„Egyre szexisebb vagy, férfiállat, mondták már?”. „Neked mi a legfontosabb egy nőben? Hát, azt szokták mondani, hogy a humorérzéke, de nálam a mellméret a döntő.” Romantika Mike Myers-módra. Annak ellenére, hogy méretes bukás volt annak idején ez a vígjáték, mégsem merült feledésbe, köszönhetően a benne fellelhető eszméletlen szövegnek, amelytől még ennyi év után is heveny nevetőgörcsöt tud kapni a néző. A műfaj horrovígjáték, amely azonban inkább egy nem kicsit abszurd romkom, amelyben a sorozatgyilkos csak a végén jelenik meg, de akkor nagyon hatásosan. Elég zakkant egy film, de Mike Myers-hez képest meglepően romantikusra sikeredett, amelyben emberünk a saját stílusában udvarol a szívét megdobogató hölgynek: „Ha valaki olyan gyönyörű, mint te és még agya is van, az nem fair.” Valamint balettáncol, szerenádot ad, és megannyi más bolondságot követ el, hogy megnyerje a lány szívét, akivel azonban nincs minden rendben. Az eredeti forgatókönyvbe elég rendesen belenyúlt a főszereplő, a saját képére formálta a szerepet, erősen érezhető a filmben a stand up-hatás, a sok éves Saturday Night Live – gyakorlat megtette a magáét, melynek eredményeként olyan egysorosok születtek, mint: „Két szó: terápia”. Ugyanakkor pont ez a legnagyobb problémája is a filmnek, a poénokat alárendelték a történetnek és a karaktereknek, így nem igazán áll össze egy egységes kép, ha nem is esik szét a végére teljesen a sztori, de azért megmarad a hiányérzet. Vicces és szórakozató alkotás, de elmarad a legjobb Mike Myers-filmek színvonalától. Egyszeri kikapcsolódásnak még ma is tökéletes választás.
Charlie (Mike Myers) bohém költőként éli világát San Fransiscóban, és elég zűrös magánélete, mert amint közel kerül egy lányhoz, a legelborultabb kifogásokra hivatkozva szakít velük. Aztán egy nap találkozik Harriett-tel (Nancy Travis), a bájos hentessel, akivel nagyon jól alakulnak a dolgok, de aztán Charlie a fejébe veszi, hogy ő egy sorozatgyilkos, aki az összes férjét megölte. Ennek ellenére eljutnak a nászéjszakáig, amely elég horrorisztikusra sikeredik…
Myers két szerepet is játszik a filmben, bár eredetileg csak a főszerepet vállalta el, de annyira jól hozta az olvasópróbákon az apuka szerepét, hogy végül azt is ő személyesítette meg. A skót gyökereire nagyon büszke Stuart nem marad el szövegelésben a fiától, az „asszonyállat, hátrább az agarakkal”, „Akkora a fejed, mint egy bolygó saját légtérrel” sem semmi, de az igazán felejthetetlenre a „Taszajtsunk be, hej!” sikeredett. Az anyuka méltó párja, tényként kezeli egy szennylap híreit, de minden furcsaságuk ellenére nagyon meghatóan vall szerelmet neki a férje a harmincadik házassági évfordulójukon. Charlie barátja, Tony, a rendőr halálosan unja a munkáját, amelyben a bürokráciáé a főszerep, nem az izgalmas nyomozásé, ráadásul a főnökét is neki kell nevelnie, mert túlságosan megértő, és képtelen arra, hogy Tony fogalmai szerint eléggé férfiasan utasítsa őt munkára. Szóval szép kis kompánia gyűlt össze itt, akik remekül szórakoztatnak bennünket, és akkor Harriet-ről és a húgáról még egyetlen szót sem ejtettünk.
A horrorszál csak érintőlegesen van jelen a filmben, inkább csak a végjátékban válik hangsúlyossá a műfaj, de akkor is a viccesebb formája, bár a végső fordulat eléggé meglepő (pláne, hogy ha jobban belegondolunk, semmilyen dramaturgiai előkészítettsége nem volt, de ez már tényleg szőrszálhasogatás). Sajnos pont a történet végkifejlete válik súlytalanná, pont azért, mert a poénözön közepette nem sok figyelmet fordítottak az alkotók a karakterekre és a történet ívére, ráadásul eléggé össze is csapták a nászéjszaka történéseit, kifogyott a szufla, kellett volna még egy-két látványos csavar a végére, és akkor talán fel is kerülhetett volna a skót dicsőség falára ez a jobb sorsra érdemes alkotás.
Mike Myers duplán is remekel a filmben. Charlie-ként a romantikus oldalát is megmutatja a nézőknek, a hentesbolti jelentek különösen megragadóak, itt látszik igazán, mennyire jól értik egymás morbid humorát a fiatalok. A saját apjaként a rengeteg smink és a durva modor alatt egy családját a maga módján nagyon is szerető férj és apa portréja rajzolódik ki előttünk. Nancy Travis kedvesen vicces, ugyanakkor mindvégig van egy sötét árnyalat a karakterében, amely miatt komolyan elgondolkodunk azon, hogy tényleg ő-e a sorozatgyilkos. Anthony LaPaglia a macsónak kinézni próbáló rendőr szerepében fergeteges, Amanda Plummer sajnos nem kapott elég lehetőséget arra, hogy kihozzon mindent a karakteréből.
Érdekes, hogy saját korában elég csúnyán megbukott az alkotás, a 20 millió dolláros költségvetésből csak 11 millió dolláros bevételt sikerült összehoznia, aztán az évek során lassan kultfimmé vált, amelyből máig lehet olyan poénokat idézni, mint „ez nem kapu, hanem kupaccino”, én már a bemutatója idején is ugyanolyan istenien szórakoztam rajta, mint most. Nem fogott az idő ezen a jó kis vígjátékon, amelyről méltatlanul kevés szó esik, érdemes adni neki egy esélyt!
7/10
Az Elbaltázott nászéjszaka teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.