1968-ban a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) Budapesten tartotta éves konferenciáját, és titkos szavazással kiválasztotta a az 1948-1968 közötti legjobb magyar filmet (miért azt? nos, azért, mert abban az évben volt a magyar filmgyártás második államosításának 20. évfordulója). A következő alkotások szerepeltek rajta: Talpalatnyi Föld, Szegénylegények, Körhinta, Hideg napok, Budapesti tavasz, Hannibál tanár úr, Bakaruhában, Ház a sziklák alatt, Tízezer nap, Sodrásban, A tizedes meg a többiek, Apa. Kicsit vonalasak voltak ezek az alkotások, de ettől még értékesek. Aztán 2000-ben újragondolták a listát, ezúttal a magyar film- tévékritikusok és újságírók szavazták meg minden idők legjobb 12 magyar moziját, amely a következőképpen alakult: Szegénylegények, Szerelem, Szinbád, Emberek a havason, Valahol Európában, Megáll az idő, Hyppolit a lakáj, Körhinta, A kis Valentino, Az én XX, századom, Apa, Hannibál tanár úr. Nem tudom, ki hogy van vele, engem kicsit zavar, hogy még nem láttam mindegyiket, ezért az új rovatban sorra veszem a két listán szereplő alkotásokat, mert filmbolond vagyok és szeretem a jó mozikat, amelyek mára már klasszikussá értek.

Hyppodrom. Azaz Hyppolit, úgy is lehet mondani, csak nincs sok értelme. De az biztos, hogy tegnap minden körülmények között az Operában voltunk. Ebből is egy kicsit, és abból is egy kicsit, valamint hagymához hagymát fogok enni. És akkor még fel sem csendült két örökzöld dallam, a Köszönöm, hogy imádott, és a Pá, kis aranyom pá. A Hyppolit, a lakájon nem fogott az idő, a mai napig működnek a poénok, amelyeket Nóti Károly írt, és olyan kiváló színészek adták elő, mint Kabos Gyula és Csortos Gyula, akik zseniálisan működtek együtt a filmvásznon. Aztán sok évvel később készült egy teljesen felesleges remake, amelyben szintén jeles művészek működtek közre, de a varázslat nem működött, erősen felejtős lett a végeredmény. Az eredeti azonban megunhatatlan, ezredjére is betegre tudja nevetni magát rajta a néző, mert jól megírt helyzet és jellemkomikumok tömkelege található benne, amelyek virtuozitása átragyog az azóta eltelt évtizedeken. Mert papucsférjek, nagyra vágyó feleségek, sznob lakájok, és persze szerelmes lányok és mérnökök mindig lesznek, ahogyan könnyűvérű énekesnők és nem túl éles eszű, gazdag, ámde nagyon butus aranyifjak is, csak a kor változik, a karakterek nem nagyon. Mindezzel együtt azért működik még ma is ez a zseniális vígjáték, mert olyan alkotógárda fogott össze a siker érdekében, amely saját korában a legelső vonalba tartozott: a rendező, a forgatókönyvíró, az operatőr és természetesen a színészek mindent tudtak a szakmáról, és bele is adtak apait-anyait ebbe a vígjátékba, amely a második magyar hangosfilm volt (az elsőség a szintén 1931-ben bemutatott Kék bálványé, amelyet részben szűkebb pátriámban, Tatán forgattak - az Angolparkban még ma is látható a helyszín, rengeteg sétáltam arra gyerekkoromban -, és nem aratott túl nagy sikert a közönség körében). Ha egy igazán jót akarunk nevetni, még ma is tökéletes választás ez a nem mostanában készült, remek vígjáték!

Schneider Mátyás (Kabos Gyula) gazdag fuvarozó, akit azonban nem érdekel a fényűzés, ezzel szemben a feleségével (Haraszti Mici), aki úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy egy olyan komornyikot szerződtessen, aki korábban egy grófi családnál szolgált. Így kerül a házhoz Hyppolit (Csortos Gyula), aki fenekestül felforgatja az addig alapvetően kedélyes család életét, ráadásul a szerelmi szálak is elkezdenek bonyolódni...

Nóti Károly neve mára már feledésbe merült, pedig saját korának egyik legjobb kabaré- és forgatókönyvírója volt, (neki köszönhető többek között a mára már klasszikussá nemesedett Lepsénynél még megvolt című kabaré, a 30-as, 40-es évek, és az 50-es évek elejének  legjobb magyar filmjeinek a forgatókönyvét is ő tette le az asztalra - csak egy-két példa: Civil a pályán, A beszélő köntös, Dunaparti randevú) de legnagyobb sikere a Hyppolt a lakáj lett, amelynek szövegében tökélyre fejlesztette a rá jellemző pergő párbeszédeket, szellemes poénokat. Kiválóan találta meg a habkönnyű történet alapkonfliktusát, a puritán kisember és az előkelő lakáj eltérő világképét, amely nem összeegyeztethető egymással, és kihozott mindent ebből a szituációból. Ráadásul két olyan színész kapta a főszerepeket, akik zseniálisan tették a dolgukat a filmvásznon, Kabos Gyula (akinek ez volt az első hangosfilmje) és Csortos Gyula, akinek fanyar egyénisége remekült érvényesült Hyppolit karakterében. Fenyvessy Éva bájos volt, Jávor Pál sármosan tette a szépet a hölgyeknek, ahogyan szokta, Haraszti Mici brillírozott a nagyra vágyó feleség szerepében, Gózon Gyula és Erdélyi Mici emlékezeteset tudtak alakítani mellékszerepükben is.

A legjobb vígjátékok mélyén mindig igazi dráma lappang, amelyet ezúttal Schneider Mátyás szállít nekünk, aki egy igazi papucsférj, mindig a feleségének ad igazat, és csak akkor lázad fel az akarata ellenére rákényszerített életsítlus ellen, amikor már a családi békét fenyegeti a kialakult helyzet. Jellemző módon, azonban nem a feleségével robban ki a konfliktus, akit minden morgása ellenére nagyon szeret, és halálosan szégyelli magát, hogy csapott egy görbe estét egy félvilági hölggyel, hanem Hyppolit-tal, aki megtestesít mindent, amit ő ki nem állhat. A lakáj nem is érti mi a problémája vele új gazdájának, hiszen ő mindent megtesz azért, hogy az általa megszokott módon biztosítsa a család kényelmét. Azonban Schneiderék hiába kőgazdagok, és hiába tesz meg mindent az asszony, hogy a felső tízezer életstílusát kövessék, ők így nem érzik jól magukat, ahogyan a lányuk sem hajlandó érdekházasságot kötni, inkább a szíve szavára hallgat. A család minden gyarlósága ellenére rendkívül szerethető, ugyanúgy reagálnak a számukra új szituációkra, mint bárki más tenné a helyükben, esendőek, emberiek, és Hyppolit-nak köszönhetően rájönnek, hogy tévúton járnak.

Ne feledkezzünk el Eismann Mihályról sem, aki két olyan slágert komponált a filmhez, amely még ma sem merült feledésbe. Emberünk olyan operettekhez szerzett zenét, mint A cirkusz csillaga (amelynek előadását stílszerűen a Fővárosi Nagycirkuszban tartották és ő maga dirigálta a zenekart), az Én és a kisöcsém, Egy csók és más semmi, valamint a Bástyasétány'77, filmzenéi közül a Hyppolit a legmaradandóbb. A rendező, Székely István olyan alkotásokat vezényelt le itthon, mint a Lila akác vagy a Légy jó mindhalálig, hogy aztán Hollywoodba tegye át a székhelyét. Sok-sok évtizede töretlen ennek a zseniális vígjátéknak a sikere, alapmű, amely minden generációhoz eljut, hiszen a szülők mindig megismertetik kedvenceiket a gyerekeikkel. Az én egyetlen problémám a filmmel az, hogy a vége kissé elnagyolt és szirupos lett, de ettől eltekintve úgy jó, ahogy van.

Ebben a filmben minden összejött, a legjobb poénokat máig idézzük, mindenkinek megvan a kedvenc jelenete belőle (az enyém az, amikor Kabos azt mondja Csortosnak, hogy a hagymát is hagymával fogja enni), nem véletlen, hogy a 30-as években készült alkotásokból ez lett a klasszikus, dacára annak, hogy alapvetően egy könnyű kis vígjáték, mégis benne van minden, ami az életben fontos, a szerelem, a munka szeretete, a család szentsége, a nagyravágyás, és a hétköznapi boldogság, amit olyan nehéz megtalálni. Megunhatatlan!

9/10

A Hyppolit a lakáj teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.