A második részben egyre távolabb kerülünk az Incal-projekt szellemi bázisául szolgáló, soha meg nem valósult Dűne-filmtől, homokférgek, fűszer, dögös Kyle MacLachlan sehol, az itteni főszereplőnek, John Difool-nak pedig csak annyi köze van Stinghez, hogy ugyanolyan lenge kisnaciban rohangál a színen, mint kedvenc rocksztárunk a mára már legendássá vált filmben, de összességében lássuk be, ez már egy nagyon más sorozat. Van egy éppen most újraklónozott császárunk, aki nem viseli túl jól, hogy pont most kel fel ellene a nép, amikor élvezni akarná szép új testét, de nincs szerencséje, menekülnie kell, akárcsak John Difool-nak, akit a technopápa készül éppen átadni az enyészetnek. Az Incal pedig csak nem akar segíteni, nincs mit tenni, maradnak a barátok és a saját ötletek az egyre halmozódó problémák megoldására. Az első rész sokkal hangulatosabb volt, ez viszont jóval sötétebb és akciódúsabb, váratlan fordulatok tömkelege sorjázik előttünk a soványka 48 oldalon. Még mindig nagyon drága a kicsike (4.990 Ft), de a helyzet az, hogy annyira rabul ejtett az Incal-univerzum az első résszel, hogy ezúttal nem csináltam magamnak ebből problémát (ennél sokkal nagyobb hülyeségekre is költöttem már sokkal több pénzt), réges-régen előrendeltem, és sprinteltem a könyvesboltba, amint megkaptam az emailt, hogy megérkezett a drága. Alig vártam, hogy kicsomagoljam a nem éppen kisalakú képregényt, és belevessem magam a kalandokba, és nem csalódtam, sokkal mélyebb rétegeit ismerhettük meg a történetnek, mint eddig, miközben még mindig nem derült ki teljes mélységében, hogy mi is ez az egész Incal, és miként lehet megmenteni ezt a velejéig rothadt világot a teljes pusztulástól. Viszont innen csókoltatom az alkotókat, mert már megint olyan függővéget írtak, hogy kaparhatja a falat szegény olvasó, amíg megjelenik a következő rész (ami remélem, minél hamarabb lesz). Összességében a remek kezdés után kiváló lett a folytatás is, jó, hogy végre eljutott hozzánk a különleges hangulatú, mocskosan fantáziadús sorozat, amely még mindig csak felnőtteknek ajánlott.

A technopápa éppen arra készül, hogy elpusztítsa a John Difool-ban leledző fényes Incalt és egy ún. árnytojással amúgy mellékesen végleges sötétségbe borítsa a világot. Azonban a madárka szerencsére időben érkezik, és jól megmenti John-t, hogy aztán még rosszabb helyzetbe kerüljenek. Nincs elég bajuk, még a Metabáró is feltűnik a színen, de ez még semmi, a császár ellen is felkelés szerveződik, hogy aztán addig fajuljanak a dolgok, hogy az ellenségeknek össze kelljen fogniuk a túlélés érdekében...

Már a borítón is látszik, hogy ennek a résznek teljesen más lesz a hangulata, mint az előző résznek, mélyül a noir és a dráma, az eddig sem habos-babos világról egyre jobban kiderül, hogy mennyire feslett a csillogó felszín alatt és a császár mennyire súlytalan figura annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi, hogy ő az uralkodó. Pedig nagyon messze van ő az igazán komoly játékosoktól és minden valószínűség szerint halvány lila gőze sincs, mi a játszma tétje, és milyen ősi erők játékszere. Aztán amikor az olvasó már azt hiszi, hogy beazonosította a császár szerepét ebben az egyre bonyolultabb történetben, jól meglepődik. És pont ez a legnagyob erénye ennek a sorozatnak, mindig van egy olyan fordulat, amitől a feje tetejére áll az egész sztori, amikor már azt hiszed, érted, mibe csöppent bele veled együtt John, rájössz, hogy halvány lila gőzöd sincs róla, és ez nagyon izgatja a fantáziádat. Mindehhez társul egy teljesen egyedi univerzum, amelyről egyre jobban látszik, hogy milyen alaposan került kitalálásra, és egy olyan dögösen fekete hangulatú sztori, amelyen simán besír az, aki kedveli ezt a stílust.

Nem a testi pőreség miatt nem való ez a sorozat gyerekeknek, hanem azért, mert egy nagyon is felnőtt történet, amelyben van ugyan jellemfejlődés (bár én még mindig nem látom a főszereplőben a potenciált arra, hogy egyszer tényleg meg fogja menteni a saját világát), mégis elsősorban egy erősen rothadó társadalom teljes szétcsúszását mutatja meg, nem kevés erőszakkal - és rengeteg gyilkos iróniával, főleg a média területén - , nem éppen tündérmese szinten. Az egyre jobban forró indulatok elszabadulnak a bolygón, a különböző fajok egymás ellen fordulnak, a természettel senki sem törődik, mindenki saját kis harcát vívja saját magával, a túlélésért és a hatalomért. Aztán a legváratlanabb helyen és időpontban kiderül, hogy most aztán tényleg nagy a baj, ha nem fog össze minden oldal, senki sem fog nyerni, és innentől kezdve lesz igazán érdekes a történet, amelyet természetesen pont a legizgalmasabb résznél hagytak abba az alkotók. Értem én, hogy ennek így kell lennie annak érdekében, hogy biztosan megvegyük a sorozat következő darabját is, de ez akkor sem fair!

A harsány és színes Marvel és DC-képregények tengerében nagyon jól tud esni egy ilyen noir-os-filozofikus hangulatú sorozat, amelyen jól lehet szórakozni, de el is gondolkodtat. Egy éppen atomjaira hulló világ lemélyebb bugyraiba nyerhetünk bepillantást, amelyből azonban mégis sugárzik a remény, hogy kell lennie valaminek, ami kivezeti a fényre a lakókat ebből a pöcegödörből, amelyet hívhatunk akár Incalnak is. Egyáltalán nem szerethető ez a sorozat, sőt, időnként felfordul az olvasó gyomra attól, amit lát és olvas, és mégis annyira emberi az egész, egy bosszantóan találó tükör ez a sorozat arra az egyre jobban elidegenedő világra, amelyben élnünk rendeltetett. Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem vagyok képregény-fan, nagyon megkedveltem ez a sötét tónusú sztorit, amelynek egyre kíváncsibb vagyok a végkifejletére. Jó lenne tudni, mennyit kell még aludni a következő részig, mert nagyon furkálja az oldalamat, hogyan fognak kimászni hőseink abból az eléggé halálosnak kinéző slamasztikából, amelybe kerültek... Mondom én, hogy jó kis sorozat ez!

10/10