Már több alkalommal is méltattam a molyos felületet, mint közösséget, mint lehetőséget, és véleményem továbbra sem változott. Számos jó könyvet/olvasásélményt köszönhetek neki, és nem titok az sem, hogy ma nem lennék a Smoking Barrels csapatának tagja a könyvmolyok online játszótere nélkül. Mint már oly sokszor, most is egy molyos kolléga hívta fel a figyelmemet egy remek magyar fantasy világra, s annak egy első kötetére. Kapva kaptam a lehetőségen, és én is belekezdtem a szóban forgó történet olvasásába, de nem abba a könyvbe, amelyről eredetileg szó volt. Ebben van egy kis turpisság, de erre majd később visszatérek. Szóval, mint oly sokszor, most is kinéztem a könyvet, s elballagtam kis városom könyvtárába. Igazán jó dolog, ha az ember könyvtárba jár. Amellett, hogy jó a társaság, a tudás és a könyvek illata bódítóan hat az emberre, és ahogy a mondás tartja, a testet a kórház gyógyítja, az elmét pedig a könyvtár. Minden alkalommal meglepődőm azon, hogy a zsákmányul szánt könyv valamely kiadását mindig megtalálom a könyvtár polcain. Amennyiben mégsem találom a hőn áhított irományt, a könyvtárközi kölcsönzés lehetőségével szinte bármit megkaphat az ember, amit csak olvasni szeretne. Ilyen könyvtárközi kaland eredményeként jutott el hozzám Ammerúnia világának egy kis epizódja, egy fekete humorú, sokat látott kalandor története, a Boszorkánylovag.

A végzetes Sötét Víz közeleg, és bekebelez mindent és mindenkit. Egyedül az Ősi időkben épített Örökkévaló Városok nyújtanak védelmet a gonosz folyam ellen. Azonban ezek a városok folyton változtatják helyzetüket, megnehezítve a kalandorok és feltörekvő nemzetek dolgát, akiknek nem titkolt szándéka, hogy elfoglaljanak minden szóba jöhető várost. Az egyik legértékesebb ilyen település, Opálváros felbukkanását követően egy minden hatalmától és tekintélyétől megfosztott boszorkánylovagra, Fekete Kullganra vár a feladat, hogy megtalálja és elfoglalja azt. Kullgan a Lutarnita Boszorkány Lovagrend nagymestere a kivégzése elől menekül meg, mikor enged fogva tartói követelésének, és elvállal egy öngyilkos küldetést. A cél Opálváros bevétele, de feladatában nincs egyedül, egy szedett-vedett kalandozócsapattal indulnak rövidnek egyáltalán nem nevezhető útjukra, hogy megtalálják az Örökkévaló Várost.

A könyvtártól kapott kötet nagyon szép, igaz, látni rajta, hogy sok ember kezei közt megfordult. Remélhetőleg még számos olvasója lesz ennek a puhafedeles ragasztott könyvnek. A kötet borítója igazán igényes, igazi modern grafikával képes megteremteni azt a hangulatot, amelyet olvasás közben átélhet az olvasó. A könyv utolsó két lapján egy részletes térkép vár, egy új, frissen megismert fantasy világhoz ez jól is jön. Mindenképpen érdemes megemlíteni azt az apró turpisságot, amelyre írásom elején már utaltam. Ez a kötet az 1999-ben megjelent Sötét Angyalok újragondolása, újramesélése. Az általam olvasott kiadvány a Delta Vision gondozásában jelent meg 2014-ben. Egyedi lehetőséget kínál két egymástól valamelyest eltérő történet létezése. Mindenképpen tervben van az „eredeti” könyv elolvasása is, hiszen így képet kaphat az ember arról, hogyan változott meg egy író gondolatvilága, stílusa tizenöt év alatt.

Tehát a tippektől és a molyos kritikáktól fellelkesülve nagy elánnal vetettem bele magam az olvasásba, amint megteremtődött a kapcsolat köztem és a könyv között. Tudom, ez valami misztikus dolognak tűnik, de rossz szokásaim egyike, hogy a könyvtári könyveket a kikölcsönzést követően sokáig csak kerülgetem. Pedig ilyen kötet kapcsán azért van határidő is, amelyet szem előtt kellene tartani, de legnagyobb sajnálatomra nem várakoznak hosszú sorok, hogy olvassák ezt a könyvet. Így a hosszabbítás lehetősége a trehány olvasót mindig megmenti. Miután hozzáfogtam az olvasáshoz, az első pár oldal után meglepett az egyes szám első személyben előadott mese. Lássuk be, ez a fajta történetmesélés azért nagy lutri. Nem egy jónak ígérkező történet vérzett már el ezzel a húzással, de a Boszorkánylovag nem tartozik ezek közé. A főhős, Kullgan személyiségében van valami, ami megfogja az olvasót, és igazán eladhatóvá teszi ezt a fajta elbeszélő stílust. Néhol már annyira beleéltem magam a történetbe, hogy olyan érzést keltett a Lutarnita boszorkánylovag narrálása, mintha egy jó korsó sör társaságában beszélgetnénk egy füstös kocsmában. Főhősünk egy igazi fekete humorral megáldott darálógép, aki ha Ynevre születik, bizonyosan Dartonita paplovagként küldené másvilágra az ellent. Egy igazi mindig küzdő valaki ez a nem kevés varázstehetséggel bíró harcos. Viszont ami igazán megfogott ebben a történetben az nem a félbarbár lovag és története, hanem a világ, amelyben az események megesnek.

Kullgan világa Ammerúnia, ahol az ember, mint faj épp csak felszabadult a Keleti Holdelf Császárság rabigája alól. Míg a világ uralkodó fajának, az elfeknek nemzetei háborúskodtak egymással, szépen lassan a felszabadult embertörzsek laza szövetségéből létrejött a Királyság. Érdekes elgondolás, hogy ebben a világban nem az ember a domináns faj, igaz, ami igaz, Lutarnita boszorkánylovag történetének idejére az emberiség már meghatározó tényező kontinensének hatalmi harcaiban, de valahogy az egész történetben érződik, hogy az embereknek még messze nem érkezett el az ideje. Talán ők lesznek, akik majd egyszer megállítják a Sötét Víz folyamot, és ezzel megmentői lesznek régenvolt uraiknak? Egy biztos, ha valakit részletesebben is érdekelne a világ történelme, a Lidércfény* annak idején egy egész kiadványt szentelt Ammerúnia világának bemutatására. Visszatérve magára a történetre, az hamar egyértelművé vált számomra, hogy ez a könyv a már jól ismert Kard és Varázslat klasszikusainak megidézésével teremti meg azt a hangulatot, amelyet minden fantasy-t kedvelő szeretne átélni olvasás közben. Igazi hagyományos fantasy szedett-vedett kalandozócsapattal, dagadó izmokkal, halálos átkokkal és kívánatos fehérnépekkel. Amikor jobban beleástam magam az eredeti kötet megszületésének körülményeibe, és felfedeztem a mű kiadóját s a megjelenés dátumát, akkor rájöttem, hogy Eric Muldoon két igazi magyar klasszikus művet idézett meg, segítségül hívva valamely nagy arkánum rituáléját. Ez a két kötet nem más, mint Wayne Chapman: A Halál havában és John Caldwell: A Káosz Szava. Ammerúnia világára kétségtelenül hatott a M.A.G.U.S hatalmas világa és nagy kedvencem, a Káosz világának történetei is. És ezzel semmi baj nincs, hiszen bizonyosan pont azok az elemek, amelyek inspirálták ennek a világnak a megszületését, számos új dolog megteremtői is voltak egyben. A Boszorkánylovagban ugyanolyan, eleinte életképtelennek tűnő kalandozócsapat vág neki a vadonnak, mint a nagy klasszikusok lapjain. Igazi legyőzhetetlen harcosok ők, akik minden helyzetből kivágják magukat. A megismert egyházi méltóságon kívül számomra a csapat elf mágusa igazán kedves alakká vált a történt végére. És itt most hangosan sípol a spoiler riasztó, de ezt le kell írnom, sok mindent megadnék a mágus titkos varázsszobájáért, hogy aztán jól tele pakolhassam könyvekkel.

A világ mellett a történetben nem egyszer használt mágia rendszer az, amely igazán megragadta a fantáziámat. Vicces leírni, de a varázslás folyamata egész végig szemkápráztatóan hiteles. Igaz, engem mindvégig erősen emlékeztetett Yvolr isten harcos papjának, Skandar Graunnak mágiahasználatára, de ez a hasonlóság inkább csak még tetszetősebbé tette az amúgy is elképesztő varázsfolyamatokat. Olyan szépen, lépésről lépésre vannak levezetve az átkok, idézések, hogy ezek a jelenetek nem egyszer mozivászonért kiáltanak. Utoljára ilyen selymesen folyó mannát a Warcraft mozifilmben láttam. Főhősünk egy érdekes speciális varázslatára mindenképpen kitérnék. Ez nem más, mint a dögbirtok megidézése, amely annyira hangulatos eleme a történetnek, hogy az idézés kétszeri esete igazi személyes kedvencem marad. Egy külön érdekesség volt számomra, hogy a kaland során több, a világra jellemző élőlénnyel is megismerkedtem, ez azért sok fantasy-ből kimarad manapság. Kullgan barátunk egy újabb spéci varázslatának hála – mellyel képes az uralma alá hajtani az állatok elméjét – nem egy ammerúniai állattal kerülhetünk közelebbi ismeretségbe. Olyanokkal, mint a levéljáró mocsári strucc, vagy éppen egy hatalmas csónak méretű harcsaszerű hal. Az említett lények közös sorson osztoznak, élőholt formában szolgálják teljes rothadásuk és szétesésük percéig a Lutarnita Boszorkány Lovagrend nagymesterét és kalandozótársait.

A kötet végére teljesen megszerettem ezt a világot és a történet minden szereplőjét. Egy újabb olyan kalandot hagytam a hátam mögött, amelyen még akkor is elmélkedtem, amikor éppen nem olvashattam, mert az élet ügyes-bajos dolgai azt nem engedték. Szerintem ez egy jó történet igazi jele, az ember magával viszi gondolatban a szereplőket a buszra, vonatra, munkahelyre, fürdőkádba, és arra vár, mikor folytathatja az olvasást. A kalandok közepette a sorok közé beékelődik a világ története, és az újrakiadásnak és átszerkesztésnek hála egy sereg utalás és hivatkozás olvasható a lábjegyzetben, amely biztosít minket arról, hogy van tovább Kullgan kalandja után is. A molyos adatbázis szerint kilenc könyv vár még arra, aki mélyebben el akar merülni Eric Muldoom világában, és akkor még nem beszéltem arról a tekintélyes számú novelláról, melyek elszórva várnak minket a magyar nyelven megjelent fantasy antológiákban. Tehát van még mit olvasni annak, akinek felkelti az érdeklődését Fekete Kullgan kalandja. Én személy szerint szeretnék még jó pár Ammerúniában játszódó kaland részese lenni. 

9/10

*https://www.fantasycentrum.hu/sites/default/files/lidercfeny_akf_200905.pdf