Kétszáz éve született Arany János, naná, hogy megjelent róla egy életrajzi könyv, mikor, ha nem most? De mégis mi olyan lehet benne, amit nem vertek bele a buksinkba a suliban a nagyszalontai születésű költőről, és ha már egy picit megkoptak az emlékeink róla, ott a net, akármikor utána lehet olvasni, milyen pluszt adhat egy könyv? Jómagam is ezen morfondíroztam, és őszintén megmondom, ha nem mostanában kerül a kezembe egy jó életrajzi könyv a Könyvmolyképző Kiadótól, amelyben meglepően jól kerül feldolgozásra Kincsem igaz története, valószínűleg eszembe sem jut a kezembe venni az ezredik Arany-életrajzot. Szerencsére ismét kellemesen meglepődtem, hiszen egyáltalán nem arról van szó, hogy száraz adatokkal untatna bennünket a szerző, ellenkezőleg, egy nagyon is életteli történetet mesél el, amelynek nyilván minden fontosabb mérföldkövét ismerjük tanulmányainkból, mégis emberközelbe tudja hozni Arany Jánost azáltal, hogy filmszerűen láttatja a sorsot, amely ennek a zárkozott embernek rendeltetett, aki idős szüleinek késői gyermekeként született, tisztes szegénységben nevelkedett, családjában elsőként komolyabb tanulmányokat folytatott, majd jegyzői hivatalt vállalt szülőhelyén, elvett egy dolgos árva lányt, született két szép gyermekük, élhetett volna békében és nyugalomban, de a költészet erősebb volt, és helyet követelt magának Arany János életében. Balladai lassúsággal folydogálnak az események, szaladnak a sorok, és egyre jobban meglepődünk azon, hogy ebben a látszólag csendes és megfontolt emberben valójában mekora belső tűz lobogott, és mennyire nem hitt a saját tehetségében. Kár, hogy ez a szépen megírt történet a végére túlságosan felgyorsul, felületessé válik, elvész az ereje, a lendülete, nagyon remélem, hogy a folytatásban (mert ebben a részben csak 1849-ig jutunk el az életrajzban) kiküszöbölésre kerül ez a bosszantó hiányosság.

Arany György sokáig nem meri elhinni, hogy tizedik gyermeke, a nem túl acélos testalkatú János életben marad, hiszen előtte nyolc testvérét veszítették el, rajta kívül csak a legidősebb lány, a nála jóval idősebb Sárát nem vette el tőlük a Mindenható, aki már asszony és a saját gyermekét ringatja, mikor öccse megérkezett a tisztességben megőszült parasztember portájára. A koravén kisfiú hamar kitűnik éles eszével és műveltségével társai közül, tehetségének köszönhetően el is jut a debreceni iskolába, és már úgy tűnik, hogy révbe ér, amikor hirtelen úgy dönt, hogy ő bizony komédiás lesz. Szerencsére idős édesanyja még megéri, hogy a tékozló fiú hazatérjen,  de azt már nem, hogy jegyző legyen, és családot alapítson...

Mindig csodálkoztam azon, hogy lehet az, hogy a látszólag dögunalmasan józan és tisztes életet élő Arany János olyan érzelmektől izzó költeményeket vetett papírra, mint pl. a Toldi, de a balladáiban is dübörgött a szenvedély és a dráma. Erre most kiderül, hogy őtökéletessége időnként azért megtévedt, fellázadt saját maga ellen, otthagyta az iskolát, beállt színésznek, aztán persze viharsebesen rájött, hogy ez nem az ő világa, hazatért Nagyszalontára, és miután kicsit összeszedte magát, és kiheverte édesanyja halálát, a továbbiakban józan és okos életet élt. Amibe azért persze belefért a barátság a forrófejű Petőfivel és némi nemzetőrség az 1848-as forradalom idején (kíváncsian várom a további kilengéseket, mert a könyvben itt ért véget a történet). Feleséget is ésszel választott inkább, mint szívvel, hitvesével békésen élte a nyugodalmas hivatalnoki és gazdaéletet, amelybe azért szépen lassan befurakodott az irodalom is. Nagy erénye a könyvnek, hogy érzékletesen bemutatja azt a népi, paraszti környezetet, ahonnan a költő származott, amely józan gondolkodásúvá formálta, és amely olyan kimeríthetetlen tárháza lett később balladái, költeményei témájának.

Hosszú volt az út a nagyszalontai jegyzőségig és a Toldi sikeréig, a beteges kisfiú sokáig azt sem gondolta, hogy életben marad, szülei annyi gyermek elvesztése után már nem is reménykedtek abban, hogy öregségükre tényleg fel tudják nevelni kisfiúkat, akiről nagyon hamar kiderült, hogy gyenge egészsége miatt a paraszti munkára alkalmatlan, azonban észbeli képességei messze meghaladják a többi gyerekét. Szülei nem kevés nehézség árán iskoláztatták, korán el kellett kezdenie tanítani, hogy pénzhez jusson, mindenért keményen meg kellett dolgoznia. Miközben a fiatal Arany János sorsát követjük figyelemmel, megismerkedhetünk a korral is, amelyben felnőtt, és azzal, hogyan nyomta el magában hosszú évekig költői tehetségét, mert nem akart csalódást okozni többet a családjának a néhány hónapos színészi kicsapongás után. Aztán amikor révbe ért, nagy nehezen engedett a költészet hívó szavának és megértő felesége támogatásának hála a hivatali munka után kerített magának időt arra, hogy megírja a Kisfaludy Társaság pályázatára Az elveszett alkotmányt és a Toldit. És ezzel az ismeretlen vidéki költőt az egész ország megismerte, ő is ellátogatott néhányszor Pestre, kinyílt számára a világ, és egyre szűkösebbnek érezte tisztes, rendezett, ámde nem kicsit unalmas és földhözragadt életét.

Filmszerűen peregnek az események, mindvégig érdekes tud maradni a történet, pedig látszólag semmi különös nem történik Arany Jánossal, közben azonban zajlik az élete, csak olyan csendesen, magának valósan, amilyen a költő alkata volt. Mégsem unalmas egyetlen pillanatra sem a könyv, simán bele lehet feledkezni, nem tűnik soknak 430 oldal, tényleg sajnálatos, hogy a vége egy kicsit elsietettnek tűnik, de ennél nagyobb hibát nem tudok felróni ennek a jó kis könyvnek, amelynek ízes nyelvezetét legalább akkora öröm olvasni, mint Arany János műveit, látszik, hogy a szerző vette magának a fáradtságot, hogy beleássa magát a korba és a költő stílusába. Érdemes elolvasni, mert közelebb tudja hozni hozzánk Arany Jánost, az embert, akiről sok mindent megtudtunk az iskolában, de most megtanuljuk becsülni emberi nagyságát és költészetének erejét.

8/10

A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.