Könyvkritika: Mónica Gutiérrez: A Holdsugár - könyvesbolt rejtélyei (2021)
2021. szeptember 03. írta: FilmBaráth

Könyvkritika: Mónica Gutiérrez: A Holdsugár - könyvesbolt rejtélyei (2021)

A könyvesbolt a világ legromantikusabb helye

a_holdsugar-konyvesbolt_rejtelyei.jpg

A könyvesbolt a világ legromantikusabb helye. Tele van varázslattal, a szellem fénye vonja be, és az ott megforduló sokféle embert összeköti a könyvek és az olvasás szeretete. Egy ebben a közegben játszódó történet nem lehet más, csak cuki, szívet melengető és idézetekkel teli. A szerző kihozta a sztoriból, amit a műfaj kíván, ez egy jó romantikus strandkönyv, sem több, sem kevesebb. A borító maga a csoda, bevallom, én is abba szerettem bele először, aztán a fülszövegbe, amelyből kiderült, hogy egy könyvesboltban fognak játszódni az események, ami egy hozzám hasonló könyvmolynak alapjáraton maga a Kánaán, hát még akkor, ha egy izgalmas nyomozás is társul hozzá. Olvasás közben kiderült, hogy a bűnügy igazából csak ürügy arra, hogy két fiatal összekerüljön, a karakterek nincsenek túlbonyolítva (mondhatnám egydimenziósak), pont elegendőek egy kellemes kikapcsolódáshoz, nem kell agyongondolkodni magunkat a sztorin, csak hagyni kell, hogy vigyen bennünket a hangulat. Én együltő helyemben tudtam le a könyvet, annyira kíváncsi voltam, mi lesz a fiatalokkal, lesz-e happy end. A könyvnek megvannak a maga hibái (sok benne a klisé, időnként akadozik a sztori, jó néhány fordulat előre látható volt, a főszereplő lány annyira tökéletes, hogy az már sok, stb.), mégis annyira szerethető a történet, hogy simán bele lehet feledkezni. Aki szereti a Nothing Hill című filmet, annak biztosan tetszeni fog a sztori, jó hinni abban, hogy a szerelem mindent legyőz, és az élet mit sem ér jó könyvek nélkül. Abszolút kedvencem volt, hogy szinte minden oldalon idézetekbe botlottam, a "könyv a könyvben" feeling kiválóan működött ebben a kontextusban is. Külön ajánlanám annak, aki olvasási válságban szenved, ez után a kötet után biztosan újra megtalálja a kellő motivációt arra, hogy belevesse magát a könyvek tengerébe. Kívül szép, belül jó kis könyv ez, tökéletes választás arra, hogy egy kicsit felmelegítsük vele a lelkünket ebben a hirtelen hidegre forduló időben.

Agnes Marti, a fiatal régészlány Barcelonából érkezik Londonba, hogy felpörgesse a szakmai karrierjét. Nem nagyon sikerül neki, ezért végső kétségbeesésében pénzkeresési célzattal elszegődik eladónak a Holdsugár könyvesboltba. Hamarosan elkezdi otthon érezni magát ebben a különleges közegben, aztán egy napon eltűnik egy nagyon értékes könyv, és megjelenik az életében John Lockwood, a Scotland Yard nyomozója...

Dobogó szívvel lapozza az olvasó az oldalakat, annyira magába szippantja a könyvesbolt hangulata, ami egy igazi oázis a szürke valóságban, itt bizony szivárványszínű unikornison száguldunk rózsaszín felhők között, annyira mesés az a világ, amelybe Agnes-sel együtt belecsöppenünk. A tulajdonos egy igazi angol gentleman, aki a lenyűgöző műveltségével és szarkazmusával hódítja meg a női olvasók szívét, míg John a macsóságával és a megbízhatóságával. Az egész hangulat nagyon angol, nagy kedvvel olvastam azokról a helyekről, ahol jómagam is megfordultam, különös tekintettel a British Múzeumra, amelyhez nyilván nem olyan romantikus körülmények közepette volt szerencsém, mint a szép régészlánynak.

Nem kiemelkedő remekmű, azonban egy nagyon kellemes olvasmányélmény. Lassan érkezik a zimankós, bekuckózós idő, egy jó meleg teával (ha már angolokról van szó, legyünk stílszerűek ugyebár) felszerelkezve vegyük magunkhoz ezzel a könyvvel intravénásan a napsugaras életörömet, higgyünk újra - ha csak rövid időre is - a csodában, a szerelemben, a romantikában és persze a könyvek különleges erejében. Nem váltja meg a világot, de az olvasás idejére kikapcsol bennünket a hétköznapokból, és elvisz bennünket egy olyan világba, ahol nemcsak a könyvek szerelmesei érezhetik jól magukat, hanem mindenki, akinek a lelke egy kis varázsporra szomjazik.

Valójában persze tudjuk, hogy ez csak egy mese, de gondoljunk csak bele, már mindannyian jártunk olyan könyvesboltban, amelynek volt valami hívogató és kellemes hangulata, egyszerűen jó volt ott lenni. A szerző talán legerősebb tulajdonsága az, hogy ehhez a mindannyiunk által ismert helyszínhez hozzá tudta adni azt a különleges angol feelinget, amit nehéz megfogalmazni, de könnyű megérezni. És már csak egy csipet irodalmi mákonyra van szükség szép nagy adag romantikával leöntve, és már készen is van az olvasóbarát recept. Egyáltalán nem hibátlan alkotás, de el tud jutni az olvasó szívéhez.

8/10

A könyvet az Európa Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2916675192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása