Kedvenc olvasmányok 2019-ből
2020. január 02. írta: P.A. Doorman

Kedvenc olvasmányok 2019-ből

A blog hagyományai szerint én is számot vetek a '19-ben olvasott könyveimmel kapcsolatban. Sok tekintetben változatos év volt az idei. A molyos profilom statisztikája szerint teljesítettem a rendszer elvárását és az idei évben 29 befejezett olvasásom volt. Ez hét kiadvánnyal több, mint az előző évi teljesítményem. Elolvasott oldalban azt jelenti, hogy idén 6150 oldalt olvastam el. Ha belegondolunk, ez nem is annyira magas szám ahhoz képest, hogy ez 29 kiadvány eredménye. Egyszerű a magyarázat, ez az év nálam a képregények éve volt. Megnézve az olvasási listámat idén rengeteg képregényt olvastam. Ez azért nagy szó, mert még mindig csak ismerkedem ezzel a zsánerrel. De határozottan megkedveltem, s csak remélni tudom, hogy 2020-ban is vár majd pár érdekes darab.

Martin Kay: Easter

covers_511909_1.jpg

Igaz, hogy a kötete nem 19-es megjelenés, de nálam ez volt az évindító kötet. Be kell valljam, hogy ezt a könyvet olvasva elsőnek azt éreztem, hogy ez már nem az én korosztályomnak íródott. Hiába, a young adult irodalom nem az én világom, de ennek ellenére élveztem a pörgős akciójelenetekkel operáló „túltápolt” western szuperhősök kalandját. De legjobban a dombornyomott borító maradt meg az emlékezetében és az a beteljesült jóslatom, hogy ebben az évben számos ilyen dísszel ellátott kötet vár majd.

 

Stian Skald:Az elveszett aranyváros keresése

48312889_704990016553473_8479709556337803264_n_1.jpg

Egy igazi fantasy különlegességhez is volt szerencsém ebben az évben. Egy magyar elsőszerzős író világába tehetem egy kis kalandozást. Egy igazán kézbe való, a nehéz munkanaptól igazi oltalmat adó, kalandozó kötetet olvashattam. Igazi szerepjátékos hangulatot adott ez a rövidke regény. Nosztalgikus, 80-90-es évekbeli feelinget idézett meg Az elveszett aranyváros keresése. Az egyik leggyorsabban elolvasott könyvem volt az idei évben.

 

Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2019

covers_541540_2.jpg

Az idei évben méltó búcsút vettem egyik kedvelt évente megjelenő novella válogatásomtól. A külföldön már jópár éve megjelenő sorozat, hazánkban negyedik és egyben utolsó alkalommal jelenhetett meg. Számos jobbnál jobb történetet olvashattam a nemzetköz sci-fi és a fantasy legjavából. Mindig nagy tanulság számomra egy antológia olvasása, hiszen teljesen más lelkületet igényel olvasás közben, mint egy összefüggő regény.

 

Stefano Vietti: Agyar és Acél (Dragonero 3.)

covers_509904_1.jpg

A 2019-es képregény áradatomban mindenképpen kiemelkedő helyet foglal el a Dragonero, különösen az Agyar és Acél címmel megjelent harmadik rész. Ez volt az a darab, amely végleg rajongóvá tett, nem csak a Dragonero, de a képregények iránt is. Úgy érzem igazi örök kedvencem lesz az Olaszországból importált fekete-fehér képregény univerzum. Igaz, hogy még egy kötettel le vagyok maradva az aktuális megjelenések szerint, de csak remélhetem, hogy a talján fantasy 2020-ban is folytatódik.

 

Bob Gale · John Barber: Kicsoda Marty McFly?! (Vissza a jövőbe 3.)

covers_533736.jpg

Idén több folytatáshoz is volt szerencsém a képregény olvasmányaim között. Bob Gale és Robert Zemeckis igazi kultikus filmjének a Vissza a jövőbe trilógiának nem ez az első képregényváltozata, amely megjelenik kis hazánkban. Nekem személy szerint ez az egyik kedvenc részem. A mély filozófiai kérdések megjelenése miatt igazi különlegesség az időutazós történetek között. Lehet, hogy ebben a részben megfogalmazott kérdések kissé szokatlanok a fluxuskondenzátorhoz és időáramkörökhöz szokott rajongóknak. De ötletes és egyedi nézőpontjáért is fontos figyelemmel kísérni ezt a nálunk éppen csak bemelegedni készülő képregény sorozatot.

 

George R. R. Martin ·Daniel Abraham: Trónok harca 1-4.

20190715_183434_1.jpg

Ugyancsak egy képregény sorozat az, amely az idei kedvencek közé kerülhetett. Igaz, ezek könyvtárból kikölcsönzött példányok voltak. Nem elhanyagolható az a tény, hogy kis városom remek könyvtárának naprakész állománya tette lehetővé, hogy elolvassam a hosszú évek óta hömpölygő Trónok harca hype képregény változatát. Aki esetleg kedvet kap a sorozathoz, annyit elárulok, hogy még nem értek a végére és jelenleg már öt kötet áll rendelkezésre magyar nyelven.

 

Joss Whedon: Buffy a vámpírok réme – A gimi maga a pokol

covers_557163_1.jpg

Kamaszkorom nagy kedvence/szerelme volt a Buffy névre hallgató vámpírvadász gimnazista lány, aki minden szorult helyzetből kivágja magát. Nagyon örültem amikor megtudtam, hogy a Vissza a jövőbe képregényeket is jegyző magyar kiadó elhozza Magyarországra a Buffy, modern ráncfelvarrott világát. A képregény igazán pazar formában jelent meg. Keménytáblás, színes csoda, amelyet egy éjszaka alatt elolvastam. És vajon mikor olvasna az ember vámpíros könyveket, ha nem sötétedés után. Mind a vámpírrajongónak, mind pedig a műfajjal még csak most ismerkedőknek kellemes perceket okozhat Buffy, új modern kalandja.

 

Eric Muldoom: Boszorkánylovag

covers_305784_1.jpg

 

Nálam az év kedvencei között van Eric Muldoom remek fantasy története. A magyar szerző által megkreált világ egészen egyedi. Érződik benne az eredeti mű korából származó hatások, de ezek az érzékelhető ráhatások csak még élőbbé teszik a világot és a benne zajló történetet. Imádtam a harcjeleneteket, a mágia használat simaságát és azt a fekete humort, amely a főszereplő Fekete Kullgan legerősebb fegyvere. Terveim közt szerepel 2020-ban tovább barangolni Ammerúnia világában.

 

Tim Peake: Csillagközi kérdezz-felelek

covers_534635_1.jpg

Azért nem csak szórakoztató irodalmat olvastam idén. Az év egyik legjobban várt könyve volt Tim Peake űrhajós könyvének magyar változata. Senkit se tévesszen meg az az apróság, hogy ez a kötet első sorban gyerekeknek íródott. Én felnőttként legalább annyira élveztem ezt a könyvet, mintha újra gyerek volnék. 157 diák által megfogalmazott kérdésre ad választ a Nemzetközi Űrállomást is megjárt asztronauta. A brit diákok nem pironkodtak a kérdések kapcsán. Számos dolgot megtudtam a könyvből, amelynek még a megkérdezése sem jutott volna eszembe.

  

Légrádi Gergely: Napfénytető

covers_548698_1.jpg

A magyar kortárs irodalom egy novelláskötetéhez is szerencsém volt. Légrádi művére egyik kedvenc színészem videója hívta fel a figyelmemet. Schmied Zoltán hangja kiválóan illik a Napfénytető bármely novellájához. Egy igazi strandra/kávézóba való olvasnivaló ez a szép kivitelben elkészített könyv. Annak ellenére, hogy a könnyed, majdnem vicces témák mellett, azért igazán komoly és mély mondanivalóval bíró történetek is felbukkannak a kötet lapjain. De a legnagyobb hatást talán az illusztrációkkal együtt adja a kötet.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2215378380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása