Tom Sherbourne (Michael Fassbender) az első világháború traumája elől menekülve az Északi-tenger egy magányos világítótornyára kér szolgálatot. Ez hosszú hónapokon át tartó egyedüllétet jelent egy talpalatnyi szigeten, a világtól elzárva. Azonban nem sokáig marad magányos: hamarosan beleszeret a legközelebbi településen élő Isabelbe (Alicia Vikander), akivel össze is házasodnak, hamarosan pedig gyereket várnak. Azonban első magzatuk elvetél, a következő pedig halva születik, Isabel pedig mély depresszióba zuhan. Ekkor pedig, mintegy isteni gondviselésként, egy csónak jelenik meg a sziget partjainál, benne egy csecsemővel és egy halott férfival. Tom és Isabel pedig jelentési kötelességük ellenére úgy döntenek, önhatalmúlag örökbe fogadják a gyereket.
Derek Cianfrance egy klasszikus, nagyívú romantikus történetet álmodott a vászonra, amelynek nemcsak története, de stílusa is egy évszázaddal ezelőttre datálódik. A The Light Between Oceansben ugyanakkor (hála főleg a Michael Fassbender alakította Tom visszafogottságának) nem a látványos, patetikus gesztusok kapják a főszerepet, hanem az általuk hozott áldozatok. Tom és Isabel nemcsak a világtól elvágott szigetre való költözéssel mond le sokmindenről, de két magzatuk elvesztése, az igazi családjától elszakított csecsemő miatt érzett bűntudat terhével is meg kell küzdeniük.
És ehhez mindössze másfél órának kell csak eltelnie.
A valódi dilemmák ugyanis eddigre érnek meg, eddigre válik nyilvánvalóvá, hogy a kialakult helyzet tarthatatlan, ami lehetetlen döntések meghozatalára kényszeríti hőseinket. Azonban bő 30 perc nyilvánvaló kevés ahhoz, hogy a hasonló konfliktusokra felhúzott európai drámák mélységeit és összetettségét akárcsak meg is közelítse a The Light Between Oceans (a konkrétan ugyanezt a témát feldolgozó Második esély például kevesebb erőfeszítéssel is egy teljesebb élmény), így hiába működik sokkal jobban a finálé, mint addig bármi, az elkerülhetetlen bukás ténye óhatatlanul is érdektelenségbe öltözteti.
És hogy mi történik az első másfél órában? Nehéz lenne megmondani: Cianfrance kellemes, az érzelmeket hatásosan megjelenítő stílusban veszi végig Tom és Isabel kapcsolatának stációit, azonban az elegáns montázsok jelentéktelenek, nem hoznak valódi mélységeket kettejük dinamikájába. Ezzel pedig saját maga számára állít korlátokat: sem a Blue Valentine fájdalma, sem a The Place Beyond the Pines generációkon átívelő monumentalitása nem csírázhat ki ebből a mesterséges felszínességből, az alkotás drámai pillanatai erőtlenül halnak el szinte azonnal, hogy megszülettek.
A The Light Between Oceans túlnyomórészt egy képeskönyv, amit jó érzés végiglapozgatni, de ebben ki is merül minden jelentősége. Sem tartalmában, sem érzelmeiben nem tudja azt a szintet képviselni, ami figyelemre méltó lenne - a legfájdalmasabb elem benne így az, hogy Cianfrance ezt pedig nem is olyan rég még mesterien művelte.
6/10
A The Light Between Oceans teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
