A 2019-es Könyvfesztivál egyik díszvendége a fantasztikus irodalom kedvelői számára igazi hívószó volt a rendezvény meglátogatására. John Scalzi neve ma egyet jelent a könnyen befogadható, a sci-fi hőskorának fontos elemeit ötletesen újrahasznosító történetekkel.
A Vének háborúja-sorozattal hírnevet szerző amerikai író igazán szerencsés pozícióan van: 2015-ben tíz éves, 13 regény megírására kötelező szerződést kötött a Tor Books kiadóval. A most megjelent Pusztító tűz a szerző új űropera-sorozatának második darabja, mely az Egyesülésnek nevezett galaktikus birodalom végnapjait dolgozza fel a maga szabadszájú stílusában. Éppen emiatt már az első részt is gyakran az a vád érte, mely szerint a történet sablonosságát irodalmi szövegbe nem illő, hétköznapi káromkodással próbálja "eladni" és kitölteni. A Pusztító tűz továbbviszi a már ismert eseménysort és követi nemcsak az obszcenitás mesternőjének történetszálát, hanem a tragikus körülmények hatására a birodalom emperátorává emelkedett uralkodónő hivatali- és magánéletét is.
Az összeomló birodalom nem volt ugyan tökéletes regény, de kiegyensúlyozottságát nem sikerült a második részre megtartani: mivel a történet szerint az Egyesülés különböző bolygórendszereit összekötő féreglyukszerű képződmény, az Ár pusztulófélben van, a gyarmatosított területek és ipartelepek közötti csillagközi utazás is veszélybe kerül. ez kellő számú politikai válságot fog okozni a közeljövő során, így a birodalom uralkodónője megbízza az Ár fizikájának szakértőit, hogy találjanak megoldást a problémára, illetve legyenek segítségére akkor, amikor a nép elé kell tárni a hamarosan bekövetkező összeomlást.
Ez a nagy ívű történet számos mellékszállal és leágazással jár, és fog járni az elkövetkező kötetek során is. Míg az összeomló birodalomban megismerhettük az egymással rivalizáló nagy nemesi házakat, valamint ellátogathattunk a Mezsgyére, a birodalom központjától távol eső gyarmatbolygóra, melyet hamarosan rendszeren kívülivé tett az összeomló Ár járata, addig a folytatás sokkal inkább az összeomlás következtében kialakuló politikai játszmákra koncentrál, némi kalanddal fűszerezve. A Pusztító tűz nem akar technológiai megoldásokat kínálni, nem akar mindent megmagyarázni, csupán a képzelőerőnk használatát kéri, és ki nem mondott elfogadását annak, hogy az eseményekre van logikus magyarázat, sorrendjük pedig egy előre megkomponált világhoz tartozik (de a nagy egészet majd akkor fogjuk látni, amikor minden szériába tartozó kötet megírásra és kiadásra került). Ha elfogadjuk, hogy Scalzi sajátos humorával, kevés leírással fűszerezett, cselekményközpontú történetmesélésével végigvezet minket az események sorozatán, akkor jól fogunk szórakozni. Ebben az olvasási stílusban még az sem lesz olyannyira zavaró, hogy a Lagos-ház örökösnőjének mocskosabb a szája, mint valaha, hogy az összes főbb pozíciót nők birtokolják, és hogy a politikai intrikák hagyományaihoz híven vannak szereplők, akik mindig két lépéssel előrébb járnak, mint riválisaik, ezért minden cselekmény kapcsán várható, hogy hamarosan megérkezik a reváns illetve a válaszreakció.
Az elnőiesedett szereplők kapcsán azért felmerül a kérdés, hogy vajon tudatos döntés-e a szerző részéről a nők előtérbe helyezése, és nem egyfajta trendi kompenzáció részét képezik-e, amellyel a közelmúlt átalakulóban lévő karakterképítését támogatja meg a női nem javára az évtizedekig tartó férfiuralmat követően. Ha az angolszász fantasztikus díjazási és jelölési statisztikákat vesszük alapul, az elmúlt években ugrásszerűen megsokszorozódott a női szerzők száma. Ezzel egyetemben a női főhősök is éppen reneszánszukat élik, ám jelen korunk regényalakjai már kiléptek a védelemre szoruló, vagy túlzott amazonként ábrázolt nők köréből, és ezt a fejlődési és újraértelmezett ábrázolási kérdést Scalzi női karakterei is remekül lekövetik. Bár túlsúlyba kerültek az Egyesülés-széria második kötetében, de emberi jellemzőik nem törpülnek el a történetben betöltött funkcióik mellett. Érző, aggódó, harcoló, igazságot kereső és néha kétségek között gyötrődő karakterek mind. Tőlük lesz az egyébként toposzokat újrahasznosító, gyakran magyarázatok nélküli világ élő és átélhető, ez pedig nem kis írói bravúr, akárhonnan nézzük.
8/10
A kötetet az Agave Kiadó jóvoltából olvashattam el.
