45 év / 45 Years (2015)
2015. szeptember 27. írta: danialves

45 év / 45 Years (2015)

Az őszt mozis szempontból (a rengeteg borzasztóan erős alkotás mellett) már csak azért is érdemes várni, mert néha észre sem vesszük, mennyire el tudja tompítani agyunkat (és nézői érzékelésünket) a popcornmozi-áradat. Persze optimális esetben egy filmrajongónál nincs szerepe…

A hét előzetesei (39. hét, 2015)
2015. szeptember 25. írta: danialves

A hét előzetesei (39. hét, 2015)

Nem fogytak még el az Oscar-versenyzők, igaz, a nagy esélyesek bemutatkozásával már inkább csak a szerencsében bízó darabok maradtak, amelyek egy-két jó alakításra próbálják felépíteni magukat. Ami azt jelenti, hogy az e heti felhozatalban Brad Pitt-től Cate Blanchettig jó pár…

Phoenix bár / Phoenix (2014)
2015. szeptember 25. írta: danialves

Phoenix bár / Phoenix (2014)

A Phoenix volt 2015 (és részben 2014) egyik azon fesztiválfilmje, amelytől hangos volt a világ. Vagyis - mint a fesztiválfilmek jó része esetében - annyira igazából nem volt hangos, de ezek a rendezvények és a rajtuk részt vevő filmes újságírók szerették annak ellenére is, hogy…

Gyalogáldozat / Pawn Sacrifice (2015)
2015. szeptember 24. írta: danialves

Gyalogáldozat / Pawn Sacrifice (2015)

A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni Már napokkal mielőtt egyáltalán beültem volna a Pawn Sacrifice-ra, azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy egy látszólag ekkora ambíciókkal érkező darab ennyire fű alatt csorog be a filmvilágba. Hatalmas vonzerő lehetett volna…

Writers' Block: Celeritas by Kimberly Barrante
2015. szeptember 23. írta: danialves

Writers' Block: Celeritas by Kimberly Barrante

[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE] Annyiszor írtam már, hogy mennyi eredeti és kreatív ötlettel lehet találkozni forgatókönyveket olvasva, hogy kicsit elhitettem magammal már azt is, csak és kizárólag ilyen alapállásból ülhet le valaki filmet írni. Erre azonban a Celeritasnál…

The Gamechangers (2015)
2015. szeptember 23. írta: danialves

The Gamechangers (2015)

Életrajzi film a GTA alkotóiról és a velük kapcsolatos botrányokról - egy olyan téma, amely első hallásra jó eséllyel indult volna a díjátadókon és (ha a szóban forgó játék eladásaiból indulok ki) a mozipénztáraknál is. Azonban az a helyzet, hogy a The Gamechangers hiába…

Dope (2015)
2015. szeptember 22. írta: danialves

Dope (2015)

A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni Dope1. A drug taken illegally for recreational purposes, especially cannabis2. A stupid person3. Very good Meg kell magyaráznom, miért nem látjátok fent - a Cinefest által egyébként is inkább csak informatív jelleggel…

ComingSoon - 2015. szeptember 24.
2015. szeptember 21. írta: danialves

ComingSoon - 2015. szeptember 24.

Ennél érdekesebb válogatással kevés premiernap fog szolgálni idén: érkezik a Sundance-győztes dramedy, egy sajátos kalandfilm, Gaspar Noé művészpornója, és egy közel 50 éves western is. Akik pedig nem ilyen filmkülönlegességekre vágynak, azok számára érkezik egy Nancy…

Mr. Holmes (2015)
2015. szeptember 20. írta: danialves

Mr. Holmes (2015)

A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni "A film magyar forgalmazója úgy döntött, nem érdemes bemutatni moziban, de tévedni emberi dolog, ahogy a tömött sorokat nézem." - vezette be néhány mondatban a Mr. Holmes-t Csákvári Géza a vetítés előtt, ugyanakkor…

A hét előzetesei (38. hét, 2015)
2015. szeptember 18. írta: danialves

A hét előzetesei (38. hét, 2015)

Talán senki nem fog már meglepődni, hogy szokás szerint a díjszezonra gyúró drámák dominálják az újonnan bemutatott filmek felhozatalát, de azért nem kell senkinek félnie, változatos lesz az e heti összeállítás is. Többek között annak köszönhetően, hogy már 2016…

ComingSoon - 2015. szeptember 17.
2015. szeptember 15. írta: danialves

ComingSoon - 2015. szeptember 17.

Az elmúlt hetek kisebb pangása után most már végre kezd alakulni a szeptemberi filmtermés, bár még nem tombolnak százával a lenyűgöző produkciók. De akik a nyár végi felhozatalnál egy fokkal jobb filmekre vágynak, azokat várja egy dán dráma, Woody Allen, az egyik legjobban…

Writers' Block: Morgan by Seth Owen
2015. szeptember 14. írta: danialves

Writers' Block: Morgan by Seth Owen

[A FORGATÓKÖNYV INNEN TÖLTHETŐ LE] Furcsa dolog forgatókönyvet olvasni, azt gondolná ugyanis az ember, hogy végső soron ezek is teljesen ugyanolyanok, mint a filmek, csak papírra vetett formában, azonban kevéske tapasztalattal a hátam mögött is azt mondhatom már, a legkevésbé sem…

süti beállítások módosítása