Filmben jót vagy semmit: a pozitivitás és az optimizmus új eszképizmusa
2017. február 28. írta: danialves

Filmben jót vagy semmit: a pozitivitás és az optimizmus új eszképizmusa

Úgy gondolom, ami a hagyományos eszképizmus témájában elmondható volt, az elmondatott, kezdve az "akinek üzenete van, az küldjön táviratot, én szórakozni akarok"-tól a köz igénytelenségéről szóló sirámokig. Én azonban most egy másfajta eszképizmusról szeretnék beszélni, amely nem aszerint osztja fel a filmeket, hogy szórakoztatóak vagy értékesek (nem mintha ez a két élesen elváló lehetőség lenne csak). Arról a gondolkodásról van szó, amit a 24 hétről egy ismerősömnek mesélvén tapasztaltam: miután kilelkendeztem magam a film hatásossága kapcsán, azt a kérdést szegezte nekem, hogy miért nézzen meg egy olyan filmet, amitől nem érzi jól magát? Sokban hasonlít ez ahhoz, mint amikor valaki a gondolkodtatástól és ezzel párhuzamosan a szórakoztatás hiányától retteg a filmvásznon, de mégis másról van szó. Sok esetben ugyanis nem a szórakoztató / értékes, zsánerfilm / művészfilm dichotómiák dominálnak, hanem részben ezekbe betagozódva, részben ezeket felülírva a kellemes / kellemetlen felosztás vette át az uralmat.eszkep.jpg

Erre jobb példát nem is kell hozni a Kaliforniai álomnál, amely a tradicionális eszképista logika szerint egy 50-es években játszódó, klasszikus musical-stílusgyakorlat kellett volna, hogy legyen, csakhogy Damien Chazelle megtagadta ezt az átlényegülést: története napjaink Los Angelesében játszódik, és egyes fordulatai sem olyan naivan boldogságszagúak, mint a műfaj hőskorának darabjaiban. Azonban abban mindvégig következetes, hogy filmjének könnyed, vidám, bájos atmoszférája legyen, a valódi tragédiának vagy akár a társadalmi környezetre történő reflektálásnak még a gondolata sem merüljön fel. Így hiába láthatunk egy sokrétű és keserédes párkapcsolati drámát kibontakozni (de még ennél pesszimistább olvasat is akad), a Kaliforniai álmot a közönség az eszképizmus koronázatlan királyának kiáltották ki, 2016 pedig kevés ennyire osztatlan sikert aratott produkciót hozott. (Ja, de még egyet: a primitív eszközökkel szintén nem vádolható, ellenben a Shane Black-filmek nosztalgiájával masszívan dolgozó Rendes fickókat.)

Aztán itt van legújabb nemzeti büszkeségünk, az Oscar-győztes Mindenki. Amelyről legkevésbé sem szemrehányásként, de ki kell mondani, hogy narratívájában vagy filmes megoldásaiban semmi olyan bravúrt nem tartalmaz, amely nem hogy a nemzetközi, de egyáltalán a magyar mezőnyből kiemelné. Viszont hatalmas szerencsével vagy ravaszsággal motívumai kellően bájosak, kellően pozitív üzenetet hordoznak ahhoz, hogy a diskurzus már ne is filmes érdemekről, hanem emberi értékekről és érzésekről szóljon. (UPDATE: Erre nem is kell jobb példa a tényleg megkérdőjelezhető időzítésű 444- és HVG-cikkek kapcsán kialakult shitstormnál, amelyben a Mindenki kvalitásai helyett leginkább a szerzők rosszindulatáról és szívtelenségéről esik szó.) Félreértés ne essék, legnagyobb örömömre szolgál, ha egy mű esetében másról is lehet beszélni, mint rendezői és operatőri megoldásokról, de súlyos kontraszelekciót eredményezhet, ha ez alapján tüntetünk ki műveket.

Szinte össze sem tudom számolni, hány film javára írták már azt, hogy alapvetően pozitív érzéseket, boldogságot keltett nézőjében, ugyanakkor fordított előjellel ez már a legkevésbé sem mondható el. Nem vágyunk szembesülni az emberiség negatív oldalával (ld. Saul fia - jó tudom, büdös zsidók és Oscart sem nyert volna, ha nem holokauszt...), Denis Villeneuve megnyugtató konklúziók nélküli történetei határozottan frusztrálnak (de a pozitív üzenetű Érkezést már hirtelen szeretjük), a The Revenant főhősének frusztráló megszállottsága helyett inkább DiCaprio Oscar-győzelmének diadalmas narratívájává írjuk át a mű fináléját. De még a kétértelműséget, nyitva hagyott befejezéseket sem vagyunk hajlandók elviselni, gondoljunk csak bele, mennyi energiát fektettek abba sokan, hogy eldöntsék, mi történik Dom totemével az Inception végén, miközben a lényeg pont annyi lett volna, hogy ő már a legkevésbé sem törődik ezzel. Természetesen a kiemelt példák esetében nem feltétlenül negatívumként kerültek ezek a köztudatba, de általánosságban ritkán találni olyan esetet, amikor a zavarba ejtő, kellemetlen élmény pozitívan, a kényelmes, kellemes pedig ellenkező előjellel lenne azonosítva.

Ebben is a tévé a filmek ellenpólusa, ahol (még ha ezzel párhuzamosan a klasszikus hősöket siratjuk is) Frank Underwoodtól Ramsey Boltonon át Neganing csupa antihős és gonosztevő megtekintésére gyűlünk össze hétről-hétre, ahol a Westworld vendégeinek vérszomja messze nem merül ki néhány joviális kocsmai bunyóban, és ahol a Black Mirror sorozatos bukástörténeteivel vívott ki magának hírnevet. De persze nem az élmény más, hanem csak az igazságszolgáltatás a lassabb: a Trónok harca, a Walking Dead vagy a Westworld gonosztevői ugyanúgy elbuknak, mindössze nekik megbocsátjuk, ha ez beletelik egy-két évbe.eszkep2.png

De nem véletlenül: egy Netflix- vagy egy HBO-sorozat sokkal komolyabb befektetést igényel (nemcsak a rászánt legalább 8-10 órával, de azzal is, hogy ezekért a platformokért hosszú távra elköteleződve fizetünk), míg a mozi egyre inkább az instant kielégülés terepe lesz. Egy filmtől és sokak szemében már sorozatepizódtól sem viselhető el az, hogy adós maradjon a tüzijátékkal (főleg, ha popcornnal-utazással-bébisziterrel stb. egy kombinált HBO-Netflix-előfizetés árát költjük el erre a két órára), és ez alatt, úgy néz ki, nem is a szó szoros értelmében vett kikapcsolódást, hanem leginkább a pozitív érzéseket kell érteni. Nem véletlen, hogy éppen a nosztalgia kezdett (mostanra egyre inkább hattyúdallá váló) uralomba a filmvásznon, hiszen az definíció szerint sem más, mint a múltbeli kellemes élményekhez való visszatérés (vagy legalábbis az azokat ilyen formában rekonstruáló visszaemlékezés), mint ahogy az sem, hogy a Halálos iramban-széria 160 percesre dagályosodó filmjeiben több "család" lesz, mint autó.

Kérdés azonban, hogy üdvözítő-e a pozitív üzenetekkel kapcsolatos szelektív hallásunk: alkalmanként jó gondtalannak lenni és nem Ernest Hemingway fél-pesszimista idézetét hallgatni Morgan Freeman hangján, de azzal valahol magunkat csapjuk be, ha ilyen buborékba zárjuk magunkat, tudomást sem véve a valóság legkevésbé sem megnyugtató vagy kellemes voltáról. Hiszen évtizedek távlatában senki nem azokat a műveket tartja a legnagyobbaknak, amelyek tudtak egy kellemes két órát okozni és amelyekben végül minden jóra fordult, hanem amelyek kissé fájdalmasan, kissé kellemetlenül ugyan, de képesek voltak a világ egy olyan szeletét megmutatni, amelyet addig még nem ismertünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7712296825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veder1 2017.02.28. 09:33:15

Jo a cikk. Annyival egeszitenem ki hogy nem feltetlenul kell szenvedespornot kesziteni ahhoz, hogy a vilag masik oldalat is megismerhessuk. Hollywood eseteben valoban mar mast se kapunk tobbnyire mint a hatalommal, vagy a valosag ridegsegevel szembeni bator individualista kiallast ami szuksegszeruen gyozedelmeskedik. Jo lenne ha a hatalomrol mint alkoto erorol is szolna nehany film.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.02.28. 23:59:11

"nem volt elég pörgős és csavar is kiszámítható volt"
"én ha filmet akarok nézni akkor szórakozni akarok nem drámázni"
"nem volt benne csöcs, akkor mi értelme volt?"

de a legjobb ami mindent visz, sw fórumon: "az ébredő erő főhősnője szép, csak ne vigyorogjon, húzzon bőrt a fogaira mert túl nagyok"

íme az emberiség...

tnsnames.ora 2017.03.01. 00:26:28

Én csak a Mindenkinek kapcsán szólnék hozzá.

(1) Kontraszelekció lehetőségét látod ott, ha tágabb szempontrendszer szerint mérlegelnek díjhoz filmeket. Én azt gondolom nem csak az atomi meg csak filmes berkekben érthető "blackbox" nüanszok a fontosak, hanem az emberre és tömegre gyakorolt hatást is lehet/kell elemezni (nyilván minél korrektebben, meg a külvilág számára érthető módon)

(2) Belegondolhatsz a filmbeli kórusversenybe is. Ott vajon hogyan dolgozik a zsüri? Herzeket, fizikai jellemzőket mér? Avagy a zsüri tagja a szubjektumán engedi keresztül az előadásokat, objektívebb kritériumokra kihegyezve az értékelést. Abszolút inegzakt a dolog, mégis lehet korrekten csinálni. Számtalan valós példa látható az életben rá. Rá is vagyunk szorulva pl.: művészeti jellegű felvételiknél.

Szerintem az a baj inkább, hogy az inkorrektség ül tort a díjak osztásánál, nem pedig a korrekt mérlegelés lehetőségének hiánya. Túl sok presztízs, túl sok pénz, fertőzi az egészet.

Ami a kisfilmet illeti én azt gondolom, hogy nagyon nehéz a téma és feldolgozása, miközben a netes generációnak könnyebben megy az ítélkezés (bármelyik irányba), mint a falig elmenő rendes végiggondolás.

Én olvashatatlanul hosszú blogposztot írtam, teljesen saját kútfőből illetve élményanyagból a kisfilm kapcsán. Aztán elmentem a 444.hu-ra Anarki kritikájához, meg az ott percek alatt 1.000-re duzzadt sokszor nagyon értékes kommentekig, és látom a töredékére sem tértem ki, pedig a teljesség igényét céloztam meg (posztomban).

Lehet, hogy az ilyen elementáris erejű netrobbantós hatás egy jobbfajta egzakt mutató lehet bármiféle díjazáshoz. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.01. 06:05:48

@endike: Neked még idézgetned sem kell, a kommentjeid már magukért beszélnek. ;)

@tnsnames.ora: "Kontraszelekció lehetőségét látod ott, ha tágabb szempontrendszer szerint mérlegelnek díjhoz filmeket."
Öööö... nem, már itt totál félreértetted a posztot.

Scriptor_ 2017.03.01. 06:58:59

Hát erre a témára kár volt egy egész posztot szánni. Két mondattal kifejthető.

Amúgy a "Mindenki" -ben az az érdekes, hogy alapvetően egy finom kritika az orbáni autokráciával szemben, pontosabban a szervilis, önállótlan, opportunista gondolkodás elterjedtségével kapcsolatban. És erre a miniszterelnök (aki fel sem fogta, vagy nem szóltak neki) azt válaszolta a FB oldalán, hogy Wow! :)))

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.01. 07:05:26

@Leon Uris: Hát ja, ha mindenből Orbánt akarod kihozni, akkor tényleg minden gondolkodás elvégezhető két mondatban...

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2017.03.01. 09:22:38

azért a film varázsához mindig is hozzátartozott a jó értelemben vett naivitás. van ennek egy olyan oldala is, hogy a film - és az általad példaként választott filmek - azért javarészt amerikai kultúrtermékek, és hát maga a film is arról árulkodik, hogy ők mint médiumot ezt mennyire képzelik el (tömeg)szórakoztatóként és/vagy problémákra feltett művészi kérdésekként, vagy művészek adta válaszként. ez a kis kellemes, jó értelemben vett naivitás szerintem jelenleg elválaszthatatlan a filmtől. kétségkívül van, és volt egy ilyen szerepe a filmnek már régen is.

abszolút magánvéleményként hozzáteszem, hogy szerintem azért a filmek elég gyorsan "romlanak". arra gondolok, hogy azért tegyük a szívünkre a kezünket, nem 50-60-70-80-as évekbeli könnyed vígjátékokon, szerelmi történeteken hanem minimum 90, 00-es évekbeli könnyed vígjátékokon, és szerelmi röhögünk szívesen / érzékenyülünk el. A 70-80-as évek naiv vígjátékaiba tényleg átszellemülve, "eszképistán" belemerülni azért már inkább vintage dolog, meg retrománia. ezt alátámasztják a nagy tv-k műsorai is (már ha azok alátámasztanak bármit is).
gondolatébresztő cikk volt

Mérnork 2017.03.01. 09:53:56

Fel lehetne tenni azt a kérdést is, hogy az emberek többsége miért nem enne meg fekáliával ízesített szakácsművészeti remekeket, az unalmas és kiszámíthatóan jó ízűek helyett, és lehetne egy jót sajnálkozni az igénytelenségükön.
Kb. annyi értelme lenne, mint annak amit a poszt toló fejteget.
Amúgy lekaptam a kaliforniai rémálmot az asszony meg a lányom kedvéért és megnyugodtam, mert szerintük is egy dögunalmas lapos szar, nemcsak szerintem.

commentes nikk 2017.03.01. 10:12:44

Danialves, te alapvetően jól írsz, és láthatóan még a filmhez is van közöd, szemben számos önjelölt filmes bloggerrel, de emellett egy akkora arrogáns faszfej vagy, amekkorát a produkciód semmiképp nem indokol. Ha frusztrált vagy, járj el futni inkább.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.01. 11:06:49

@Mérnork: Megint csak ott vagyunk, hogy attól, hogy nem érdekel / nem akarod érteni, nem a poszt az értelmetlen...

@commentes nikk: Köszi a dicséretet (ha ez az volt) meg a lelkes tanácsot, de őszintén szólva én egy arrogáns faszfejezésben több frusztrációt erzek, mint az összes megnyilvánulásomban együttvéve...

commentes nikk 2017.03.01. 11:38:13

@danialves: dícséret volt, rosszul érzed. Béke :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.03.01. 18:30:07

@commentes nikk: Hát meg kell valljam, ezt sem hallottam még dicsérő kontextusban, de minden nap tanul valamit az ember :D

@Megyko: Köszi, ez egy tök jogos kiegészítés, tényleg van egy ilyen naivitás az amerikai (siker)filmekben, de annyit hozzátennék, hogy sok esetben a hazai közönségről beszélek. Mert itthon is jellemző, hogy akár a magyar, akár a külföldi filmek közül a vígjátékok mennek a legjobban (ilyen szempontból tehát nem uralkodó az európai stílus), közben meg sokszor éppen ezek az emberek azok, akik számon kérik a modern alkotásokon, hogy miért nem születik egy újabb Keresztapa vagy a magyar filmklasszikusokhoz méltó - miközben születik, csak itthon egy Kútnak soha nem lesz akkora nézőtábora, mint egy Lizának.

A második feléhez: ha most a hazai közönségről beszélsz, szerintem fontos tényező, hogy a magyar néző a 70-es, 80-as évek fordulóján szocializálódott a mozihoz, akkor jöttek be ezek a nyugati filmek, a 10-20 évvel korábbi műveknek nincs meg ilyen értelemben a kulturális folytonossága. Ugyanis szerintem ehhez a meghatározó státuszhoz a személyes nosztalgián felül muszáj egyfajta társadalmi, kollektív emlékezésnek kapcsolódnia, "apáról fiúra kell szálljon", viszont ha már a kezdőpontja hibádzik ennek, akkor egy mai 20 éves kötődhet még a 80-as évekhez, de az 50-es évekhez már soha. És ha megnézel amerikai történeteket, ott rengetegszer az 50-es, 60-as évek alkotásaiért, vagy akár korábbi némafilmekért rajonganak a szereplők, mert ott abszolút fennáll ez a kapcsolat. (Vagy csak a filmszakos bölcsész író / rendező szereti kivetíteni saját magát beléjük :D )
süti beállítások módosítása