Legendás kultfilm, amely Cannes-ban is díjat nyert. Gothár Péter művét nem csak a szakma ismerte el, a közönség körében is nagy sikert aratott, amelyet én nagyon sokáig nem értettem, pedig csak túl fiatalon akartam letudni egy klasszikust, hogyan érthettem volna tinifejjel bármit is ebből a drámából, amelyhez Bereményi Géza írt forgatókönyvet, és Koltai Lajos kamerája varázsolta elénk a 60-as éveket. Fogalmam sincs, hogy egy ennyire rendszerkritikus alkotás hogyan jutott el anno a moziba, de ez ma már teljesen mindegy, a lényeg az, hogy kiválóan megragadta a rendező azoknak az éveknek a hangulatát. Kőkemény dráma, amelyet fáj nézni, mégis kár lenne kihagyni egyetlen képkockáját is, annyira mélyen talál a néző szívébe a nem is olyan távoli múltat felidéző film.
Amikor 1956-ban bevonultak az oroszok az országba, a Köves testvérek édesapja elhagyta az országot, ők pedig itthon maradtak édesanyjukkal, aki nem akart elmenni. Néhány év múlva, a 60-as években az idősebb fiú, Gábor (Pauer Henrik) az orvosira készül, a kisebbik, Dini (Znamenák István) a gimnázium padjait koptatja, próbál felnőni, és meg kell hoznia azt a döntést, hogy megy vagy marad...
Egy gimnazista szemén keresztül láthatjuk a 60-as évek világát, a tragédiákba belefáradó és a fennálló állapotokba lassan, de biztosan belenyugvó felnőttek harcát önmagukkal. Fájdalmas döntéseket kellett meghoznia az embereknek, vállalniuk kellett a döntéseik következményeit, miközben reménykednek, hogy legalább a gyerekeiknek nem kell az ő kompromisszumaikat megkötniük. Nagyon súlyosan tévednek, hiszen ők maguk mutatják azt a példát, amelyet előbb-utóbb ők is követni fognak. De mire idáig eljutnak az események, felnőnek a gyerekek, akik kezdetben nem teljesen értik, mitől félnek annyira szüleik, de rá kell jönniük, hogy a fizikai erőszaknál sokkal rosszabb az a lelki terror, amellyel együtt kell élniük azoknak, akik úgy döntöttek, hogy az országban maradnak.
Koltai Lajost nem véletlenül szokták a fény mesterének hívni, kiválóan tudta operatőri eszközökkel érzékeltetni a reménytelenséget, Bereményi Géza zseniális mondatokkal ajándékozott meg bennünket (Mindenkinek igaza van, még a szar is le van szarva ; éljenek a hülyék, ne legyen semmi; olyanok vagytok, mint a saját apátok és anyátok, stb). A súlyos drámát némi humor oldja időnként (pl. Gábor megégett popsija) de ettől még nem lesz kisebb a hatás, igazi időutazásban van részünk, apáink és anyáink fiatal éveit élhetjük át Gothár Péter filmjének köszönhetően. Nagyon könnyű azt mondani, hogy mennyien megbékéltek akkoriban a rendszerrel, de ez volt az ára annak, ha itt akartak élni, mert itt volt a család, a szerelem, a barátok, az élet. Előbb vagy utóbb, de mindenki megalkudott saját magával, és élt a lehetőségekhez képest a langyos posványban. De ő döntött így, és vállalta a következményeket. Más okokból, de ma is sokaknak kell szembesülniük a menni vagy maradni kérdésével, ennek eldöntéséhez nem kapnak segítséget a filmből, de legalább tudják, hogy az előző generációknak sem volt könnyebb a választás. Nem ítélkezik az alkotás, "csak" megmutatja, milyen volt az élet a 60-as években (és mivel közben nem sok minden változott, a 80-as évek elején is, ehhez képest simán moziba engedte a hatalom ezt a filmet, amely A tanút 10 évre betiltotta, igaz jó néhány évvel korábban, de ez már tényleg filmtörténelem).
Kiválóan megírt karakterek sorakoznak a filmben, a túlbuzgó Rajnákon keresztül a lázadó Pierre-en át az örök lúzer Vilmáig. A tinik próbálnak úrrá lenni a hormonokon, küzdenek a szüleikkel, az érzelmeikkel, és mindazokkal a körülményekkel, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni. Először még hisznek abban, hogy ők másként fognak élni, mint az előző generáció, de kénytelenek rájönni, hogy ez bizony csak álom marad. Dini már nem gyerek, de még nem is felnőtt, ezért nem igazán érti az őt körülvevő világ visszásságait, ahogyan azt sem, miért nyomorodott meg az emberek lelke, túl korán kell túl nagy döntést hoznia az életéről. A reménytelenséget árasztják a záróképek, mégsem egyértelműen negatív az összhatás, időnként felcsillan valami az egykori legvidámabb barakk szebbik arcából is.
Őze Lajos alakításáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, Ronyecz Mária, Rajhona Ádám, Jordán Tamás, Kakassy Ágnes szintén remek volt, a fiatal szereplők közül Znamenák István, Pauer Henrik, Söth Sándor és Gálfy Péter emelkedik ki, a Szukics Magdát játszó Iván Anikó jóval halványabb náluk.
Hatalmas élményt tud nyújtani a film, megrázza a szívet és a lelket, ahogyan kell, mégsem mondanám tökéletesnek. A figyelmet ugyan mindvégig fenn tudja tartani, mégis akad benne néhány üresjárat, és időnként túlságosan szájbarágós a mondanivaló, de annyi zseniális jelenet sorjázik a szemünk előtt, hogy ennél nagyobb bajunk tényleg ne legyen. Gothár Péter alkotásán nem fogott az idő, kötelező darab!
9/10
A Megáll az idő teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
