FilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok
Nem gondoltam volna, hogy a nyár végi pangásban fogom megtalálni az év meglepetésfilmjét, főleg, hogy a Sokkal több mint testőr csak a kéthavonta esedékes, elfuserált buddy comedynek tűnt. Nem tagadom, könnyű ennek látni, azonban amilyen lezserül és hibátlan…
Filmbaráth kritikáját itt olvashatjátok
Nehezen tudom elhelyezni azt az üdvrivalgást, amely a Wonder Womant övezte és övezi mind a mai napig. Azt magam sem akarom elvitatni, hogy a jóformán már csak nevetséges tárgyát képező DC-Warner tengely részéről örvendetes, hogy egy ilyen…
Érzékelhettük, hogy a Csillagainkban a hiba nyomán hirtelen ellepték a mozikat a haldokló tinis filmek, amire jobb példa nem is kell annál, mint hogy éppen egy újabb ilyen (Minden, minden) uralja a hazai mozikat. A Me and Earl and the Dying Girl esete azt is megmutatta, hogy nem csak lélektelen…
A The Wall furcsa mérföldkő számomra, ugyanis ez az első film, amit annak fényében tekinthettem meg, hogy forgatókönyvét már olvastam még az első képkocka leforgatása előtt. Dwain Worrell szkriptjét akkor úgy jellemeztem, mint egy kicsit sem műfajromboló, de korrektül szórakoztató egyhelyszínes…
Vicces belegondolni, hogy A csodálatos Pókember 2, amely az univerzum és a rendező Marc Webb karrierjét egyaránt mélypontra juttatta, egyben az újjászületést jelentette mindkettő számára. Pókember feltámadását egy hónapra megcsodálhattuk, most pedig befutott (természetesen a hazai mozikat messzire…
Christopher Nolan az ezredforduló egyik csodagyerekéből a blockbustereket megreformáló közönségkedvenccé, napjainkra pedig egy igencsak megosztó személyiséggé vált, akik minden korábbinál hangosabb méltatás, ezzel párhuzamosan pedig hasonlóképp szélsőséges utálat is övez egy-egy művének…
Stephen King művei híresek arról, hogy legalább annyi jó adaptációt tudhatnak magukénak, mint amennyi kínosan gyengét. Sajnos utóbbiak közé vonul be majd A setét torony is, amely (The Man Who Laughs kollégám fogalmazásával élve) King magnum opusának számít, ehhez képest olyan adaptáció született…
Egy látszólag ártatlan blogposzt relatíve nagy port kavart nemrég, elsősorban annak hála, hogy a blogszférában tucatjával születő hasonló írások tömegében eltűnni látszó cikkbe beleszállt Kovács Gellért, Magyarország egyik legnépszerűbb filmes újságírója. Nem meglepő,…
Mostanság még csak különösebben nyitott szemmel sem kell járni ahhoz, hogy állandóan különböző exkluzív vetítésekbe botoljunk, legyen bár az alkalom, a helyszín vagy a levetített film különleges. Láthatóan minden ilyen rendezvény kirobbanó siker: a mozikban iszonyatosan bukó Kojotra a Rooftop…
Nincs könnyű dolgom, amikor meg kell magyaráznom, hogy miért érdemes bárkinek is belefognia egy pankrációról, méghozzá női pankrációról szóló szériába. Elsősorban azért, mert a GLOW nem a pankrációról szól, noha a Gorgeous Ladies of Wrestling tényleg egy létező dolog,…
AldoWinnfield kritikáját itt olvashatjátok
Úgy érzem, csakúgy, mint a Baby Driver esetében, a Háborúnak is tökéletesen ágyazott meg a tavaszi - kora nyári látványfilmek gyengélkedése. És tekintve, hogy az előző két rész is mintapéldája volt a Halálos iramban - Transformers - reboot/remake tengely…
Könnyű hiánypótló darabként beszélni a The Lost City of Z-ről, hiszen régen lehetett látni nem hogy kalandfilmet, de olyan kalandfilmet, amely nem az Indiana Jones-utódok könnyed hangvételével, hanem a még annál is régebbi klasszikusok eposzi léptékeivel célozta meg nézőit. James Gray mozija minden…
Szinte már hétről hétre előkerülő téma, hogy a világ legnagyobb kritika-aggregátor oldala milyen hatással van a filmekre, elsősorban milyen szempontból tesz keresztbe azoknak. Ez legtöbbször sértett alkotók és stúdiófőnökök, szekértábor-harcot vizionáló rajongók…
20legendd kritikáját itt olvashatjátok
Egy piros WRX STI parkol le Atlanta egyik impozáns bankja előtt. A sofőr egy új számot indít el a fülébe dugott iPodon, miközben utasai kiszállnak, hogy kirabolják a fiókot. Van valami szokatlan ebben a jelenetben, ahogyan az ajtók…