Nagyon nehéz erről a könyvről bármit is írni, mert a témájával és a megvalósításával is darázsfészekbe nyúl a szerző: olyan nőkről szól a történet, akik között vannak elhanyagoló, több esetben bántalmazó anyák is. Emellett pedig bemutat egy olyan rendszert, amely elvileg a gyermekek érdekeit nézi, és az ő igényeiket tartja szem előtt; gyakorlatilag azonban olyan gyermekeket is megfoszt az édesanyjuktól, akiknek ezzel borzasztóan nagyot árt. A kötet felkavaró és gondolatébresztő: bemutatja, mennyire nehéz kívülről megítélni egy anya-gyermek kapcsolatot, mennyire nehéz a gyermekvédelem munkája, és mennyire soktényezős az, hogy egy gyermeknek mi a „jó”. Nehéz olvasmány, de nagyon ajánlom mindenkinek.

Frida Liu nem boldogul az életében. A munkáját nem tudja rendesen elvégezni, a férje megcsalta és elköltözött a szeretőjéhez, a másfél éves gyermekével, Harriettel pedig nincsen segítsége. Aztán van egy rossz napja. Egy nagyon-nagyon rossz napja. Az állam pedig rajta tartja a szemét az ilyen anyákon; Fridának részt kell vennie egy új programban, amely egy egyéves képzés után megállapítja, hogy alkalmas-e arra, hogy nevelje a gyermekét. Fridának szembe kell néznie azzal, hogy elvehetik tőle a lányát, és be kell bizonyítania, hogy jó anya. „Rossz anya vagyok, de megtanulom, hogyan legyek jó.”

Ez nem egy komfortolvasmány, szerintem senkinek sem az. A főszereplő Frida ellentmondásos, én sok döntésével nem értettem egyet, így viszont nem hogy azonosulni nem tudtam vele, de még csak nem is igazán kedveltem meg. Ennek ellenére az írónő eléri, hogy belehelyezkedjünk a bőrébe, átgondoljuk a dolgokat az ő szemszögéből is, és folyamatosan a Frida körüli rendszer megkérdőjelezésére buzdít. Nagyon sokféle anyával találkozunk a programban, és szerintem ez talán a legelgondolkodtatóbb a kötetben: ugyanolyan megítélés alá esik egy gyermekeit a pincébe záró anya, mint az, akit a munkahelyén leöntöttek sörrel, ezért alkoholszagúan ment a gyermekéért az óvodába, és késett 10 percet. Borzasztóan nagyok a különbségek az anyák „bűnei” között, ezért az olvasó folyamatosan moralizál, próbálja eldönteni, hogy jó-e ez a rendszer vagy sem.

Az írónő (az én olvasatomban legalábbis) egy olyan intézményi programot mutat meg, amely nem veszi figyelembe, hogy az anya is ember. Közben azonban néha igenis átad hasznos információkat a gyermeknevelésről, miközben a másik oldalon sokszor borzasztó brutalitásba torkollnak a foglalkozások. Érdekes az anyák és apák kettős mércéjének bemutatása is, de nekem végig az a kérdés járt a fejemben, hogy mennyire őrületesen sokba kerülhet egy ilyen program, és hogy ha erre van pénz, akkor arra nem lenne, hogy az anyákat a gyermekükkel hagyják mondjuk a bekamerázott házukban? Hiszen ezzel, hogy elszakítják tőlük az édesanyjukat, a gyermekek is sérülnek – pedig pont az lenne a cél, hogy ez ne történjen meg. (Az meg aztán tényleg a csúcs, hogy miután közlik egyes édesanyákkal a program végén, hogy nem kapják vissza a gyermeküket, csodálkoznak azon, hogy erre azok hogyan reagálnak.)

 A kötet vége nyitott, ami nagyon jó így, hiszen képzelhetünk boldog és kevésbé boldog befejezést is, de a történet mindenképpen sok gondolkodni- és megvitatni valót hagy maga után. Szerintem olvasóklubokba tökéletes választás, de azoknak is nagyon ajánlom, akik egyszerűen csak olvasnának valamit kiszolgáltatottságról, kétségbeesésről, reményről, küzdésről és az anyaság oldalairól.

8/10

A kötetet a 21. Század Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A kötet megvásárolható a kiadó oldalán:

https://21.szazadkiado.hu/jo-anyak-iskolaja-jessamine-chan-kult