Dínó tesó / The Good Dinosaur (2015)
2015. december 03. írta: szkristof92

Dínó tesó / The Good Dinosaur (2015)

the_good_dinosaur_uk_poster.jpgAz utóbbi időkben a Pixar stúdiónak igencsak keményen szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy csaknem tizenöt évnyi kritikai és közönségsiker felhalmozása egyszerre lehet áldás és átok. Áldás, mert ha animációs filmekről van szó, szinte mindenki rögtön velük azonosítja a minőségi és intelligens, ráadásul nemcsak a fiatalabb, hanem az idősebb korosztályhoz is tökéletesen passzoló szórakozást. De egyben átok is lett, mert ezzel saját maguk számára is egyre magasabbra és magasabbra srófolták a lécet, és ha azt egy--egy újabb alkotással esetleg nem tudja elérni, akkor a csalódás hangjai is jóval erősebben csapódnak le.

A Verdák 2 mélypontjellegét kár is lenne tagadni, a Merida a bátor és a Szörny Egyetem pedig decensebb minőségük ellenére pont a fent felsoroltak miatt vannak erős viták kereszttüzében. Az idei Agymanók viszont csattanós választ adott azoknak, akik már kezdték volna leírni a Pixar-t, hiszen az a film kreativitásban, humorban, érzelmi hatásfokban egy az egyben méltó lett a stúdió hírnevéhez. A kérdés, hogy ezt a pozitívvá váló tendenciát a Dínó tesó is képes lett folytatni. Nos az igényes megvalósítás természetesen meg sem kérdőjelezhető, és a stúdió filmjeire általában jellemző érettebb felfogás is érzékelhető rajta, ami által a Dínó tesó kellemes és mindenki által könnyen fogyasztható animációs mozivá válik, de az átlag Pixar filmekhez képest jóval egyszerűbb és klisésebb történetvezetése miatt korántsem tud ahhoz a magas színvonalhoz felérni.

Egy könnyen elképzelhető alternatívából építkezik a film alapsztorija: Elmarad az az esemény, amit 65 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat, így azok tovább élik életüket. Arlo egy többtagú dínócsalád legkisebb tagja, és ennek minden jegyét magán is hordja: Gyengébb és bátortalanabb mint testvérei, és emiatt nem is nagyon tudja környezete megbecsülését kivívni. Egyik nap elkeveredik családjától és kénytelen egy hosszú utazást megtennie, aminek során egyetlen társa Pötty az embergyerek, akivel a kényszerű együtt utazás fokozatosan barátsággá alakul át, miközben Arlo természetesen megtanul szembenézni saját félelmeivel.

t-rex-the-good-dinosaur-pixar.jpgTeljesen helyénvaló az olvasó gyanúja, ha ismerősen hangzik számára ez a történet, mert a Dínó tesó narratívája teljes mértékben megegyezik azokkal a klasszikus gyerekfilmekkel, amikben egy főhős és társa egy nagy kalandra indulnak, aminek során hátha megtalálhatnak valami, ami számukra fontos értéket képez. Erősen epizódikus szerkezetével, viccesen kattant mellékszereplőivel és fordulatoktól mentes, sekélyes cselekményével, a film abszolút a fiatalabb korosztály felé kacsingat. És ha ehhez még hozzávesszük a szándékosan aranyosra animált főszereplőket, akkor nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Merida mellett Pixar legdisneysebb filmjével van dolgunk ergo jobb ha nem is keressük benne az Agymanók frissességét és tematikai komplexitását.

Ugyanakkor van két dolog, amiből nagyon sokat profitál a film. Az egyik a látvány, ami még a mostani animációs filmek színvonalához képest is hibátlan: A tájképek, a növényzet, a víz megjelenítése szinte fájdalmasan gyönyörű és realisztikus, ugyanakkor egy percre sem érezzük műanyag, élet nélküli technikai erődemonstrációnak a környezet, hanem hitelesnek és valódi élettérnek, amit elég jól (bár kissé furcsának hatóan) ellenpontoz a dinoszauruszok erősen karikírozott mesefilmes megjelenítése. A másik erősség pedig az, hogy az egyszerűsödött történet ellenére nem tűnt el az érzelmek való egyensúlyozás és a karakterekben végigmenő változások érzékeltetése, ami a Pixar egyik legfőbb erősségének számít.

the-good-dinosaur-1a.jpgA Dínó tesó ugyanis remekül viszi végig az egymással hagyományos módon kommunikálni nem képes főszereplőpáros között végbemenő kapcsolatot, ami a kezdeti ellenszenvtől elindulva, fokozatosan és okosan halad addig a pontig, míg mindketten rádöbbennek arra, hogy több közös van bennük, mint azt gondolták volna. Arlot és Pöttyöt nem csak helyzetük, az otthontól való elszakadtság és egymásra utaltság köti össze, de egy bizonyos családtag elvesztésének traumája is. Ennek feldolgozása valamint a saját magunkért és másokért való felelősség vállalása ugyanúgy a felnőtté válás útjához tartozik, mint a fizikai távolságok és nehézségek leküzdése. A film okosan használja ki az érzelmesebb pillanatokat, és ezáltal tartalmaz néhány jelenetet, amik még akár a felnőtteket is képesek lesznek megríkatni. 

Összességében a Dínó tesó egy bájos, aranyos mesefilm lett, ami ugyan nem fog se a Pixar, se az animációs filmek csúcspontjai közé tartozni, viszont a kisebb korosztálynak tökéletes, a nagyobbak se fognak kínosan feszengeni a székekben. Sőt ha utánaolvas az ember, hogy milyen körülményes és nehézkes volt a film létrejötte, akkor szinte kisebb csoda, hogy nemcsak egy koherens és nézhető végeredményt kaptunk, de olyan filmet, ami bizonyos szinte hű tudott maradni ahhoz a szellemiséghez, amit a kis lámpás cég képvisel.

7.5/10

A Dínó tesó teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr88133426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2015.12.03. 11:03:17

Volt a tévében egy "Hogyan készült", és megszólalt benne a "felhőkért felelős" kolléga is :)

Igen, van ott egy ember, akinek ez a dolga, hogy csak a felhőkkel foglalkozzon a rajzfilmben :)

AldoWinnfield 2015.12.04. 00:53:14

Szinte teljesen egyetértek. Látszik, hogy nem Danialves írta a kritikát.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.04. 07:46:09

@Terézágyú: Nem akarok illúzióromboló lenni, de kb. minden werkfilm kötelező eleme a fickó, aki hihetetlenül sokat foglalkozik valami hihetetlenül piszlicsáré dologgal (bizonyítandó, hogy mennyi energiát öltek a filmbe). :)
Ezzel nem a film érdemeit akarom kisebbíteni, mert biztosan baromi jól néztek ki azok a felhők, csak meglepődnék, ha az Agymanók, Toy Story 3 stb. werkjében ne lett volna ilyen epizód.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2015.12.04. 17:36:53

@danialves: A kérdés az, h a Kis Vuk werkfilmjében volt-e ilyen epizód?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.04. 17:50:23

@MolnarErik: Ott valószínűleg a forgatókönyv semmilyen részletével nem foglalkoztak ennyit. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.04. 17:53:05

@MolnarErik: Akarom mondani a film semmilyen részletével. :D
Először azt akartam írni, hogy a forgatókönyvvel, aztán rájöttem, hogy igazából semmivel sem, ezt sikerült valahogy összemixelni. :D

borosnyuszi 2015.12.06. 12:22:38

Sajnos én mégis kínosan feszengtem a székben.
Mondom mi a jó:
1. Környezet ábrázolása kíváló, olyan részlet gazdag, hogy néha még eldönteni is nehéz most valódi helyszínt látsz vagy ,,csak,, rajzot.
2. A szereplők ábrázolása. Ezzel lehet vitatkozni de, nekem nagyon bejött, hogy a dinók nem realisztikusak inkább hasonlítanak a duplo figurákhoz.
3. Nem énekelnek benne

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.12. 13:01:41

Jogos, hogy a rutin még a Pixarnál is magasabb minőséget képvisel, egy csomó megható jelenet volt benne, de ötlet/eredetiség kb. semmi. Szóval eléggé felemás érzés, egyrészt egy unalmas és érdektelen mozi, másrészt ott van benne ugyanaz az érzelmesség, mint a Pixarok nagy részében. Kap egy 6,5-et.
(Egyébként engem eléggé zavart, amit a környezet-szereplő animáció kapcsán írtál, szerintem már túlcsavarták a kontrasztot.)
süti beállítások módosítása