Charlie Brooker kultsorozata nem élte túl a második évadot (és elnézve a színvonalat, tényleg tűnhetett úgy, hogy kifulladt a Black Mirror), azonban a Netflix itt is mentőövet dobott és úgy döntött, hogy legyártat még 6 részt - azaz majdnem annyit, mint amennyit eddig számlált a széria. Kockázatosnak tűnhet a lépés, ha azt vesszük, hogy néhány éve Brooker ötleteinek tárháza látszólag kifogyóban volt, ugyanakkor a Black Mirror - antológia lévén - könnyedén támadt fel hamvaiból.
Az első és leglátványosabb jele pedig a Netflix szerepvállalásának, hogy a hamisítatlan brit környezet sokat színesedett, kétszer is amerikai helyszínen (egyszer pedig Dániában), több amerikai színésszel és szereplővel játszódnak az epizódok. Nyilvánvalóan a költségvetés is lépett egy szintet, a futurisztikus világok már nemcsak belső, hanem látványos külső terekben is megjelennek, illetve Bryce Dallas Howard személyében egy komoly világsztárt, Joe Wright rendező, valamint Seamus McGarvey operatőr révén pedig nemzetközi szinten is jegyzett alkotókat is sikerült megnyerni a nyitóepizódhoz.
Azonban nemcsak a külső, hanem a belső is teljesen megújult: a 6 részből egyedül a második és harmadik hordozza csak magában a régi reflexeket. Előbbi a körülményes felvezetés és az üresen csengő csattanó miatt érződhet kevesebbnek (habár a néző elvárásaival már a Cloverfield Lane 10-ben is parádésan játszó Dan Trachtenberg rendezői munkája azért sokat dob az összképen), utóbbi pedig alapvető fantáziátlansága miatt (gyakorlatilag egy sci-fi elemektől mentes hackertámadást mutat be a Nerve motívumait visszhangozva).
Az évad többi része azonban egyenesen a Black Mirror diadalmenetévé vált és kiválóan mutatja, hogy mivel tud újra és újra a figyelem középpontjába kerülni a sorozat. A nyitó Nosedive és a záró Hated in the Nation tökéletesen keretezi a szezont, hiszen mindkettő a közösségi médián keresztül elszabaduló tömegjelenségekkel foglalkozik, hibátlan lényeglátással. Előbbi a facebook-alakoskodást formálja egy végtelenített pontgyűjtés ördögi körévé, ahol már egyenesen kasztrendszerré merevedik, hogy mennyire nyűgözzük le virtuális barátainkat, kollégáinkat és a velünk kapcsolatba kerülő szolgáltató-személyzetet. Brooker gyakorlatilag semmi mást nem tesz, mint egy-két magától értetődő motiváció beiktatásával végigzongorázza ennek a képzelt rendszernek minden oldalát, ezek a közösségi média trendekkel kapcsolatos egyszerű párhuzamok azonban annyira zseniálisak, hogy nem is kell több egy lenyűgöző egy órához.
A Hated in the Nation már egy fokkal bonyolultabban épül fel (nem véletlenül ez lett az egész széria leghosszabb epizódja a maga másfél órájával), itt ugyanis egy nyomozáson keresztül nyerhetünk betekintést az internetes gyűlölködés mechanizmusába és következményeibe. A rész sok tekintetben az első évadot nyitó National Anthem motívumaira támaszkodik, azonban lényegesen direktebb, határozottabb és napról-napra aktuálisabb mondanivalóval bír, amelyek még a detektívtörténetes körítést is feleslegessé teszik valamilyen szinten - és valóban a rész egyetlen hiányossága az, hogy a krimi-thriller műfaji elemek megvalósítása túlságosan ötlettelen és mesterkélt.
A San Junipero és a Men Against Fire azonban még ezeket az epizódokat is felülmúlják. Utóbbi könnyedén belopta magát a szívembe, lévén, hogy egy izgalmas posztapokaliptikus víziót vázol fel, amely remekül veszi fel a kortárs trendek fonalát valahol Az ötödik hullám és a Kiéhezettek között, és még érdemben tovább is képes gondolni azokat. És miközben hangulatilag látszólag nagyon messze esik a Black Mirror által kitaposott ösvényről, valójában itt is egy technológiafókuszú és az egyik legkomolyabb és legaktuálisabb társadalomkritikai éllel bíró részről beszélhetünk, amelynél csak hab a tortán, hogy egyben egy kiválóan megrendezett, feszült akcióthriller is.
Ezzel pedig el is érkeztünk a San Juniperohoz, amelyről nem véletlenül zeng ódákat a közönség, amióta elérhető Netflixen: ez az epizód szinte minden tekintetben szakít a Black Mirror hagyományaival, leglátványosabban a pesszmisztikus-tragikus hangvétellel, erőfeszítéseit pedig nem annyira egy futurisztikus motívum, mint egy borzasztó sokrétű és hatásos érzelemvilág megvalósítására fordítja. A San Juniperoban nehéz lenne a napjaink valóságához könnyedén köthető sci-fit vagy szellemes mondanivalót találni, azonban mégis vitathatatlan ez az egész évad és talán az egész sorozat leghatásosabb, leggyönyörűbb epizódja.
A 3. évaddal tehát Charlie Brooker többé-kevésbé újradefiniálta a sorozatot, amely alapvetéseiben még mindig ugyanazon az úton mozog, de részről részre bizonyítja, hogy ez hatalmas mozgásteret jelent, amely egyszerre ötvözhet különböző műfajokat, gondolatokat, de még hangulatok és motívumokat is. Éppen ezt a sokoldalúságot látva nagy jövőt jósolok a Black Mirrornak, és mondanom sem kell, alig várom, hogy mivel rukkol elő a 4. évadra.
A Black Mirror teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
