A kritika spoilert tartalmazhat!
Vannak olyan szerzők, akik regényről regényre ugrásszerű fejlődést mutatnak. Zafón pontosan ilyen. Első publikálása, A Köd Hercege (ITT írtam róla) még nem sikerült túl acélosra. Megvan benne a potenciál, de látszik, hogy kezdő írás. Majdnem csalódást is okozott a könyv, de csak majdnem, mert ott motoszkált bennem, hogy adnom kellene még egy esélyt a szerzőnek. És milyen jól tettem! A Köd trilógiája második része, az Éjféli palota fényévekkel jobb, mint az elődje. Kiforrottabb az írásmód, átgondoltabb a történetvezetés, de ami a legfontosabb, izgalmasabb a történet és szerethetőbbek a szereplők, jobban együtt lehet érezni velük, átélhetőbbek a kalandjaik. Ízig-vérig ifjúsági könyv, ami horrorelemei és a szerző feszültségkeltő képessége miatt felnőtteknek is élvezhető.
Kalkutta, 1932 májusának utolsó napjai: minden idők legforróbb hónapjának végén hó hullik a paloták városára. A sűrűn zúduló hópelyhek takarója alá kerülő Bengáli-öböl partján azonban ezt megelőzően egy tüzes, szikrákat hányó, lángoló, elszabadult vonat – ablakaiban sikoltozó gyerekekkel – vágtat át az éjszakai utcákon, egyenesen a St. Patrick’s árvaházat célozva, hogy a tizenhatodik születésnapjukat ünneplő, az életbe kilépni készülő titkos testvériség, az Eljövendők Társaságának tagjait elpusztítsa. A mozdonyt egy tűzdémon irányítja, aki gonoszságával a rettenet magvait ülteti el a városlakók szívében. Ám az árvákat, Bent, Sheere-t, Isobelt, Szirádzsot és a többieket kemény fából faragták, a jövőjük érdekében nyomozni kezdenek titokzatos múltjuk iránt, hogy szembeszállhassanak a lelkükre pályázó sötét árnyékkal.
A történet tehát Kalkuttában, a mai Kolkatában játszódik, ami valaha Brit India fővárosa és gazdasági központja volt, de mire történetünk elkezdődik, már, hanyatlani kezdett, mivel a Brit Birodalom indiai központja akkora már Új-Delhibe települt. Adott tehát egy jelentőségét vesztett város, ahol a brit és az ázsiai miliő keveredik mind a személynevekben, mind az utcanevekben, vagy épp az épületekben, amelyek stílusában a brit keveredik az indiaival. A várost a „paloták városá”-nak” nevezik, emellett nevét Káli istennőről kapta, aki a hindu mitológia sötét alakja, ezért a várost „átkozott város”-ként is emlegetik.
Ez a háttér izgalmas alapot teremt a regénynek, és a szerző jól ki is használja ezt, remekül építi be az akkori Kalkuttáról fellelhető ismereteit. Emellett a város hangulatának, mindennapjainak leírása páratlan feszültég- és hangulatteremtő elemként is szolgál, amivel Zafón bevonzza az olvasót, és egy izgalmas világba repíti. Ehhez hozzáadódik a megoldandó rejtély, illetve A Köd Hercegéből már jól ismert horrorelemek, amik ezúttal sokkal jobban működnek, és végig összefüggő egységet alkotnak a szöveg többi alkotórészével, míg az első részben néhol azért kilógott a lóláb.
A nyelvezetre itt sem lehet panasz, ugyanolyan szép a könyv nyelvezete, az ifjúsági regényekre jellemző keretek között választékos a megfogalmazás, a nyelvi szintje is ennek megfelelő. Ahogy az előző kötethez írt kritikámban is írtam: „Zafón maximálisan kihasználja a rendelkezésére álló szókincskeretet. A hangvétel végig egyenletes és összeszedett, a nyelvezet szerencsére nem csúszkál se lefelé, a gyermekirodalom, se fölfelé, a felnőtt irodalom irányába, hanem végig megmarad ifjúságinak. Ebből érezhető, hogy szerző nagyon is tehetséges, és képes jól fókuszálni.” Ez maximálisan igaz erre a kötetre is. Sőt az író rá is tesz egy lapáttal azzal, hogy sokat fejlődött karakterábrázolás és cselekményépítés terén. Egyszerűen sokkal élvezhetőbb ez a regény, amit azzal ér el, hogy még élesebb a fókusz, a szövegkohézió is sokkal sikerültebb, és nagyságrendekkel erősebbek a horgok, ráadásul jobban is működnek, így az olvasó nehezen tudja letenni a könyvet. Ez utóbbiban rejlik a kötet legnagyobb ereje. A másik ilyen a szemszögválasztás. Kvázi egy „kívülálló” a mesélő; azért került a szó idézőjelbe, mert az elbeszélő is részese a kötetben olvasható borzalmas eseményeknek, de időközben elhagyta a várost, sőt az országot is, így kikerült abból a közegből, és el tud távolodni tőle, ami egy még érdekesebb színezetet ad a történéseknek, és kvázi más perspektívába helyezi a cselekményt. Egyszerre közeli és távoli a nézőpont, és ez adja a kötet egyik különlegességét. A váltások nem zavaróak, sőt, szükségesek a teljes kép megértéséhez, élvezetéhez.
Az Éjféli palota összességében egy remek regény, ami bárkit ki tud kapcsolni, aki a hagyja magát elvarázsolni általa. A szerző sokat fejlődött a sorozat első kötetéhez képest, ez a műve már érezhetően sokkal kiforrottabb, mint A Köd Hercege. A tökéletes nézőpontválasztás, a jobb fókusz és a még jobb történetmesélés egy olyan regényt eredményezett, amit öröm volt kézbe venni, és kvázi letehetetlen olvasmány.
Bármilyen korosztálynak tudom ajánlani. A kamaszok nagyon fogják élvezni, a felnőtteket meg pár száz oldal erejéig kimozdíthatja a hétköznapokból. Érdemes rászánni azt a pár órát, mert jó élmény olvasni.
10/10
A könyvet az Európa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
