni arra, hogy milyen jó kis kalandfilmet rendezett nekünk Várkonyi Zoltán. Pörgős…

Mátrix / The Matrix (1999)
2017. június 06. írta: FilmBaráth

Mátrix / The Matrix (1999)

A Mátrix rabja vagy. Immár 18 éve. Vegyük át, hogy miért.

A Mátrix rabja vagy. Immár 18 éve. Vegyük át, hogy miért. Mert jó néhány évvel ezelőtt beültél a moziba, és egy olyan filmet kaptál a pofidba, amely úgy földhöz vágott, mint azóta talán semmi. A Wachowski-testvérek olyan mesterien ötvözték a filozófiát, az akciót és a…

A budapesti tizenkettő: Hyppolit, a lakáj (1931)
2017. június 04. írta: FilmBaráth

A budapesti tizenkettő: Hyppolit, a lakáj (1931)

Ha egy igazán jót akarunk nevetni, még ma is tökéletes választás ez a nem mostanában készült, remek vígjáték

1968-ban a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) Budapesten tartotta éves konferenciáját, és titkos szavazással kiválasztotta a az 1948-1968 közötti legjobb magyar filmet (miért azt? nos, azért, mert abban az évben volt a magyar filmgyártás második államosításának 20.…

Wonder Woman (2017)
2017. június 02. írta: FilmBaráth

Wonder Woman (2017)

Az amazon hercegnő visszahozta a DC-t a béka hátsó fele alól

Wonder Woman-re várt a feladat, hogy visszahozza a DC-t a béka hátsó fele alól, ahová saját maga kormányozta magát. Nem tudom sajnálni a stúdiót, ha olyan karakterekkel, mint Batman, Superman vagy Joker nem tud mit kezdeni, önmagára vessen. Nem vagyok képregényfan, Wonder Woman-ra a Batman vs…

Contratiempo (2016)
2017. május 29. írta: danialves

Contratiempo (2016)

Törés-utánérzés Barátok közt-színvonalon

Adrian Doria egy sikeres üzletember volt egy gyönyörű családdal, most mégis gyilkosság vádjával tartják házi őrizetben. A vádnak látszólag könnyű dolga van, minden bizonyíték arra mutat, hogy a férfi ölte meg szeretőjét, ő azonban még reménykedik a kedvező ítéletben. Éppen ezért ügyvédje elküldi…

Több, mint testőr / The Bodyguard (1992)
2017. május 29. írta: FilmBaráth

Több, mint testőr / The Bodyguard (1992)

Még ma is jó szórakozást tud nyújtani ez a film, szép pillanatokkal ajándékozza meg a nézőjét, kell ennél több?

Filmplakátok jönnek-mennek az ember lányának kis életében, aztán egyszer csak ránéz az egyikre, és azonnali vágyat érez, hogy sok év után megnézzen egy régi kedvencet. Nemsokára érkezik a moziba Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds főszereplésével a Sokkal több, mint testőr,…

A kolosszus / Colossal (2017)
2017. május 28. írta: danialves

A kolosszus / Colossal (2017)

Nacho Vigalondo esetében még egy évtized múltán is hívószó, hogy ő alkotta meg az időutazós filmek egyik kultikus darabját, az Időbűnöket. Az azóta rendezett, kevésbé sikerült filmjeit már hajlamosak vagyunk elfelejteni (vagy talán el sem jutottak az ingerküszöbünkig), de a Colossal esetében már…

War Machine (2017)
2017. május 27. írta: danialves

War Machine (2017)

A Netflix filmgyártása ezekben a napokban igencsak meghatározó fordulópontokon esik keresztül: az Okja éppen Cannes-ban versenyez, azt bizonyítandó, hogy az Almodóvarok ellenszelében és a Beasts of No Nation dicstelen kampánya után igenis van létjogosultságuk a fesztiválközegben…

Frantz (2016)
2017. május 25. írta: danialves

Frantz (2016)

Francios Ozon legfrissebb alkotásai az átlagnéző számára már kényelmetlen szexualitásukról és tabudöntögető karakterábrázolásukról voltak híresek, aki azonban ilyesmire számít a Frantz-tól, az jobb, ha messziről elkerüli. A rendező nem hogy gyökeresen más irányt vett…

Berlin felett az ég / Der Himmel über Berlin (1987)
2017. május 24. írta: FilmBaráth

Berlin felett az ég / Der Himmel über Berlin (1987)

Sokrétű mondanivalóval bíró alkotás, amelynek hatására kellőképpen el lehet morfondírozni az élet nagy kérdésein

Amikor a gyermek még gyermek volt, hitt az angyalokban. Főként a jóképű, talpig feketében járó égi lényekben, akik veszedelmesen hasonlítottak Nicolas Cage-re fénykorában. Az Angyalok városa hatalmas kedvencem volt régen, és még ma is jó filmnek tartom a saját műfajában, és…

süti beállítások módosítása