Néhány nappal ezelőtt különleges élményben volt részem, amikor a megjelenés napján elmentem az új Dan Brown-könyvért. A könyvesboltban kora délután tömegnyomor volt, a nem kicsit fáradt, ettől függetlenül nagyon kedves eladó reflexből kérdezte, hogy én is az Eredetért jöttem-e, majd nekifogott, hogy előkeresse a nevemre szóló számlát abból a rengeteg papírból, amely a hegyekben álló könyvek tetején várt a sorsára. Őszintén szólva egyáltalán nem vagyok Dan Brown-fan, csak megszokásból jegyeztem elő az éppen aktuális könyvet, hiszen eddig minden kiadványa megvan, nem akartam megszakítani a hagyományt. Nem is terveztem, hogy azonnal belefogok a könyvbe, de a könyvesboltban tapasztalt felfokozott várakozás rám is átragadt, hirtelen rámtört a kíváncsiság és amint hazaértem, estem is neki az Eredetnek, és viharsebesen le is tudtam. Amint letettem a könyvet (amelyen jól szórakoztam, annak ellenére, hogy a közelében sem volt a korábbi Langdon-kalandok színvonalának), kitört rajtam a nosztalgia, és azonnal látnom kellett a Da Vinci-kódot, amely annak idején hatalmas élmény volt a számomra, addig azt sem tudtam, ki az a Dan Brown, de imádtam a filmet, ezért elolvastam az író könyveit is. Óriási hisztéria alakult ki körülötte, nem véletlenül vitték később filmre az Angyalok és démonokat, valamint az Infernót (amelyet nálunk forgattak, és annyira tetszett az írónak Budapest, hogy beleírta az új könyvébe is), amelyek azonban nem tudták megismételni az első rész sikerét. Ehhez képest hatalmas döbbenet volt számomra, hogy egykori nagy kedvencem valójában egy teljesen közepes alkotás, amely nyomokban sem éri el a könyv színvonalát, egy látványos kalandfilm, nem több. Ron Howard szokásához híven egy tisztes iparosmunkát adott ki a kezéből, amelyen nem unatkozunk, de olyan nagyon nem is vág bennünket földhöz.

Robert Langdon (Tom Hanks), a harvardi egyetem professzora éppen Párizsban tart előadást, amikor a rendőrség megkeresi azzal, hogy legyen segítségükre egy gyilkossággal kapcsolatban, amely a Lourve-ban történt. Hirtelen feltűnik a színen Sophie Neuve (Audrey Tautou), aki tájékoztatja arról, hogy nagy veszélyben van, mert a nyomozás vezetője, Fache kapitány (Jean Reno) meg van győződve arról, hogy ő a gyilkos. Menekülniük kell, miközben folyamatosan rejtélyekbe ütköznek, amelyeket meg kell oldaniuk, hogy megtudják a Szent Grál titkát...

Emlékszem annak idején megbűvölten figyeltem a filmvásznat, észre sem vettem a majdnem háromórás játékidőt, együtt lélegeztem a történettel, úgy kedveltem az egészet, ahogyan van. Aztán elolvastam a könyvet, és rájöttem, hogy az jobb, de ettől még mindig tetszett a filmadaptáció, szép emlékeket őrzök róla, olyan igazi kalandhangulata volt, mint gyerekkoromban az Indiana Jones-sorozatnak. Történelemrajongóként természetesen tudtam, hogy ez csak fikció, Dan Brown legnagyobb erőssége az, hogy mesterien keveri a valóságot a kitalált elemekkel, olyannyira, hogy a végén még egy hozzám hasonló szkeptikus is elgondolkodik egy hangyányit azon, hogy vajon tényleg igaz lehet-e az a Szent Grál magyarázat, amelyet az író elénk tárt. Összeesküvés-elméletekben a szerző verhetetlen, ráadásul nagyon szórakoztatóan ír, még most is, pedig már túl van a csúcsformáján. Valószínűleg már a bemutató idején feltűnt volna, hogy nem is annyira jó ez a film, ha olvastam volna a könyvet, így azért kicsit mellbevágott, hogy annak idején mennyire túlbecsültem Ron Howard munkáját.

Tom Hanks nem nagyon tudott mit kezdeni a karakterével, tisztességen letudta a szerepet, de ennyi és nem több, ami tőle azért elég kevés, ahogyan Audrey Tautou is tökéletesen semmitmondó alakítással örvendeztetett meg bennünket, és egyáltalán nem működött a kémia a főszereplők között. Jean Reno, Paul Bettany és Ian McKellen mentette a menthetőt, de igazán emlékezetes jelentből csak Bettany-nak jutott néhány. A sztárparádé ellenére nem sikerült igazán élettel megtölteni a vásznat, a kaland pergett, ahogyan az kellett, de a szív és a tartalom elveszett valahol útközben. Hans Zimmer zenéje az egyetlen, amelyre nem lehet panasz, a mester hozta a tőle elvárható szintet, rengeteget tett hozzá a filmhez.

A kezdő képsorok még mindig figyelemfelkeltőek, de aztán egyre jobban érződik, hogy a látványos kalandok mögött nincs valódi izgalom, nagyon szájbarágósan mutatják be az összefüggéseket az alkotók, így a katarzis elmarad, és a a végére kicsit unalmassá válnak az áttűnéses jelenetek, nyilván ma már sokkal fejlettebb a CGI, mint akkoriban, de akkor is lehetett volna kicsit több kreativitást vinni a képsorokba, mert a sokadik ismétlés kezdődő ásításba torkollik. Sok év kihagyás után akad néhány meglepő fordulat, de összességében mégis egy hosszúra nyúlt közepes kalandfilmet kapunk, amelynek maximum a közepéig tart ki az izzás, utána lassan, de biztosan unalomba fulladnak az események.

Saját korának egyik legnagyobb filmsikerét újrázva nem kicsit éri csalódás az egykori rajongót, de egyszeri szórakozásnak még mindig elmegy ez a nem túl rövid (majdnem három órás) alkotás, amely egy teljesen közepes darab, arra viszont tökéletes alkalmas, hogy kihozza belőlünk a kalandvágyat és a rejtélyfejtési mániát. Annak idején sokan utazták végig a történet ikonikus helyszíneit, vagyis a turizmusnak nagyon jót tett ez az alkotás, és nagyon remélem, hogy a minden bizonnyal megfilmesítésre kerülő Eredet - nek köszönhetően Budapestet is sokan meg akarják nézni személyesen, de mivel az alkotógárda állandó, nem hiszem, hogy a Ron Howard-Tom Hanks páros túllépne a tisztes iparosmunka keretein, vagyis ne várjunk tőlük maradandó darabot. Kár, mert Dan Brown könyvei jók, érdemes rájuk szánni az időt, a filmadaptációkat pedig úgyis megnézzük, bár egyre inkább megszokásból, nem igazán várunk már tőlük semmi eget rengetőt, ami valahol nagyon szomorú.

6/10

A Da-Vinci kód teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán