Férfi és nő között nem létezhet barátság, mert a szex mindig közéjük áll. Ebből az alapigazságból sikerült egy zseniális romantikus filmet összehozni, ami nem szirupos, nem látványos, és úgy tud abszolút egyedi lenni, hogy végig szövegelnek benne. Mi emelte ezt az alkotást műfajának legjobbjai közé? A kiváló dialógusok mellett az, hogy egyszerre sikerült férfi és női szempontból megmutatni, mit jelent az a földöntúlian izgalmas és összetett érzés, hogy szerelem. A párkapcsolat egy örök téma, hiszen mindkét nemet érdekli, mivel lássuk be, nem túl könnyű megérteni a másik felet, akinek teljesen más a gondolkodásmódja. Viszont egymás nélkül dögunalom az élet, ezért hiába megyünk időnként egymás agyára, mégiscsak érdemes bevállalni a folyamatos érzelmi hullámvasutat, a mindennapi küzdelmet azzal és azért, akinek az arca valósággal beleégett a szívünkbe.
Harry (Billy Crystal) és Sally (Meg Ryan) abból az apropóból találkozik, hogy egy autóban utaznak New Yorkba, hogy megvalósítsák az álmaikat. Aztán évek múlva újra összefutnak egymással, majd ismét, végül barátok lesznek. Szerelemek jönnek, mennek az életükben, de az ő kapcsolatuk furcsa módon egyre erősebb lesz. Aztán megtörténik, aminek meg kell történnie, és ezzel majdnem elrontanak mindent...
Igen, ez az film, amelyben Meg Ryan egy étteremben orgazmust színlel. Egyébként messze nem ez a legjobb jelenet, de természetesen ez vált ikonikussá. Nekem is ez volt a legerősebb emlékem erről a kiváló alkotásról, azonban most, hogy úgy lóg a 40 év a fejem felett, mint egy balta, rájöttem, hogy ennél sokkal fontosabbak azok a szívünk közepébe találó mondatok, amelyek számtalanul sorjáznak benne. Életkortól, élethelyzettől függően mindenkinek más tetszik a legjobban belőle, nekem jelen pillanatban ez a kedvencem: "Ha az ember rájön, hogy kivel akarja leélni a maradék életét, azt a maradék életet minél előbb el akarja kezdeni".
A romantikus filmek természetesen a párkapcsolatokról szólnak, Dunát lehet velük rekeszteni, mégis csak kevés olyan van, amely kiállja az idő próbáját. Érdekes, hogy a Casablanca, amelynél jobb alkotás talán nem született a műfajban, mind itt, mind a Szerelem hullámhosszán című, szintén felejthetetlen darabban megjelenik a képsorokon. A Harry és Sally azon túl, hogy azt a kérdést járja körül, hogy létezik-e barátság szex nélkül két ember között, azt is bemutatja, mennyire másként éli meg az érzelmeit a két nem, illetve mennyit fejlődnek az évek során, milyen sokat bukdácsolnak magánéletük labirintusában, amíg rá nem jönnek arra, amit rajtuk kívül már mindenki tudott, hogy ők egymásnak lettek teremtve. A hétköznapisága és az emberközelisége emeli ki a hasonló alkotások tengeréből ezt a zseniális darabot, amelynek abban áll a varázsa, hogy olyan érzésünk van, mintha rólunk szólna. A főszereplők éppen úgy csetlenek-botlanak a párkapcsolat végtelenül bonyolult univerzumában, mint bárki más. Saját magunkkal nézünk szembe, és karmatisztító erővel zuhog keresztül rajtunk a történet, amelyen sírva nevetünk, ámulunk nyelvi fordulatain (kizárólag szinkronnal ajánlott a megtekintése!), és szurkolunk ezerrel azért, hogy ez a két ember egymásra találjon végre.
Nora Ephron-t nem véletlenül jelölték Oscar-ra a forgatókönyvért, túlzás nélkül élete főműve ez az alkotás, soha többet nem sikerült ilyen sodró erejű dialógusokat írnia, dacára annak, hogy több remek romantikus darabot köszönhetünk neki. A felnőtté váláson túl azt az örök érvényű ellentmondást is körüljárja a film, hogy a férfiakat alapvetően a szex érdekli, még a nőket a szerelem. Aztán természetesen kiderül, hogy a szex szerelem nélkül nem az igazi, és el kell fogadni a másikat olyannak, amilyen, mert enélkül a kapcsolat nem működik. Semmi újat nem tudunk meg ebből a moziból, mégis rá tudunk csodálkozni arra, hogy az élet mennyire egyszerű és bonyolult tud lenni egyszerre, és milyen nehezen talál el egymáshoz két lélek, akik egymásnak rendeltettek.
Billy Crystal és Meg Ryan ennek a filmnek köszönheti a karrierjét, kiváló választás volt az ő kettősük a főszerepre, abszolút mértékben működött közöttük a kémia. Carrie Fischer alig hasonlít saját magára, Bruno Kirby kiváló.
Rob Reinernek látszólag könnyű dolga volt, hiszen egy kiválóan megírt történetet vitt vászonra, ugyanakkor nagyon könnyen el is véthette volna az arányokat, és akkor a végeredmény nem lett volna több, mint egy közepes limonádé, azonban mindannyiunk szerencséjére ugyanúgy beleadott apait-anyait, mint mindenki más a filmben, így egy mára már méltán kultikus magasságokba emelkedő alkotással ajándékozott meg bennünket.
10/10
A Harry és Sally teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
