A Mélységgel és A falkával elhíresült Nick Cutter fokozatosan egyre jobb és jobb horrorkönyveket ír - legalábbis az én véleményem szerint. Ez utóbbi kitételt azért vagyok kénytelen kihangsúlyozni, mivel a moly.hu felületén a szerző éppen leszálló ágban van, az ottani olvasói értékelések szerint legutóbbi, A szekta című kötete (a Mélységhez hasonlóan) nem igazán nyerte el a nagyközönség tetszését. A kanadai horrorszerző azonban az én szememben éppen ezzel a regénnyel bizonyította be, hogy igenis komoly trónkövetelője Stephen Kingnek.
Cutter ezúttal is alapvetően egyszerű, mondhatni sablonos elemekre húzta fel a történetét. A szerepjátékok által rojtosra koptatott alaphelyzetből indulunk ki, mely szerint néhány szedett-vedett "kalandor" (itt: zsoldos) pusztán anyagi indokokból vezérelve segítséget nyújt egy hölgynek. A küldetés az, hogy az Ellen nevű megbízót el kell juttatni egy új-mexikói vallásos kommunába, név szerint Little Heavenbe, hogy a nő meg tudjon bizonyosodni arról, hogy az ott tartózkodó, rég nem látott unokaöccse jól van. Az események persze nem mennek simán, mivel az erdőben, ahol a szekta található, torz szörnyetegek állnak őrt, ráadásul a kommunában álló emberek is furcsán viselkednek, mintha gonosz befolyás alatt állnának...
Mindez azonban csak a szinposzis egyik fele, a történet ugyanis két síkon zajlik: a fentebb vázolt fő szál 1966-ban játszódik, míg a másik síkot az 1980-as események képezik, ahol hőseink, már mint kiégett, levitézlett figurák próbálják meg összeszedni magukat azért, hogy visszaszerezzék egyikük elrabolt lányát. A két idősík közül a '66-os történések a dominánsak, a későbbiek inkább csak kiegészítik és keretbe helyezik a fő sztoriszálat.
Cutter rögtön a legelején felrázza az olvasót, mégpedig az iszonyat vagány főszereplők bemutatásával... akik egyáltalán nem jófiúk. A történet középpontjában három önző, kicsinyes, antiszociális, törvényenkívüli figura áll. Mindhárman komoly defektusokkal küszködnek: Micah egy félszemű, hidegvérű, könyörtelen alak, aki sokszor mintha csak egy gép lenne; Eb királynői angolsággal beszélő, különc fekete fickó, csaló, rabló és gyilkos egy személyben; Minerva pedig egy bosszúszomjas "amatőr" fejvadásznő, aki minden percben Eb megöléséről álmodozik, nem mellesleg (1966 után) fizikailag képtelen meghalni.
A kötetben szereplő többi figura sem igazán tekinthető ép karakternek, szinte mindenki sérült (Ellen, a megbízó arca is összeégett), vagy sötét titkokat rejteget (pl. a vallási közösséget vezető Tiszteletes igazi elborult szektavezér, egyenesen Jim Jonesról mintázva), netán túl buta ahhoz, hogy helyesen cselekedjen (Virgil, a Tiszteletes "katonája" ilyen). A szektások könnyen manipulálhatóak, soványnak és betegnek látszanak, a kommuna gyermekei pedig a szabadidejükben kisállatokat is kínoznak... a kötetben több tucatnyi formában jelenik meg az emberi tökéletlenség.
Kiégett és gyilkosokká degradálódott pisztolyhősök, rovarokat kínzó gyerekek, erőszakos vadnyugati világ: mintha csak Sam Peckinpah Vad banda című westernje idéződne meg a kötetben. Tudjuk, hogy Cutter nagy példaképe, King is sokat inspirálódott a westernekből (elég csak a Setét Torony sorozatra gondolni), így nincs benne semmi meglepő, hogy Cutter is meglépi ezt.
Azonban ez mégiscsak egy horrorkötet, tehát néhány pisztolypárbajnál sötétebb és véresebb dolgot is vár tőle az olvasó. Meg is kapja, tekintettel arra, hogy a természetfeletti már az első pillanatban egyértelműen ott van a történetben. Az erdőben megbúvó gonosz erő furcsa, A dologba illő szörnyetegekké gyúrja össze a vadon állatait, az arra hajlamos emberek elvesztik a józan eszüket, és még ott van a titokzatos, hosszúlábú, furulyás lény is, aki gyerekeket csal magával az erdőbe... legutoljára Joe Hill NOS4A2-jában pörgött ilyen félelmetesen a dark fantasy gépezete. És ami magát a kőkemény horrort illeti, Cutter már az előző regényeiben is ügyesen bánt a testhorror eszközeivel, és itt sem vall szégyent. Például az Eli nevű fiú hóna alól kirajzó legyek olyan érzékeletesen vannak leírva, hogy az már tényleg taszítóan hat az olvasóra. Még mérgezés sem volt soha olyan iszonyatos, mint ebben a kötetben, a démoni eseményeket irányító rémség (az Atya) szokatlan megjelenése és leírása pedig végképp be fogja tenni a kaput a gyengébb idegzetűeknél. Félni ugyan csak ritkán fogunk a regény olvasása közben, undorodni viszont majdcsak minden fejezetben!
A western, a dark fantasy és a horror palettájából összeválogatott elemekből felépülő történet a felszín alatt, gondolati síkon a gonoszság mibenlétét és megjelenési formáit vizsgálja. Cutter szerencsére nemcsak egy elvont, önmagáért való fogalomként tekint a gonoszságra, ami a jóság ellentéteként ördögi machinációk révén szűrődik be a világunkba (bár az Atya alakja ezt képviseli), hanem esendő emberi hibákból fakadó jelenségként is. Álláspontom szerint ez utóbbi aspektus az igazán érdekes. Az Atya és a furulyás lény azért gonoszak, mert a természetük ezt diktálja, ez tiszta sor, ők olyan lények, akik akár H. P. Lovecraft köpönyegéből is előbújhattak volna. Viszont az emberi gonoszság, na ez már egy más tészta. Eb gonoszsága például abból fakad, hogy nem akar "levágásra szánt malac" lenni: öl és megfélemlít, nehogy őt öljék vagy félemlítsék meg. A Tiszteletes gonoszsága régóta elfojtott vágyaiból és kicsinyes hatalomániájában gyökeredzik. Vajon az is gonoszság, amit a megmenteni kívánt unokaöcs apja, Reggie művel, aki gyáván elfordítja a fejét a letagadhatatlan szörnyűségek láttán? És az gonoszság, amikor Micah kívánsága (vagy helyesebben inkább a "szíve vágya") nyomán egy ember lényegében élőhalottá változik? Cutter világnézetében az emberi gonoszság a legtöbb esetben a múltunkból fakad. Vajon jóvá lehet-e tenni a múltban elkövetett vétkeinket? A szerző természetesen nem ad egzakt válaszokat, de írása elgondolkodtató, és alapvetően tiszteletre méltó, nem pusztán szórakoztatási igényeket kielégítő vállalkozás.
Cutter egyébként szokás szerint magával ragadóan, pörgősen ír, és ezúttal - tőle szokatlan módon - egyáltalán nem fukarkodott a lövöldözős-rohanós-lángszórózós (kissé ponyvaízű, de igen élvezetes) akciójelenetekkel sem. Szerencsére már nyoma sincs írásában a Mélységben még eltúlzottan használt, hatásvadász módon túltolt írói megoldásoknak. A regény írástecnikai szempontból nagyon rendben van, az olvasó egy ügyesen papírra vetett szöveget kap, melyben megfelelően érvényesülnek a dramaturgiai szempontok is.
Nem szóltam még a magyar kiadásról, amivel kapcsolatban kissé vegyes érzéseim vannak. A minimalista borítóval - ami lényegében az eredeti külzettel azonos - nem tudtam kibékülni, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Adam Gorham picit Tony Moore-t idéző, képregényes hatású illusztrációi viszont hangulatosak voltak, nekem egyébként is szívem a csücske, ha egy regényben vannak illusztrációk is. Bosnyák Edit fordítása alapvetően jól sikerült, ám meglátásom szerint a furulyás lény találós kérdéseinél nem sikerült zökkenőmentesen átültetni a rejvényeket magyarra.
Az olvasás során mind a két idősíkban zajló történet kapcsán, mind pedig az univerzális Gonosz szerepeltetése miatt beugrott számomra Stephen King Az című kötete (tudom, legutóbb a Ház a tó mélyénnél is beugrott, ez most így jött ki). Azt nem állítom, hogy Nick Cutter új könyve megugraná e klasszikus horrorregény szintjét, de mindenképpen ambíciózus és értékes próbálkozás arra, hogy a horror mondjon is valamit, ne csak öncélú rémisztgetésről és zsigerszaggatásról szóljon.
9/10
A kötetet az Agave könyvkiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni
