Könyvkritika: Karl Ove Knausgård: Nyár (2022)
2023. február 13. írta: chipolino

Könyvkritika: Karl Ove Knausgård: Nyár (2022)

Különleges hangulatú esszék és naplórészletek

img_nyar.jpg

Végéhez érkezett az Évszakok-tetralógia (az Őszről vélemény itt), melyben egy édesapa mutatja meg lányának az őket körülvevő világot. Ez a kötet a legvaskosabb a négy közül, és a Tavasz után itt Knausgård visszatér a másik két kötetben megismert esszés formához, ezen kívül pedig rengeteg naplóbejegyzést és egy fiktív, női szemszögből írt visszaemlékezést is olvashatunk. Nagyon összetett, igazán sokrétű a kötet; az esszékben a jól ismert apró megfigyeléseket és életbölcsességeket olvashatjuk, a többi részben pedig az írásról, a családról, a világban való helyünkről elmélkedik önreflexív módon.

A Nyár az író személyes enciklopédiájának záró kötete, melyben immár két és fél éves lányának, Annénak írja le gondolatait apró dolgokról, állatokról, növényekről, tárgyakról és önmagáról. A kötetet Anselm Kiefer illusztrációi díszítik, és a három nyári hónapba sorolt esszék mellett két hosszabb naplóbejegyzést is találunk (június, július). Knausgård ismét a leghétköznapibb dolgok segítségével idéz fel emlékeket vagy mutatja meg, szerinte hogyan hat az olvasóra a fikció.

Az esszék a szokásos két-három oldalas, rövid elmélkedések, mindhárom nyári hónapban 18-18 írást olvashatunk. Én borzasztóan szerettem ezeket olvasni; Proust madeleine-jéhez hasonlóan egy-egy téma különféle emlékeket idéz fel, gondolatfolyamokat indít el az íróban. Ismét sokféle perspektívából tekinthetünk a világra, nekem a Macskák és a Kutyák címűek maradtak a legemlékezetesebbek – utóbbi ismét jó példa arra, hogy Knausgård számára az írás leginkább önfeltárás, amely során azonban nem csak az előnyös tulajdonságai kerülnek napfényre. Elgondolkodtatók és érdekesek a megjegyzései az emberi kapcsolatokról, a művészetről (átélésről és azonosulásról) és a fikcióról, hozzám azonban mégis a gyerekekkel, gyerekkorral kapcsolatos gondolatai kerültek a legközelebb. Magyar vonatkozása is van a könyvnek egyébként, ugyanis a Cirkusz című esszében Budapesten megy el az író a családjával cirkuszba.

A kötet hangulata és az írói stílus nagyon egyedi és (jobb szó híján) férfias, számomra pedig továbbra is az esszék személyessége és őszintesége adja a könyv legnagyobb erejét. Érdekes, hogy a naplóbejegyzéseket kevésbé találtam személyesnek, mint az esszéket – azokban inkább elmélkedések olvashatók. A leggyengébb pontja a kötetnek (számomra legalábbis) az idős asszony szemszögéből írt krimiszerűség; nagyon sokáig nem tart sehova a történet, és ugyan érteni vélem a funkcióját, én mégis gond nélkül kihagytam volna a kötetből. A naplóbejegyzésekre is ráfért volna szerintem egy erős szerkesztői kéz, mert néhol nekem nagyon unalmasak és céltalanok voltak.

Nem feltétlenül ez a kötet a tetralógia csúcspontja, de mindenképpen méltó lezárása a sorozatnak. Szépek azok a pillanatok, amikor az író valóban közel engedi magához az olvasót; az őszinteség, az érzelmek megélése és feltárása engem mindig megérint. Kíváncsian várom az új kötetet, amely elvileg márciusban érkezik Hajnalcsillag címmel a Magvető Kiadónál, és amely a fülszöveg alapján immár fikció lesz. „(…) egy jó regényt olvasni olyan, mint nézni, ahogy előtűnik a föld, mikor visszahúzódik a víz (…).”

 

8/10

A kötetet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2518046706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása