Régóta szerettem volna már olvasni valamit Knausgårdtól – tudom, hogy megkerülhetetlen név a kortárs szépprózában, de a monumentális Harcomtól eddig még mindig visszatartott valami. Volt, hogy a terjedelme, volt, hogy az első kötet témája – nyomasztó élményre most nemigen vágyom. Ezért is örültem, hogy a Magvető Kiadó megjelenteti az Évszakok sorozatot; könnyebben befogadhatónak, egyszerűbbnek tűnt nekem. A kötet olvasása után pedig azt kell mondanom, hogy egy aprócska csoda: hétköznapi megfigyelések nagyon finom rezdülésekkel átadva, elgondolkodtató, a lelket mélyen megérintő gondolatokkal.

Az Évszakok sorozatban egy apa mutatja meg születendő lányának, milyennek is látja ő a világot. Az Őszben olyan hétköznapi, mindenki számára ismerős dolgokat mutat be, mint például az alma, a rágógumi, a magány vagy a vécékagylók, és olyan alkotókat, mint Van Gogh vagy Flaubert. A fülszöveg szerint a kötet tovább bővíti a Harcom könyvekben megismert családi univerzumot; itt az író a negyedik gyermekét várja, akivel megosztja emlékeit, gondolatait. A kötetet Vanessa Baird festményei illusztrálják, amelyeket Knausgård válogatott a szövegekhez.

A könyv rövid novella- vagy esszészerű fejezetekből áll, amelyek egy-egy témakört járnak körül. Mindhárom őszi hónapban 20-20 témáról olvashatunk, a hónapok előtt pedig mindig található egy Levél a születendő lányomnak, amelyek ha lehet, egy kicsit még személyesebb hangvételűek, és konkrétabban kapcsolódnak a kislányhoz. Hiába rövidek a fejezetek, és hiába olvashatók nagyon gyorsan, ez tipikusan az a műfaj és hangvétel, amit nem érdemes hirtelen végigpörgetni, hanem inkább meg-megállva, lassan, elgondolkodva érdemes ízlelgetni.

Knausgård bármiről tud írni, és mindenről eszébe jut valami – egy gyerekkori emlék, egy gondolat a saját gyermekei kisebb korából, egy olyan esemény, ami akkor jelentéktelennek tűnt, de utólag már máshogy értékeli. Egyetlen téma sem unalmas, mert tele vannak a szövegek nézőpontváltásokkal: másként mutat meg hétköznapi dolgokat, belehelyezkedünk különféle perspektívákba, például egy kígyó szemén keresztül látjuk a világot. A tárgyak, ételek, állatok, testnedvek stb. Proust madeleine-jéhez hasonlóan működnek: emlékeket idéznek fel, gondolatfolyamokat indítanak el.

Elképesztő erős a kötetben a hangulatteremtés, és az írói stílus is borzasztó egyedi – egyszerre finom és férfias, légies és karcos; engem teljesen magával ragadott, négy oldal (!) elolvasása után már áradoztam, hogy ez valami nagyon jó. Emellett azt hiszem, a kötetnek a személyessége, az őszintesége a legnagyobb ereje. Ahol valódi, megélt érzelmek vannak, az átsüt a lapokon. És ez az őszinteség, ez a lemeztelenítés itt mindenre kiterjed: Knausgård egyáltalán nem takargat semmit, nem fél tőle, hogy rossz színben tünteti fel magát (például a rágógumival kapcsolatban). Olyan ez a kötet, mint egy simogatás – tele van féltő szeretettel, és az olvasása közben végig az járt a fejemben, hogy nekem ebből kell még. Szerencsére nem kell sokat várni, nemsokára érkezik a sorozat második kötete, a Tél, és én bízom benne, hogy legalább olyan élményt fog nyújtani, mint ez a kívül-belül gyönyörű Ősz.

10/10

A kötetet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.