Mint oly sokan, én is a Harry Potter könyveken, illetve az ezekből készült filmadaptációkon nőttem fel. A szemüveges varázslótanonc kalandjai tanítottak meg igazán szeretni az olvasást (az első három könyvet egyetlen éjszaka alatt letudtam), és a mozgóképes változatot is mindig nagy örömmel néztem meg. Nem egy kirívóan egyedi történet az enyém, azt hiszem vagyunk még ezzel pár tízmillióan a bolygón. 2011-ben egyszer úgy tűnt, hogy (részleges) búcsút kell intenünk ennek a csodálatos univerzumnak, idén viszont újjászületését éli J.K. Rowling fantáziájának gyümölcse. Egyrészt nagy sikerrel bemutatták a Harry Potter and the Cursed Child című színdarabot. Másrészt ezt a művet kiadták papírra vetett formában is, és jól fogyott a portéka: a kritikai és olvasói visszajelzések nem voltak a legpozitívabbak, de érzésem szerint csak azért, mert az előadás szövegkönyve közel sem annyira részletes és átélhető, mint egy jó érzékkel megírt regény. Biztos vagyok benne, hogy a darab élőben, színészekkel, látvánnyal, okos rendezéssel hatalmas élmény, s szilárdan áll a lábán minden fan service jellege mellett is. Harmadrészt pedig megérkezett a mozikba a Harry Potter sorozat vadhajtása, a Fantastic Beasts and Where to Find Them széria (öt részről szólnak a hírek) első felvonása. Ez az első olyan H.P. film, aminek nem volt igazi könyves előzménye, hiszen a megegyező néven futó kis füzetecske csak gyors betekintést engedett a varázslóvilág élőlényeinek sokszínűségébe, mindössze pár soros leírást adva az állatokról. J.K. Rowling (aki első forgatókönyvét jegyzi) előtt adott volt tehát a feladat: ki kellett bővítenie fantáziavilágát, és mindezt úgy kellett megtennie, hogy a színvonalat ne adja alább.
Nem adta. A Fantastic Beasts and Where to Find Them nem hibátlan film, de ugyanolyan magával ragadó élményt kínál, mint amit megszokhattunk. Lelkes a rajongó énem is, meg a kritikus szemléletű önmagam is.
A 1920-as évek New Yorkjában játszódik a cselekmény. Ide érkezik meg Newt Scamander egy bőrönddel, ami sok meglepetést rejt. A világutazó varázsló a legendás állatok nagy szakértője és védelmezője. Egy balszerencsés véletlennek köszönhetően a táskájában rejtőző lények egy része elszabadul, s miközben ő újdonsült társaival, egy muglival, egy kirúgott (hölgy) aurorral és annak nővérével szövetkezve keresi az eltűnt 'bestiákat", addig az amerikai nagyvárosban más fura dolgok is történnek. Rossz hírek kapnak szárnyra, varázsló ellenesség üti fel a fejét (nem mintha a New Salem Philanthropic Society-t ne nézné tökkelütöttnek a többség), s a háttérben már sokat mesélnek egy sötét varázslóról, aki merényleteket követ el és úgy általában gonoszkodik, ahogy a gonoszoknak szokása. A történet elhagyja tehát Európát és egy másik szeletét mutatja meg ennek az érdekes világnak. Az 1926-os New York pedig egészen pazarul fest. Nem csak a mugli része, hanem az is (sőt, főleg az), amikor az állatokat, vagy az amerikai mágiaügyi hatóságok épületeit vagy embereit látjuk. A látvány kreatív, szépen megtervezett, bár nagy kár azért, hogy a CGI erősen túlhasznált a filmben. A számítógéppel generált képek persze elengedhetetlen részei ma már egy ilyen mozinak, szóval sokat azért nem panaszkodom. Talán egy kis visszafogottság nem ártott volna.
Már csak azért sem, mert a veterán Harry Potter rendezőnek számító David Yates magabiztosan, megfontoltan, mégis nagy lendülettel megtoldva tartja kézben az eseményeket. A direktor először az Order of the Phoenix, az ötödik rész irányítását kapta feladatul, s akkor még meglehetősen tévéfilmes érzetet keltve vezényelte le Harryék kalandját. Statikus volt az egész, kissé ötlettelen, sótlan a rendezés. Yates aztán minden újabb felvonással javult valamennyit, s érzésem szerint most végezte a legjobb munkát: a kamera az akciójeleneteknél dinamikusan tekergőzik, de soha nem követhetetlen. A történetnek megágyazó, illetve az terepet bemutató első fél órában finom mozgásokkal kerüli el az unalmasság érzetét, nagyon élveztem ezt az aspektusát is a filmnek. Philippe Rousselot operatőrrel (mert ugye a képi felvételek irányítása elsősorban az ő feladata) ügyesen dolgoztak ketten, bár az is tény, hogy ezen a téren még mindig a Prisoner of Azkaban megoldásai vannak az első helyen a sorozatban. Mindenesetre a Fantastic Beasts már sokkal inkább egy igazi, nagy költségvetésű blockbuster jegyeit viseli magán, mint az első Yates-féle részek. A rendező érezhetően javult színészvezetésben is, s a film tempója is abszolút rendben volt. Bosszantó talán csak az volt, hogy a lények üldözése elég sok időt elrabolt a játékidőből, talán feleslegesen. 
Ebben nyilván Rowlingnak is van szerepe, akinek forgatókönyve azért nem annyira erősen kidolgozott, mint regényeinek felépítése. Kicsit talán még tanulja ezt a szakmát az amúgy zseniális írónő. A Fantastic Beasts szkriptje tele van jó, még jobb és zseniális ötletekkel, de ezek elsősorban az apróságokban rejlenek, amik színesítik a történetet. Kiválóan működik a komédia, pörgősek a dialógusok, tényleg elképesztőek a lények és sok kis trükk színesíti a képet. Ami drámát ki lehetett csavarni ebből a nyilvánvalóan bevezető részből, azt is sikerült hatásosan megírni. A forgatókönyvön azonban érződnek napjaink betegségének, az univerzum/franchise építésnek a tünetei. Alapozó mozi ez, minden tekintetben. Bár kerek történetet mesél el, sokkal több labdát dob fel, mint amit megválaszol. A döntés érthető, és valahol azért sikerült eltalálni ilyen tekintetben az arany középutat, némi hiányérzetem mégis volt, elsősorban a főgonosz kapcsán. S ami még hiányzott: az a nagy rádöbbenés, fordulat, ami mindegyik könyvben jelen volt. Itt is van egy csavar, de könnyedén kikövetkeztethető. Érdekes volt viszont látni, hogy Rowling miként cserélgeti a vicces, könnyedebb jeleneteket és a sötét, drámai hangulatot. Fura kettősség van így a filmben, de számomra működött ez a keverék. (Megjegyzés: a rutintalan Yates ebbe még szerintem belebukott volna.)
Nagy félelmem volt a Fantastic Beasts kapcsán, hogy milyen karaktereket sikerül összehozni a régi 'nagyok" helyére. Mi lesz Harry, Ron, Hermione, Snape, McGonagall és a többiek nélkül? Alaptalan volt az aggódásom. Az új főszereplők jó arcok, szerethető figurák. Rájuk fér még némi karakterépítés, de alapvetően rendben vannak. Scamander szerepében Eddie Redmayne a szimpatikusabb oldalát hozza, Katherine Waterston aranyos a csetlő-botló, kirúgott aurorként, Alison Sudol meg egészen elképesztően bájos csábos nőként. Mindenki nagy kedvence azonban Dan Fogler lesz, aki elsősorban a humorért felelős a filmben, és nem tudnám eleget dicsérni. Remélem , hogy mindannyiukat viszontlátjuk majd a folytatásokban.
A Fantastic Beasts and Where to Find Them mindenképpen pozitív meglepetés. Ha már nem tud megnyugodni a stúdió, és kell a pénz az írónőnek is (vagy csak egyszerűen írni akar még erről a világról), akkor így kell azt a bizonyos rókabőrt lehúzni egy már bejáratott franchise-ról. Nem hiszem, hogy a rajongók csalódásként élnék meg ezt az oldalhajtást, s az egyszeri nézők is bőven megtalálhatják benne a számításukat, ha egy élvezetes, szórakoztató blockbusterre vágynak. Ezernyi irányban lehet továbbindulni majd a további részekben, s látva ezt a filmet én teljesen megbízom az alkotókban. Lesz mit nézni addig, míg össze nem trombitálják az eredeti gárdát a színpadi darab mozis adaptációjához. Mert afelől kétségem sincs, hogy ha nem öt, akkor tíz vagy tizenöt éven belül viszont fogjuk látni Harry Pottert a nagyvásznakon.
Addig meg itt vannak nekünk a legendás állatok, és jól van ez így.
8/10
