Receptre írt irodalom. Erről szól ez a könyv. Sokkal több, mint puszta receptgyűjtemény, de kevesebb, mint egy regény. Dragomán György híresen nagy gourmet, nem ez az első könyve a témában, aki szereti a gasztronómiát, az tudja, hogy mire számíthat tőle, és ezt maximálisan meg is kapja. Minden recept egy novella, mire elkészül egy étek, már megkaptuk a profin lekerekített történetünket, miközben olyan ínycsiklandozó leírást kapunk, hogy azonnal megjön a kedvünk elkészíteni egy olyan, akár nem hétköznapi ételt is, mint például a ropogós malacpecsenye. Sorjáznak előttünk a jobbnál jobb ételek, nagyon tömény így egyszerre ez a rengeteg ennivaló, mégsem lehet abbahagyni, annyira ízesek a leírások, hogy muszáj azonnal belevágni a közepébe. Ezért alakult így, hogy végül két nap alatt végigolvastam ezt a vaskos receptes könyvet, ráadásul a nagy karácsonyi trakta után, és azonnal meghozta a kedvem ahhoz, hogy újra beforduljak a konyhámba és alkotni kezdjek. Mert ezek az ételek bizony költemények, ódák Kulináriához, valószínűleg nem csak a hozzám hasonló gasztrománok vesznek beléjük azonnal, hanem mindenki. Szigorúan véve nem könnyű követni a receptleírásokat, mert mindig elkalandozunk valamerre, mégsem bánjuk, mert olyan hangulatot teremt a szerző, hogy nem lépünk ki a ritmusból. Összességében egy magasirodalmi szakácskönyvet kapunk, amelyből főzni is lehet, de elsősorban mégis az irodalmi értéke miatt marad emlékezetes. "Valódi" novellák is találhatók a könyvben, amely tovább erősíti az irodalmi vonalat, nemcsak a szemünk lakik jól az olvasás közben, hanem a lelkünk is. Talán az egyetlen hibája az, hogy kicsit eklektikusra sikeredett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Megannyi recept, megannyi történet, amelyből kirajzolódnak a Dragomán család mindennapjai, mégis elemelődnek a mondatok a hétköznapiságtól, ez bizony szépirodalom a javából. Miközben készülnek a kenyerek, a reggelik, vacsorák, a levesek, a főételek és a desszertek, a szemünk előtt zajlik az élet, és merülünk el a konyhaművészet szépségeiben...

A szerző tökélyre emelte annak a művészetét, hogy úgy avasson bele bennünket az életükbe, hogy ne érezzük intimpistáskodásnak, és ráadásul ne is mondjon semmi olyasmit, ami bulvárízű, kizárólag a gasztronómia tárgyában értekezik, mégis egy csomó mindent megtudunk róluk. Családi sztorikat kapunk, olyanokat, amelyek mindannyiunkkal megtörténtek, és amelyeket mindannyian idézünk, miközben készülnek a finomabbnál finomabb ételek. Mert jó emlékezni ezekre a történetekre, még jobb megosztani, mert ezzel tovább élnek, immár szélesebb körben. Nem zavaró módon enged be bennünket az életébe a szerző, ugyanúgy sztorizik, mint mindenki más, aki a rokonaival vagy barátaival főz. Miközben főnek az ételek, fűződnek a történetek a családról, régi emlékek idéződnek fel, új sztorik születnek, miközben tovább bővül a receptgyűjtemény.

A leírás konyhai eszközökkel kezdődik, amelyeket célszerű beszerezni annak érdekében, hogy döccenő nélkül el tudjuk készíteni a finomságokat. Habár én egy jól felszerelt konyhával rendelkezem, mégis rengeteg új ötletet kaptam ebben a témakörben, hiába, ez egy olyan történet, ami soha nem ér véget. A receptek sora a sós kifli leírásával kezdődik, hogy aztán jóféle kenyerek következzenek, amelyen közül az én kedvencem a kovászkeksz lett (nem is hallottam eddig hasonlóról, pedig nem ma kezdtem kalandozásaimat Kulináriában). Majd érkeztek a reggelik, vacsorák, előételek és saláták, amelyek közül szintén nehéz a választás, de a prímet mégis az Édeskrumpli-pirítós vitte nálam. A levesek közül az egyszerű udonleves lett a kedvenc, a tészták közül a Pasta alla Norma, a főételek közül a szerelmesek rizottója, a desszerteknél a kasztelgandolfó.

Édessszájú lévén nyilván a desszertek kötötték le a legjobban a figyelmemet, de minden témakörben sokáig időztem a recepteknél, annyira élményszerű volt a leírás. A recepteket megszakító novellák egyáltalán nem lógtak ki a tematikából, hiszen a gasztronómia témakörére épültek, és csak tovább fokozták a szépirodalmi érzületet. Nemcsak az ízlelőbimbókra hatottak kiválóan a leírások, hanem a lelkünket is simogatták, és ez a két tényező együtt egy valóban különleges könyvet eredményezett. Szépirodalmi szakácskönyv, amelyet nemcsak a receptekért érdemes forgatni, hanem azért is, mert élmény olvasni, egy novelláskötetnek is felfogható, azt is  Dragomán - szinten megírva. Nemcsak gasztrománoknak érdemes elolvasni ezt a kötetet, hanem mindenkinek, aki szereti a szépirodalmat, és a szerző stílusát. 

9/10

A könyvet a Magvető kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.