Közel egy évtizedes kihagyás után tért vissza Tisza Kata az irodalmi életbe, ám ezúttal maga mögött hagyta a prózát, és igazi nőversekkel pakolta tele legújabb kötetét. A sorokból és képekből csak úgy árad a nőiesség, az anyaság, és a csalódott feleség többszörös szólama. Különösen fontos, és mintegy mozgatórugója a kötetnek a szerző életében bekövetkezett változás: egy házasság zátonyra futása, majd az ezt követő válás. Az újrakezdéshez nyújt mindazoknak segítséget az önterápiás céllal megszületett valamennyi vers. "Nőanya voltam / szenvedő nő / gyászoló nő / örömnő / örömanya" - írja Tisza Kata, hogy eztán öt cikluson keresztül részletesen elemezze eme stációk pillanatait. A gyász feldolgozásának öt alappillére megfeleltethető a válás traumáján átesett lírai én gyászterápiájának. Versekkel, (keserédes, mélyről jövő lelki gyakorlatokkal) való kísérletezés, egy igazán tartalmas kötet. Központja a rögzített emlékezet, „csókja” pedig a líra. Karakteres élményt nyújt, kitálal az átélt dolgokról, a szépen indult, majd szenvedésbe fordult házasságról, amely „[…] világban / minden csak látszat”, ahol a nő töredelmesen bevallja, hogy miért „[…] nem tudtam / kettőnk lenni / egymagam”.

Az önostorozáson túl hamarosan megjelennek a legmélyebb gyászfájdalmak képei és a feldolgozásukra tett kísérletek, ahol a szerző már bőven túljut az elviselhetőség határán, ezért kénytelen radikális módszerekkel fegyelmezni, mint aki "önmagát lidokainná tette / nem érez / nem fáj / nem létezik". Itt, a kötet érzelmi mélypontján jogosan vetődik fel  kérdés, hogy vissza tudja-e hozni magát (és olvasóit) a kialakult mélydepresszióból? Végül felül emelkedik-e a fájdalmakon az új életbe vetett remény és hit? Annak ellenére, hogy még a környezettel és az előítéletekkel is meg kell küzdenie, lassan elhárulnak a gyászoló elől az akadályok: "úgy élem túl / a saját fogságomat / hogy verseket írok / a szoba falára". E terápia során pedig eljutunk egy felismerésig, ami feloldozza a szenvedőt a felelősség némely része alól, hiszen megvallja végre, miszerint "a hazugságot hordtam a szívem alatt / könnyeim a hazugság miatt folytak", így végre esélyt kap rá, hogy a gyógyulás útjára lépjen, amit végül önmaga is felismer: "akkor láttam először a szépségem a mások pillantásaiban / akkor éreztem a lépésem a lábaimban / akkor éreztem magamat magamnak". 

Tisza Kata terápiájának lényege az elfojtott érzelmek szabadon engedése, a feszültségoldás, hiszen "ürül a lélek a síráskor / [... ] ezért hát sírjatok / sírjatok születéskor / sírjatok halálkor / sírjatok mindig / ha szerelmet láttok". Ősi bölcsesség ez, hiszen "minden sírásnak helye lesz / sírás még nem ment kárba / öt sírás egy állójegy a mennyország kapujába". Az elválásba, a bánatba belehalni, aztán az élő gyászból kigyógyulni - erre tanít meg minket a sok, sajnálatos módon cím nélküli gondolatsor, mint egy könnyekkel és élettel teli érzelmi hullámvasút. 

8,5/10

A kötetet a Scolar kiadó jóvoltából volt szerencsém elolvasni.