Az első rész kritikája itt olvasható.
A második rész kritikája itt olvasható.
Esküszöm, hogy rosszban sántikálok. Próbálom felidézni, hogy annak idején miért is utáltam ezt a részt, csak nem nagyon sikerül, mert most, az újrázás során eljutott a piciny agyamig, hogy valójában kiváló darab. Cuarón új lendületet és stílust adott a sorozatnak, a tündérmeséből igazi darkos kalandfilm lett, azonban olyan éles volt a váltás, hogy ezt a bemutató idején még nem tudtam megemészteni, de úgy tűnik, mára egy kicsit már bölcsültem magamhoz képest, ezúttal kéjes örömmel merültem el az erősen sötét hangulatú történetben, amely az utolsó percig izgalmas tudott maradni, még a könyvek ismeretében is. Harry elkezdett felnőni, már nem mástól várja a segítséget, megoldja ő maga is az elébe tornyusoló problémákat, megérinti a halál szele, nagyon fontos dolgokat tud meg a múltjából és végre esélye van arra, hogy igazi családban éljen. Sok minden történt ebben a részben, izgulhattunk eleget kis barátainkért, elmerülhettünk a varázsvilág sötétebbre hangszerelt világában, és egyáltalán nem utolsósorban kiválóan szórakoztunk a franchise harmadik részén.
Harry Potter (Daniel Radcliffe) már nagyon unja mugli családját, annyira beborul tőlük az agya, hogy varázslásra vetemedik, majd elhúz otthonról, és Kóbor Grimbuszon elmegy A foltozott üstbe, ahol legmélyebb döbbenetére a mágiaügyi miniszter várja, kirúgás helyett pedig szép szavakat kap. Megtudja, hogy a szokatlan enyheség oka az, hogy Sirius Black (Gary Oldman) megszökött az Azkabanból, és az életét fenyegeti...
Búcsút mondhattunk a bűbájos gyerekmesének, kamaszodni kezdtek a kölykök, velük együtt változott a sorozat, tovatűnt az ártatlanság, de a horror ideje sem érkezett még el, amit a pofinkba kaptunk, az bizony egy kőkemény fantasy lett, amelyben sorjáztak a szörnyek, a halálos titkok, a gonosz varázslatok, de mindennél erősebb volt a barátság és a bátorság. Egyetlen percre sem fenyegett bennünket az unalom, alig győztük kapkodni a fejünket, annyi minden történt, és még az idő is kizökkentésre került, hogy a boldogtalan vég elkerülhető legyen. A karakterek tovább fejlődtek, Harry már nem naiv kisfiú volt, hanem a szüleihez méltó varázslópalánta, akinek nagyon jól járt a belső erkölcsi iránytűje. Hermione a fiúk hatására már nem volt annyira elviselhetetlenül tudálékos, Ron pedig - nos, ő megbízhatóan volt jó barát, és csendben elkezdett bimbózni közöttük a szerelem csírája, nagyon aranyosan voltak zavarban a rájuk törő érzéskezdeményektől.
A sötét varázslatok kivédése tantárgy el van átkozva, ezúttal egy vérfarkast sikerült leszerződtetni a feladatra, aki minden emberi jósága és erénye ellenére sajnos nem tud úrrá lenni ösztönein telihold idején, ami tragikus eseményekhez vezet. De nem ő az igazi rémálom, a dementorok annyira jól sikerültek, hogy simán lidérces álmaim voltak tőlük a bemutató idején, és még ma is kivert a víz, amikor megjelentek a színen. Egyre gazdagabb lett a varázslók világa, ezúttal az animágusokat ismerhettük meg jobban, és lássuk be, azért nem kicsit volt menőség annak idején, amikor Sirius Black kutyából önmaga lett, és persze szegény Lupin, amikor levetette emberi bőrét, és vérfarkassá változott. Peter Petigrew csak rövid időre tette tiszteletét a fimben, de máris megutáltuk. Volt még nekünk egy hippogriffünk, akivel persze nem hagyták ki az alkotók A Végtelen történet-re erősen hajazó repülést, jót nevettünk a mumuson, ámulatba estünk a patrónus varázslattól.
Alfonso Cuarón tökéletes választás volt, bátran új irányba kormányozta a sorozatot, erős kézzel vezette át a gyerekkorból a kamaszkorba a franchise-t. Teljesen újragondolásra került a stílus, a feszültségkeltést a köbre emelték, a látványt természetesen jól megtolták, jól vezetésre került a történet, a forgatókönyv teljesen rendben volt. Maradt még annyi a gyermeki bájból, hogy a mese jelleg megmaradjon, de már elindultunk a felnőtt lét felé, már nem csak fekete és fehér a világ, hanem rengeteg árnyalata van mindennek, így az igazságnak is. Harry mindig számíthat Ronra és Hermionéra, de most először fordul elő vele, hogy reális esélye van arra, hogy megszabaduljon mugli családjától, és keresztapjával élhessen. A rendkívül bonyolult körülmények miatt ez most nem válhat valóra, de legalább a reménye megmarad ennek, teljes szívünkből drukkolhatunk, hogy legyen végre igazi családja az árva kisfiúnak. Aki már nem is annyira kicsi, egyre inkább kiderül, mennyire erős varázsló lesz belőle később (addig persze még nagyon sokat kell még tanulnia), és ugyan most nem jelenik meg a történetben legnagyobb ellensége, Voldemort nagyúr, akit ugye nem nevezünk nevén, mégis érződik a háttérben, hogy egyre nagyobb a hatalma.
Nem lehet elégszer elmondani, mekkora jót tett velünk J.K. Rowling, amikor kikötötte, hogy csak angol színészek játszhatnak a filmekben, így ájultan csodálhattuk a brit aktorok színe-virágának fantasztikus alakítását. Richard Harris sajnálatos halála miatt ettől a résztől Michael Gambon alakította Dumbledore professzort, természetesen kiválóan. Maggie Smith, Alan Rickman, Robbie Coltrane és David Thewlis hozta a tőle elvárható szintet, de Gary Oldman szokásához híven lesöpört mindenki mást a vászonról. Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson egyre biztosabban játszotta a szerepét, már nem csak a gyermeki bájukkal hódítottak.
Nagyon jól sikerült levezényelni a stílusváltást, a franchise új erőre kapott, úgy tudott megmaradni családi mozinak, hogy dögös darkos hangulatba ringatott bennünket. Még mindig szerethető maradt a sorozat, de a mese tovaillant, egyre inkább biztosak lehettünk abban, hogy egy olyan kisfiú történetét ismerjük meg, akire az a feladat fog várni, hogy felnőve megvívja a végső harcot Voldemort nagyúrral, aki minden kétséget kizáróan újra a régi gonosz önmaga lesz, és mindent meg fog tenni, hogy sötétségbe borítsa a varázsvilágot. De ez még odébb van, Harry szintet lépett, kezdett felnőni, de még mindig gyerek maradhatott, aki kezd ráébredni az erejére. Csíny és remek film letudva.
9/10
A Harry Potter és az azkabani fogoly teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
