Adrian Doria egy sikeres üzletember volt egy gyönyörű családdal, most mégis gyilkosság vádjával tartják házi őrizetben. A vádnak látszólag könnyű dolga van, minden bizonyíték arra mutat, hogy a férfi ölte meg szeretőjét, ő azonban még reménykedik a kedvező ítéletben. Éppen ezért ügyvédje elküldi hozzá egyik legprofibb kolléganőjét, Virginia Goodmant, hogy készítse fel Adriánt a tárgyalásra, és ahogy Virginia a tanúvallomást szimulálva elkezdi sarokba szorítani védencét, egyre több zavarba ejtő részlet derül ki az ügyről.

De még mennyi! A Contratiempo egy szövevényes, utolsó részletéig maximálisan kidolgozott rendszert épít, amelyben nemcsak az apró tárgyak, elszólások térnek és ütnek vissza később, de egyik oldalról sem lehetünk biztosak abban, hogy a flashbackekként megjelenő jelenetek mennyiben ábrázolják a valóságot. Az eseményeket visszafelé megfejtő keretnek hála okosan adagolt információmorzsák és kissé sietősen, de remekül időzített fordulatok jellemzik a filmet - ezzel pedig el is mondtam róla nagyjából minden pozitívumot.

Kezdjük ott, hogy bár a játékidő utolsó 20 percében kis túlzással több csavar vár ránk, mint a Shyamalan-életmű során összesen, ezek közül a legfontosabb nagy vonalakban már kezdetektől sejthető. Azonban ennél is nagyobb baj, hogy a Contratiempo is az a fajta mű, ahol ezeknek a fordulatoknak semmi súlya nincs: mivel narratívája szinte egyedül a múltbeli események újrameséléséből és átértékeléséből áll, nincs mi miatt invesztálnunk a figurákba. Főszereplőnk már a gyilkosság gyanújának árnyéka miatt sem szimpatikus, a vele szemben ülő ügyvédnőről pedig csak annyit tudunk meg, hogy rendkívül profi - de sebezhetőségnek, őszinte érzéseknek ő sem adja tanúbizonyságát, lévén, hogy már az első percekben bevallja, hogy a kiképzés részeként manipulálja ügyfelét.

Szereplőink személyisége tehát nem teremti meg a lehetőséget egy tétekkel, nézői bevonódással járó drámához, de macska-egér harcuk sem mesteri játszma, hanem inkább izmozó szájkarate. Bár elvileg pszichológiai hadviselést látunk, a gyakorlatban ez konstans farokméregetésként csapódik le, ahol tíz percenként valamelyikük megpróbálja bebiztosítani dominanciáját. Az erőltetett szövegekhez pedig hasonlóan kényszeredett színészi játék párosul, amelynek esélye sincs arra, hogy hitelesen lekövesse az ilyen helyzetben lejátszódó érzelmeket. Persze ehhez hozzátartozik, hogy már a flashback-ek során felvázolt történetfolyam is egy szappanoperákba illő bűntényt tár elénk, ahol átlagemberek égbekiáltó butaságokat követnek el, vagy éppen meghökkentő hidegvérrel viszik véghez a legnagyobb mocsokságokat is.

A Contratiempo tehát arra remek, hogy szenvtelenül ülve előtte próbáljuk fejtegetni rejtvényeit, filmként azonban szinte minden téren alulteljesít. Nincsenek valódi konfliktusai, nincs benne dráma, karakterei és helyzetei elnagyoltak és hiteltelenek - egy ötletesen megkomponált bűntény esetlenül elmesélve.

6/10

A Contratiempo teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán