Max Landis fogalmam sincs, hogyan lett Hollywood egyik legmenőbb forgatókönyvírója: amióta berobbant a Chronicle-lel, folyamatosan kapja a munkákat (az elmúlt 1 év során például összesen 4 alkotást jegyzett íróként), legújabb szkriptjét pedig egy rekordgyanús 3 millió dolláros összegért vette meg a Netflix, hogy az eddigi egyik legnagyobb produkciójukat építsék rá. Aki azonban látta az American Ultrát vagy a Victor Frankensteint, pontosan tudja, hogy Landis még csak arra sem érdemelte ki a jogot, hogy ezek bukásáért a nézőket hibáztassa - és sajnos a szóban forgó mű sem változtatott a trenden.

Már csak azért is Max Landisre építem fel mondandómat, mert a Mr. Right nem más, mint az American Ultra felvizezett verziója, sőt, főhőse a forgatókönyv kikacsintása szerint ugyanabból a CIA-programból származik. Itt is adott tehát egy elképesztően tehetséges bérgyilkos (Rockwell), aki szintén nem igazán ragaszkodik ehhez a szakmához (ő konkrétan úgy dönt, hogy mindig inkább aktuális megbízóját lövi le, így tanítva meg őket arra, hogy gyilkolni bűn), és ő keveredik mindenféle kalamajkába újdonsült barátnőjével, Marthával (Anna Kendrick). A leglényegesebb különbség minden bizonnyal az a két mozi között, hogy romantikus vígjátékról lévén szó, a szuperképességek helyett a szerelmi szálra, és ezzel a női főszereplő szemszögére helyeződik a hangsúly.

Azonban a nagy műfaji egyveleg éppen csak arra jó a produkció szempontjából, hogy egyik fronton se kelljen igazán megerőltetnie magát: akciófilmnek nem túl tempós és látványos, vígjátéknak humortalan, romantikus filmnek pedig épp annyira romantikus, amennyire egy randi közben gyilkolgatás az lehet. Landis láthatóan érzékelte, hogy ezeknek az elemeknek a vegyítéséből ki lehetne hozni valami egyedi keveréket, de mint az American Ultra esetében, itt is hamar megállt a tudomány. A közös késdobálással egy hullámhosszra kerülésből nem lesz pazar szerelmi történet, a pisztolypárbajok és verekedések szövegeléssé alakításából pedig nem születik akció-komédia, habár a Mr. Right biztosan világrekorder lehetne az akciójeleneteket megszakító dumálás hosszában.

A fő ellenfelek esetében pedig mintha az lett volna a koncepció, hogy ha nagyon rosszul és elnagyolt módon vannak megírva, az biztosan vicces lesz. Karakterek szempontjából a mennyiség egyébként is felülírta a minőséget, a helyi gengszterek mellé például teljesen felesleges volt felsorakoztatni még a Tim Roth által alakított ügynököt is, akiről nehéz eldönteni, hogy végeredményben mit szeretne főhősünktől, ugyanis soha nem öli meg, amikor alkalma lenne rá. Rockwellre és Kendrickre ugyanakkor nem lehet panasz, előbbi szokás szerint fénypontja a műnek, utóbbi pedig hozza a tőle megszokott figurát, és a Mr. Right akármennyire is félkész darab, rajtuk keresztül képes egy viszonylag nézhető alkotássá válni.

Ezzel viszont ki is fogytam a pozitív jelzőkből: a Mr. Right rövidsége és könnyedsége ellenére is fárasztó, nem elég vicces, izgalmas és romantikus darab, amely minden fronton épp, hogy alulról súrolja az elvárható minimumot. Az American Ultrát azért hibáztattam, mert nem használta ki a benne rejlő lehetőséget, ezúttal viszont mintha még az sem kristályosodott volna ki, Landis mit akar írni egy tucat-romkomon felül.

5/10

A Gyilkos páros teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán