Több, mint testőr / The Bodyguard (1992)
2017. május 29. írta: FilmBaráth

Több, mint testőr / The Bodyguard (1992)

Még ma is jó szórakozást tud nyújtani ez a film, szép pillanatokkal ajándékozza meg a nézőjét, kell ennél több?

tobb_mint_testor_1.jpg

Filmplakátok jönnek-mennek az ember lányának kis életében, aztán egyszer csak ránéz az egyikre, és azonnali vágyat érez, hogy sok év után megnézzen egy régi kedvencet. Nemsokára érkezik a moziba Samuel L. Jackson és Ryan Reynolds főszereplésével a Sokkal több, mint testőr, amelyhez zseniális plakát készült, amelyben szellemesen megidézték a Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével késült Több, mint testőr jól ismert fotóját. Ez a nem mostanában készült alkotás nem arról híresült el, hogy filmtörténeti mérföldkő lenne, ellenben az I will always love you című dal még ennyi év után is a fülünkben cseng.Nem vitték túlzásba a forgatókönyvet az alkotók, de nem is kenték oda, egy kellemes kis romantikus filmként maradt meg az emlékeimben, amelyet annak idején természetesen elsősorban Kevin Costner miatt néztem meg többször, és még most is magával tudott ragadni ez a nagyon egyszerű kis történet, amelyet a zene és a főszereplők emelnek ki a tucatdarabok tengeréből. Musicalfüggőként sohasem voltam Whitney Houston - fan, de őszintén sajnálom, hogy ez a rendkívül tehetséges énekesnő ilyen korán hagyott itt bennünket, egy újabb tragikus sors, amelyet a drogok tettek tönkre. De ebben a filmben még fiatal volt, a hangja gyönyörűen szólt, Kevin Costner pedig szállította a sármot és a színészi mélységet, nagyon jól kiegészítették egymást ők ketten a fimvásznon. Ifjabb éveimben természetesen a romantikus szál és szupersztár életforma ragadott meg elsősorban, most érett fejjel inkább az, hogyan kerül közel egymáshoz két ember, akik teljesen más világban élnek, mégis találnak egy közös kis ösvényt, amelyen elindulhatnak. Még ma is jó szórakozást tud nyújtani ez a film, szép pillanatokkal ajándékozza meg a nézőjét, kell ennél több?

Frank Farmer (Kevin Costner) a legjobb testőr a szakmában, és azzal az ajánlattal keresik meg, hogy védje Rachel Marron-t (Whitney Houston), a szupersztár énekesnőt, aki éppen az Oscar-díjra hajt, és súlyos fenyegetéseket kap. A zárkózott férfi nem nagyon van felkészülve a szórakoztatóiparra és az öntörvényű Rachel-re, aztán mégis egymásba bonyolódnak. Azonban a fenyegetés halálosnak bizonyul, és Frank-nek nem könnyű különválasztani az érzelmet a munkától...

Ebből a filmből megérthetjük, miért fordult elő több sztárral, hogy beleszeretett a testőrébe, mivel a szórakoztatóipar nagyon látványos sikerekhez tudja segíteni a delikvenseket, ugyanakkor nagyon kegyetlen világ, a sokszor talmi ragyogás ára a magány, és az igazán emberi pillanatok megélésének a hiánya. Jólesik tudni, hogy végre van valaki, akire számíthatunk, aki megvéd bennünket (elsősorban saját magunktól), biztonságot és nyugalmat áraszt abban az őrületben, amelyben a napjaink telnek. Hát csoda, hogy Rachel is beleszeret Frank-be, aki viszonozza az érzelmeit, bár ezt a helyzetet nem tudja összeegyeztetni a munkájával, ami rengeteg konfliktushoz vezet kettejük között, éppen annyira, hogy érdekes legyen a nem túl bonyolult történet.

A stúdió biztosra ment, összerakták egy filmben a karrierje csúcsán lévő Kevin Costnert, és népszerű énekesnőt, Whitney Houstont, akinek nem kellett túlzásba vinnie a színészkedést, gyakorlatilag saját magát játszotta el, Costner-nek pedig nyilván meg sem kottyant a testőr karaktere. Bepillantást nyerhettünk a szórakoztatóipar kulisszái mögé (még az Oscar-díjkiosztó backstage-ére is bejutottunk, hát ilyen élményben sincs részünk minden nap, nem igaz?), a testőrök titokzatos mindennapjainak is részesei lehettünk, és persze adtunk a romantikának, szólt a szép zene, egész pofás kis történetet is sikerült kanyarítani, volt dráma is (de csak annyi, hogy ne feküdje meg a gyomrunkat), és persze szerelem. A témából adódóan nem kevés hatásvadász elem (abszolút kedvenc: Kevin Coster farmerben térdel a hóban és csukott szemmel céloz a merénylőre) is a szemünk elé került, lássuk be, a látvány és az áradó érzelmek sokkal fontosabbak voltak, mint a dramaturgia, a thriller-vonal éppen csak pislákolt, kicsit sok volt a szájtépés, de összességében a saját műfajában egy emlékezetes darabot sikerült összehozni.

tobb_mint_testor2.jpg

A mai napig nem értem, hogyan sikerült olyan szinten gajra vágnia Kevin Costernek a karrierjét, hogy nemhogy újra az A-listára kerüljön, de legalább egy igazán sikeres alkotásban szerepeljen (folyamatosan forgat ma is, és nem is rossz filmekben fordul elő, de ezek nagy része sajnos nem éri el a nézők ingerküszöbét, pedig nem lett tehetségtelenebb az eltelt évek során, ki tudja, talán lesz még a karrierjében egy másodvirágzás, én szurkolok neki), még ebből a nem túlságosan mélyenszántó alkotásból is látható, hogy mennyire jó színész, de hát a show-business kegyetlen. Whitney Houstont sem mentette meg a tehetsége a szenvedélybetegségektől, de a forgatás idején még nem tudhatta, milyen szomorú sors jut neki, maradjon meg emlékeinben így. Rajtuk kívül nem szerepeltek nagy nevek a stáblistán, de Gary Kemp, Bill Cobbs és Mike Starr karakteres alakításokkal járult hozzá a sikerhez.

Nem volt nagy kockázata ennek a filmnek, a színész és az énekesnő rajongói természetesen tömött sorokban rohantak a mozi pénztárakhoz, és nem is csalódtak, megkapták, amit vártak tőle, fény, siker, csillogás, mindenki elégedett lehetett a végeredménnyel. Huszonöt évvel a bemutató után már más szemmel nézzük ezt a jó kis romantikus, zenés alkotást, de még mindig kitart a varázs, nem kopott meg a csillogás, de már nem a látvány a fontos, hanem a két teljesen különböző ember között kialakuló kapcsolat, már nem olyan letaglózó az élmény, mint régen, de egyszeri szórakozásnak még mindig simán elmegy.

7/10

A Több, mint testőr adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr512543003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.05.30. 10:36:31

"A zárkózott férfi nem nagyon van felkészülve a szórakoztatóiparra és az öntörvényű Rachel-re"

Pedig tuti, hogy egy úgynevezett sztártestőr folyamatosan ilyen embereket védett...
süti beállítások módosítása