Szurovecz Kittitől eddig A sokszívű (kritikám a könyvről ITT olvasható) című könyvet olvastam, ami szintén egy nem mindennapi témával foglalkozott. Már annál is feltűnt, hogy a szerző szereti a szokatlan felütéseket, és olyan témákat feldolgozni regényeiben, amelyekről alig vagy egyáltalán nem beszélünk. Ezeket romantikus regényekbe ágyazza, és könnyed nyelvezettel tárja az olvasó elé. Az egyetlen ismerős arc esetében már rögtön a borító is felkeltette az érdeklődésemet az érdekes koncepciójával. A könyvet kézbe véve ez fokozódott azzal, hogy tapintásra mintha post-it-ekkel ragasztották volna teli a fed-, és hátlapot, és a fülszöveg is olyan, mintha papírszeletkékre nyomták volna. Az ötletes külcsín után reménykedtem, hogy a belbecs is ugyanilyen érdekes lesz, és összességében be is váltotta a hozzáfűzött reményeimet.

A történet főszereplője, Dorina rövidtávú memóriazavarban szenved. Csupán egy napig képes az új élményeire és ismerőseire emlékezni, ezért minden este leírja az aznap történteket, hogy másnap visszaolvassa őket. Egy nap azonban minden megváltozik, mert arra ébred, hogy emlékszik az előző este látott színdarabban játszó színészre, Heltai Nolenre, aki amellett, hogy tehetséges, hazug szoknyapecérként is jellemeznek. Addigi önző világa a feje tetejére áll, amikor az amnéziás lány belép az életébe.

Ebből az alapfelállásból indul útjára kettejük története, ami nem egy egyszerű szerelmi történet, hanem arra is rámutat, milyen pusztítást tud végezni az ember lelkében egy súlyos trauma, főleg, ha elfojtja, és mélyre temeti azt. A regény ezt a témát járja körül részletesen, miközben egy rejtélyre is fény derít, ami mind Dorinával, mind Nolennel kapcsolatban van. Ezzel komolyabb vizekre evez, a lélektan olyan mély bugyraiba, ami egy külön könyvet is simán kitöltene, itt azonban kissé felszínes marad, mert igazából nem erre fókuszál. A szerelmi szál miatt ugyanis néhol felszínessé válik a történet, és néhány történés pedig már-már álomszerű, de szerencsére nem annyira, mint A sokszívű esetében, így az események itt nem vesztik el a hitelességüket, és jól működnek a szerző által felállított keretek között. Ezt erősítik a már említett lélektani részek, ami miatt a végére a történet álomszerűből valóságossá válik.

Olvasás közben érzékeltem azt is, hogy az írónő sokat fejlődött A sokszívű óta, mind az írásmód, mind a karakterábrázolás terén. A írói stílusa sokkal természetesebb, egységesebb, nem ingadozik a távolságtartó hangvétel és a közvetlen, könnyed stílus között, hanem megmaradt egy kettő közötti írásmódnál, ami illett ehhez a regényhez. Emellett a karakterei is sokkal mélyebbek és hitelesebbek. Közülük Dorina és Írisz lett a kedvencem. Mindketten a szókimondó stílusuk miatt lettek szimpatikusak, főleg Dorina, aki nem egy elejtett megjegyzésével indukált változást a zárkózott és narcisztikus Nolenben, ami fontos eleme volt a regénynek, mert ezek indukálták a színész jellemfejlődését. Ehhez kapcsolódik, hogy szép karakteríveket épít fel a szerző, amire Nolené a legjobb példa. Önző, nárcisztikus nőcsábászként indul, akiről fokozatosan mállik le a külső héj, és megmutatkozik az alatta lévő sebzett, érzékeny és zárkózott férfi, és a végére kedvesebbé és nyitottabbá válik.

Összességében Az egyetlen ismerős arc egy komolyabb hangvételű szerelmi történet, melyben két lelki traumán átesett fiatal keresi a boldogságát. A lélektani részek mélyek és érzékletesek, amiket kissé felszínessé tesz a szerelmi szál.

Ajánlom azoknak, akik szerették Szurovecz Kitti eddigi könyveit, mert ebben sem fognak csalódni, valamint azoknak is, akik szeretnének egy komolyabb hangvételű romantikus regényt olvasni.

8/10

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.