Idén valószínűleg rekordmennyiségű animációs filmmel találkozhattunk, hiszen a folytatások és feldolgozások bukácsolása mellett kevés ennél biztosabb befektetés van (ironikus módon viszont pont a Gólyák teljesítette messze alul a bevételi elvárásokat). Ennek megfelelően az utóbbi néhány évben jó néhány új animációs műhely nőtt ki a nagy stúdiók szárnyai alatt, például A Lego-kalanddal berobbant Warner Animations, amely a Lego-brand folytatása előtt most a Gólyákkal próbálta megnyerni nézői szívét. És noha látszólag semmi közös nincs a két alkotásban, itt is A Lego-kaland fergeteges nevettetését kaptuk vissza.

A gólyák évszázadokon át foglalkoztak újszülöttek kiszállításával, hogy aztán egy zseniális üzleti döntés eredményeképpen átnyergeljenek a sokkal biztonságosabb és jövedelmezőbb csomagszállításra. Ennek élére fogják kinevezni az sztahanovista Juniort, azonban előtte még egy problémát meg kell oldania: a gólyákon ragadt árvát, a folyton bajt keverő Tulipot el kell távolítania az üzemből. Junior azonban nem vállalja fel a konfliktust, és amikor Tulip véletlenül legyárt egy kisbabát, vissza kell térnie régi hivatásához, hogy leszállítsa a gyereket, mielőtt főnöke rájön a hibájára.

Ezt pedig egy szenzációsan elvetemült utazás követi, ahol a modern szervezeti kultúra kifigurázásától a szüleit saját tinédzserkorával előre rémisztgető koravén gyerekszereplőn át a madarak üveg-vakságának visszatérő poénjáig hipersebességgel száguldunk végig az alkotók teljesen kiszámíthatatlan és váratlan ötletein. Még Junior és Tulip magától értetődő szócsatái is könnyed lendületességgel zajlanak le, egy sodró lendületű humorbomba irányába terelgetve a produkciót. Andy Samberg pedig szinkronszínészként is jelzi, hogy lassan tényleg korunk egyik legjobb komikusaként érdemes számon tartani, azonban az igazi megkoronázása az élménynek a felejthetetlen vizuális gegek (nehéz eldönteni, a farkasok vagy a pingvinek alkottak nagyobbat).

Azt persze magam sem tagadhatom, hogy a Gólyák helyenként túl egyszerű és sematikus (a Jégkorszak motívumai például több ponton is felismerhetők benne), és Nicholas Stoller (a Rossz szomszédság első részét idézően) éppen akkor rettent vissza a valódi mondanivaló megfogalmazásától, amikor az már csak egy karnyújtásnyira lett volna, mint ahogy néhány karakter és jelenet is látványosan kilóg az összképből. Magyarán szólva ebből az animációból tényleg csak a szenzációs poénokra fogunk emlékezni, másra aligha.

Azonban még ha jórészt feledhető is, a Gólyák egy könnyed, lendületes és nem csak a babák cukiságfaktorából táplálkozóan elbűvölő film, amit felnőtt és gyermek egyaránt élvezni fog. Főleg, ha nem a Pixar-klasszikusok ligájában játszó darabot várnak tőle.

8/10

A Gólyák teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán