Végéhez érkezett az Évszakok-tetralógia (az Őszről vélemény itt), melyben egy édesapa mutatja meg lányának az őket körülvevő világot. Ez a kötet a legvaskosabb a négy közül, és a Tavasz után itt Knausgård visszatér a másik két kötetben megismert esszés formához, ezen kívül pedig rengeteg…

Régóta szerettem volna már olvasni valamit Knausgårdtól – tudom, hogy megkerülhetetlen név a kortárs szépprózában, de a monumentális Harcomtól eddig még mindig visszatartott valami. Volt, hogy a terjedelme, volt, hogy az első kötet témája – nyomasztó élményre most nemigen vágyom. Ezért is örültem,…

Nem ez az első (és valószínűleg nem is az utolsó) cli-fi, amelyet idén olvasok, népszerű a műfaj, én pedig kifejezetten szeretem. Charlotte McConaghy regénye az én olvasatomban sokkal inkább szépirodalom (lélekrajzi regény esetleg krimi szállal), mint disztópia, hiszen szinte napjainkban játszódik,…

Ulickajától még mindig csak rövidprózákat olvastam, és lehet, hogy ez már így is marad; ez a mostani forgatókönyv is igen rövid, mindössze 93 oldal. Idén ez már a második Ulickaja-kötet a Magvetőnél (A lélek testéről novelláskötetről kritika itt), amiért én nagyon hálás vagyok. Ulickaja nekem az az…

Ulickaját valószínűleg nem kell senkinek bemutatni, még a fiatalabb korosztályban is ismerni szokták a nevét. Én az Elsők és utolsók című novelláskötetet kifejezetten szerettem tőle, régebben tanítottam is, hosszabb regényét viszont még nem olvastam (csak a talán leghíresebb, rövidke Szonyecskát),…

Már az Angyalvacsora megjelenése után sejteni lehetett, hogy Papp-Zakor Ilka sajátos „tárlatvezetése” a furcsa és különleges birodalmában nem ér véget ezzel az egyetlen novellafüzérrel. Avagy van még ott, ahonnan a debütáló kötet is jött, és aki szerette, vagy csak kíváncsian, titokban olvasta…